Sztrájk lehet a Pannon Volánnál

MTI   ·   2011.09.23. 17:28

A PVASZ közleménye szerint a jövő hétfőre rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze, ezen a kétórás figyelmeztető sztrájkot megelőző egyeztetésről is tárgyalnak.

A munkavállalók nyolcszázalékos béremelést akartak az év elején, de végül csupán az adóváltozás miatti bérkompenzáció történt meg a cégnél.

Akkor a PVASZ sztrájkolni akart, de miután nem tudott megállapodni a munkaadóval az elégséges szolgáltatásról, és a munkaadóval a tárgyalások is megszakadtak, több bírósági eljárás is volt az ügyben. A szakszervezet elnöke szeptember 19-én levelet írt Horváth Zoltán vezérigazgatónak. Ebben egyeztető tárgyalást kezdeményezett péntekre, mivel a szakszervezet nem tett le arról, hogy közösen megtárgyalt és elfogadott béremelést belefoglalják a kollektív szerződésbe.

A szakszervezet tájékoztatása szerint a vezérigazgató elzárkózott a tárgyalástól, mivel véleménye szerint azt lezárták. Erről levelet is írt a szakszervezetnek, amely ragaszkodik ahhoz, hogy a bértárgyalás eredménytelen lett ugyan, de azt nem zárták le. A munkaadó pedig szerintük – jogszerűen – nem zárkózhat el a munkavállaló ilyen kezdeményezése elől.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.