Tjumenyi baleset: a hatóság is jegesedésről beszél

iho/repülés   ·   2012.04.05. 10:30
cim3

Az orosz légügyi hatóság mégis a jegesedésre gyanakodik, noha a baleset utáni első nyilatkozatban ezt a verziót kizárták az ATR-72-es tjumenyi balesetével kapcsolatban.

A Rosaviatsia, az orosz polgári légügyi hatóság szerdai közleményében kimondta: a baleset idején a meteorológiai körülmények kötelezővé tették volna a gép földi jégtelenítését felszállás előtt, de ez nem történt meg. Ugyanakkor a tegnapi közlemény már másképp fogalmaz, a jégtelenítést „nem hajtották végre megfelelően”.

Mint beszámoltunk róla, az UTAir ATR-72-200-asa hétfőn reggel nem sokkal a tjumenyi felszállás után, 2,5 kilométerre a pályától egy havas mezőre csapódott, három részre tört, a fedélzeten lévők közül 31 ember vesztette életét.

A nemzetközi szakmai fórumokon a meteorjelentés ismeretében azonnal a jegesedés került előtérbe, de az orosz hatóságok első nyilatkozataiban azt mondták, ez nem lehetett a baleset oka. Ugyanakkor azt is megállapították, hogy a gép hajtóművei a becsapódásig rendben működtek.

Egyes sajtóhírek szerint a jégtelenítés valójában csak papíron történt meg, a gép 27 éves kapitánya aláírta az ezt igazoló papírt, azonban maga a jégtelenítés nem történt meg, az így „megtakarított” jégtelenítő folyadékot pedig eladták volna.

Kapcsolódó hírek