Tízéves vasútmegújítási program a túlélésért

iho/vasút   ·   2024.01.14. 14:50
00_vasutmegujitasi_program

Vállalat-átalakítási program megkezdését sürgeti a MÁV–Volán-csoport vezetése. Ahhoz, hogy a magyar vasúti közlekedés ne csak működőképes legyen, hanem a XXI. századi elvárásoknak megfelelő szolgáltatást nyújtson, jelentős technológiai és szervezeti átalakítást kell végrehajtani. Ezekre a változásokra a munkavállalókat is fel kell készíteni – hangzott el a csoportszintű érdekegyeztető tanács ülésén, amin a MÁV–Volán-csoport valamennyi vállalatának vezetője, és a MÁV igazgatósági elnöke is részt vett.

A vállalatcsoport megújítását, átalakítását célzó stratégiát kell létrehozni és megvalósítani, ennek hiányában ugyanis a társaság nem fog tudni eleget tenni az egyre nagyobb szállítási igényeknek, s nem fogja tudni megtartani a munkavállalókat, munkahelyeket – jelentette ki a csoportszintű érdekegyeztető tanács ülésén Pafféri Zoltán vezérigazgató. A megbeszélésen elhangzott, az elvi döntés már megszületett arról a tízéves átalakítási programról, amelynek eredményeként a társaság a XXI. századnak megfelelő szolgáltatást tudná nyújtani. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a cég teljes megújítását is tartalmazó nagy ívű tervet milyen formában és milyen forrásból fogják finanszírozni. A vezérigazgató kijelentette, a tervezett megvalósításban számítanak a szakszervezetek véleményére, hiszen ők vannak a legközelebb a munkavállalókhoz, a modern vállalatot együtt tudják létrehozni.

(illusztrációk: Vörös Attila)

A technológiai váltás már csak azért is elkerülhetetlen, mert sok a nyugdíjazás – tavaly csaknem nyolcszázan vonultak vissza az aktív munkától –, alig van utánpótlás.

Az utolsó pillanat

A munkavállalói oldal képviselői is megerősítették: az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy tíz év múlva is legyen egy működőképes vasúti társaság. Elhangzott, új munkavállalók tömeges beszervezésére ugyanis nincs megfelelő megoldási lehetőség, ezért – is – fontos a jelenlegieket megfelelő bérezési szinttel az átalakulásban érdekeltté tenni. A vállalati szerkezet átalakításához felül kell vizsgálni, hogy milyen faladatokat lehet központosítani, és hogy lehet „laposítani” a többszintes felépítést. Ahol nincs ember az adott feladatra vagy technológiára, ott az utóbbin kell változtatni.

Az ülés résztvevői egyetértettek abban is, hogy a változásra fel kell készíteni a munkavállalókat, ehhez viszont a munkakörülményeket, a munkaügyi kapcsolatokat és a belső kommunikációt, az alsó szintekig terjedő párbeszédet is jelentősen javítani kell. Tapasztalatok alapján többen is állították, hogy a vezetők nem mernek felfelé jelezni, kevés információ jut el magasabb szintre.

Az ülés résztvevői úgy döntöttek, hogy a célok eléréshez mindenképpen szükség van egy mindenki számára előnyös foglalkoztatási és együttműködési megállapodás megkötésére. A felek érdekeltek egy ilyen megállapodás megkötésében, amelynek részleteiről a bértárgyalásokkal egyidőben fognak egyeztetni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek