Szív a popsztár, oxigénálarc a pilótákon!

iho   ·   2014.02.06. 10:00
bieber-plane_cim

Oxigénálarcot kellett magukra venniük Justin Bieber magángépének pilótái, akkora füstöt csinált a popsztár és haveri köre a fedélzeten, adja hírül az amerikai sajtó.

A gép kapitánya hiába figyelmeztette többször is az utasokat, hagyják abba a füvezést, vagy legalábbis fogják vissza magukat kissé, a vastag füst annyira megülte a gépet, hogy már nemcsak a repülésbiztonság, hanem a saját biztonságuk kedvéért is kénytelenek voltak felvenni az álarcokat. Attól tartottak ugyanis, hogy ők maguk keverednek kábítószer-fogyasztás gyanújába, ha belélegzik a füstöt.

Az alaposan beszívott utasok, köztük a 19 éves kanadai popsztár 38 éves édesapja ráadásul igen komoly atrocitásokat követett el a gépen lévő légiutas-kísérővel szemben, aki ugancsak megpróbálta leállítani a füvezést, ezért a hölgy kénytelen volt a pilótafülke mögötti kabinrészben menedéket keresni. A gép kapitánya rádión jelentette a történteket az irányításnak, ezért a New Jersey felé közeledő gépet már a hatóságok emberei várták Teterboro repülőtér forgalmi előterén.

A gép leszállása után a keresőkutya jelezte a kábítószer jelenlétét a popsztár poggyászát szimatolva, Biebert emiatt rövid időre az amerikai vámhatóság őrizetbe vette. Azonban magát a kábítószert sem a poggyászában, sem a gépen nem találták meg, ezért eljárás sem indult az utasok ellen. A légiutas-kísérő annyit mondott, hogy soha többé nem hajlandó Bieberrel repülni, de ő sem tett feljelentést.

Sajtójelentések szerint Bieber ellen ebben a pillanatban is két eljárás folyik kábítószer-fogyasztás, illetve befolyásoltság állapotában történő járművezetés miatt. A popsztár egyes hírek megfogalmazása szerint annyira hülye volt, hogy hiába mondták neki, hogy a hatóságok leszállás után át fogják kutatni a gépet, még a földet éréskor is szívta a marihuanát.

A Gulfstream IV-es, lajstromjele N728LB, a regiszterek szerint nem a popsztár tulajdona, Bieber feltehetően eseti utakra bérelte a nagy hatótávolságú üzleti gépet egy New Jersey államban bejegyzett cégtől.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek