Szeptember elsejéig tart a balatoni hajózási főszezon

MTI   ·   2019.08.18. 10:10

A korábbi éveknél tovább, szeptember elsejéig tart a balatoni hajózási főszezon. Idén eddig a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) menetrendi hajói és kompjai együttesen több mint 1,4 millió utast szállítottak. A személyhajózásban a kedvezőtlen időjárású, csapadékos május miatt öt százalékos a lemaradás a tavalyi, rekord utasforgalomhoz képest, amit várhatóan nem sikerül majd behozni a hajózási szezon végéig, de így is igen jó eredménynek számít. A komp forgalmában is rekordot hozott a tavalyi év, amely eredményt eddig időarányosan sikerült tartani.

A társaság személyhajóinak idei félmilliomodik utasát a negyvenedik születésnapját ünneplő, kétszázhatvan utassal Badacsonyba tartó Badacsony nevű katamarán fedélzetén köszöntötték. A cég sétahajóit idén már közel százezer utas vette igénybe, a bulihajó programokra több mint tizenháromezren váltottak jegyet, és a gyermekes családoknak szóló Mastercard varázshajókon több mint ötezren utaztak. A Bahart személyhajóival a legforgalmasabb napokon akár húszezer, az átlagos főszezoni napokon tíz-tizenháromezer utast szállít a Balatonon. A legkedveltebb települési hajójáratok továbbra is a Siófok–Balatonfüred–Tihany háromszögben, illetve a Fonyód–Badacsony útvonalon közlekednek a tájékoztatás szerint.

Míg a korábbi években augusztus 20-ig, tavaly pedig már pár nappal tovább tartott a hajózási főszezon, a tapasztalatok alapján a Bahart idén tovább hosszabbította a hajózási főidényt, így egészen szeptember 1-ig biztosítja a sűrűbb menetrendi közlekedést, és a teljes programhajó kínálatot az érintett kikötőkben. Augusztus 19-én és 20-án a Balaton-parti települések rendezvényeihez igazodva tűzijátéknéző hajókat indít a társaság. Idén tíz kikötőből indulva, összesen tizenhét járat fedélzetéről nézhetik az utasok a tó közepéről a parti tűzijátékok színkavalkádját.

A társaság szeptember 14-én őszi szezonnyitó rendezvényt tart a balatonboglári kikötőben, ahol a Bahart Regatta vitorlásverseny zárófutama mellett kempingtalálkozó és Gasztro Bormóló is lesz. Az eseményhez egyedi hajójáratokat indítanak.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek