Tubuskaja, csőzuhany, plazmakísérlet: élet az űrben

Az űrállomások, különösen a Nemzetközi Űrállomás (ISS), arra készültek, hogy az asztronautákat a legkényelmesebben elhelyezzék: az ISS-modul tágas, világos, és állandó 70 Fahrenheit (21 Celsius) hőmérsékletet tart.  Nagyon fontos az, hogy a legénység tagjai kényelemben éljenek, mivel ébren töltött óráikban rengeteg feladatuk van. Egy tipikus napon tizenkét órát töltenek munkával, kettőt testgyakorlással, kettőt az evéssel és az arra való felkészüléssel, majd nyolc órát alvással.

A kellemes környezet ellenére az űrben tartózkodás komoly akklimatizációt követel. Aki egy űrállomás fedélzetére kerül, első dolga újoncként az, hogy szokja a súlytalanság állapotát, illeszkedjen be a szűk környezetbe, és tanulja meg az új technikákat, amelyek a napi rutinfeladatok elvégzéséhez szükségesek. Ez a három feltétel, ami minden űrállomáson ugyanaz, képezi az alapját a szigorú napi beosztás teljesítésének, és ez figyelmet, türelmet és koordinációt követel.

Az első szenzációs tapasztalat az összes asztronauta háromnegyedénél a súlytalanság élménye. Az ehhez való hozzászokás problémáját már szindrómának hívják, köznyelven űrbetegségnek nevezik. Amolyan mozgásbetegség, orientációs zavar, mivel az űrhajósok elszabadulhatnak a súlytalan környezetben. Ez a szindróma nem jelentkezett a holdrepülés vagy a korábbi orbitális repülések során, mivel az asztronautákat szorosan kötötték a hevederek az apró kapszulákban.

Az űrviszonyok megszokásának szindrómája és szimptómái egyénenként változnak, járhatnak émelygéssel, hányással, anorexiával, fejfájással, rossz közérzettel, álmossággal, letargiával, sápadtsággal és izzadással. A betegséget a szenzoros konfliktusok okozzák, mégpedig a középfülrendszerben, a belsőfülben lévő érzékelésben az egyensúlyért és orientációért felelős szervekben, valamint a vizuális rendszerben fellépő változások miatt. Űrfiziológusok szerint ha egy asztronauta lebeg és forog egy súlytalan környezetben, amit a szemei látnak és amit a fülében lévő egyensúlyt irányító szerv érzékel, az idegi hibát jelez, ami „felülteti” az idegrendszerét.

Bár a szimptómák intenzívek lehetnek, az űrbetegség általában rövid lefolyású, egy-három napig tart. Az asztronauták szerencséjére aki ezt egyszer megtapasztalta, az soha többé nem fogja. Ami viszont nem szerencséjük, bár a betegség relatíve gyorsan tűnik el, az asztronauták által kibocsátott anyag – mondjuk ki, hányás –, amely köröttük kering, a legkevésbé sem kellemes együtthatója az első pár űrben töltött napnak. Ha a hányást a kabinban engedik el, az elszívóberendezések gondoskodnak róla, hogy elkapják és tárolják.

Az orvosok képesek visszafogni az űrbetegség előfordulását például gyógyszerekkel, fejmozgató gyakorlatokkal, amik segíthetik a hozzászokást, fejlefogással vagy a vesztibuláris (fül-) rendszert a súlytalansághoz szoktató biofeedback gyakorlatokkal.

Az űrbetegség általában drámai étvágyvesztéssel kezdődik, de az asztronauták hamarosan újra enni kezdenek. Amikor ez történik, még rengeteg kihívás vár az első ízben az ISS-re látogatóra. Az étkezés millió problémával jár a súlytalanság miatt, az ételek kevés helye miatt, a hulladékok miatt.

Ed Lu, az ISS amerikai parancsnoka élvezte a munkát az űrállomáson, mint ahogy az evést is. Ott-tartózkodása alatt cikket írt az ételről „Evés az ISS-kávéházban” címmel a NASA weboldalára. A cikkben leírja a legérdekesebb és legszórakoztatóbb tapasztalatát a súlytalanságban történt étkezéseiről.

„Nincs itt fent igazi konyhánk, de van egy konyhaasztalunk. Most kérdezheted, minek egy asztal, ha nem tehetsz rá semmit, mert elszáll, de nekünk vannak bungee-ragasztóink és velcro-műbogáncsaink a tetején, így aztán odarakhatod az ételes tálakat, kanalat, szalvétát stb. anélkül, hogy elrepülnének. Naponta háromszor ott találhatod Jurijt (egy szovjet kozmonauta) meg engem az asztal körül. Az asztal a szervizmodulban van, a modul mintegy szociális központja az ISS-nek. Bár most csak két legénységi tagunk van, ez az a hely, ahol összegyűlünk, ha van időnk. Természetesen nincsenek székek az asztal körül, mivel lebegünk, miközben előkészítjük az ételeinket. A padlón több kapaszkodórúd található, amik alá befűzheted a lábfejed, így olyan, mintha állnál.

A konyhai eszközöket illetően az egyetlen, amit használunk, a kanál. Az összes étel, ami valami eszközt igényel, az valamilyen szósz vagy legalább valami folyékony anyag, így az odaragad a kanálhoz. A földön is ugyanezt látni, amikor a vízcseppek az ablakhoz tapadnak, ez a jelenség segít nekünk úgy enni, hogy az ételünk ne szanaszét szálljon a térben. Ez a tapadás nem túl erős, úgyhogy nagyon óvatosan és lassan kell enni, nehogy az étel elszálljon a kanaladról és a falon tapadjon legközelebb.

Az orosz ivócsomagok átlátszó műanyagból vannak, és egyszerű, egyutas szeleppel rendelkeznek, ahol vizet tölthetsz beléjük, miközben a csomagok másik végén beépített szívószál van. A tervezés leleményes; csak levágod a csomag egyik végét egy ollóval, így kinyílik a szelep, a vízcsaphoz csúsztatod a csomagot, kinyitod a vizet, jól összekevered, aztán használod az ollót a másik végén, hogy kinyisd a szívószálat. A probléma csak az, hogy ha nem vagy elég elővigyázatos, a folyadék szeret kiszivárogni, így hamarosan a juice vagy tea beterít téged, és még a falat is. A folyadékok ugyanazon része odaragad az ollódhoz, majd akár az arcodhoz is utána.

Az oroszok által feltöltött étkek dobozokban érkeznek. Ezek előnye az, hogy ha csak kicsit is, de hagyhatod a dobozt szálldogálni, már amennyiben vigyázol rá, és nem veszed le róla a szemed, hogy tudd, hová tart. Azon viszont nem kell aggódnod, hogy az étel kifröcsköl belőle, ha a doboz felfordul. Merthogy hol is van a felfelé?

A kevés vízhasználati lehetőség is nehezíti az ételek előkészítését. Az asztronauták mindazon akadályok ellenére, amik gátolják a jó ételek előállítását, a nap fénypontjaként várják a percet, amikor eljön az evés ideje.

A legtöbb étel dehidrált, konzervált állapotban, külön tárolókban, fagyasztókban van a felső szekcióban. A víz, a legértékesebb adalék eléggé problémás, mivel nem lehet sűríteni. Ez tehát az egyik legsúlyosabb teher. Emiatt terveztek olyan berendezéseket, amelyek összegyűjtik, újrahasznosítják a vizet a levegőből és még a vizeletből is.

Az ételek mind előre elkészítettek, főttek és a Földön csomagoltak. Úgy állították őket elő, hogy egy kanállal beleszúrhatsz, így nem indul el több száz részecske keringeni a térben. A sűrűbb étkek, mint mondjuk a szószok, paszták, olajok, mogyoróvaj és egyéb folyósabb édességek általában össze vannak kötve szárazabb, darabosabb ételekkel. Némely étel saját tulajdonságai révén lett kiválasztva mint olyan, ami egyben marad. Például a tortillát kenyérszeletek közé rakják, így kevesebb morzsa képződik. A repkedő kenyérmorzsa jóval több, mint apró bosszúság. A Skylaben panaszkodtak az asztronauták a kenyérmorzsák miatt, amelyek a belső térben repkedtek, és eltömték a szűrőket vagy a szemükbe kerültek.

A leghosszabb élettartamot elérendő, az ISS számára leginkább fagyasztott-szárított, alacsony nedvességtartalmú vagy hőstabilizált (baktériumölő mennyiségű hővel kezelt), majd légmentesen lezárt csomagokban tárolt ételeket készítettek. Felhasználás előtt azért némi előkészületre van szükség. Többféle italuk van dehidrált formában, amiket némileg hidratálniuk kell. Az ISS konyhájában, mint bármelyikben a Földön, van víz, mikrohullámú sütő és hűtőszekrény, így bárki normális, friss ételhez is hozzájuthat, gyümölcshöz, zöldséghez vagy jégkrémhez.

Dietetikusok biztosítanak róla, hogy az étel, amit az asztronauták esznek, kiegyensúlyozott táplálékot jelent vitaminok és ásványi anyagok tekintetében. Háromszor esznek naponta, de mivel a súlytalanság miatt kevesebb energia szükséges a munkájukhoz, mint a Földön, kalóriaigényük is lényegesen kevesebb. Ez persze egyénenként változó lehet. Például egy kis termetű nő csak körülbelül 1900 kalóriát igényelne egy napra, miközben egy nagy termetű férfi akár 3200-at is.

Az ISS fedélzetén több mint százféle étel áll rendelkezésre, ezek felét amerikai táplálkozástudósok állították össze, másik felét orosz társaik. Ez tisztességes egyvelegnek látszik a két különféle kultúra összeadásával. Az amerikaiak a marhahús- és pulykaszeleteket részesítik előnyben tört krumplivel és gravy-szósszal, spagettit, többféle levest, brownie-t, mogyoróvajat és jégkrémet. Az orosz konyhafőnökök kedvence a vékonyra vágott káposztából és céklából készített borscs nevű leves, többféle pácolt hús, a borszak, ami kelt tésztából készült lepény, és a kazah, ami – valószínűleg – fűszeres lóhússal és tésztával készül.

Több másfajta ételből is választhatnak az asztronauták, például gyümölcsből, dióból, mogyoróból, csirkéből, marhából, tengeri ételekből, süteményekből, italokból, mint például tea, kávé, narancslé, gyümölcspuncs és limonádé. A kiegészítők: ketchup, mustár és majonéz. Só és bors mindig van, de csak folyékony formában, mert különben elszállnának a részecskék.

Némely étel, mint például a brownie és a gyümölcs, akár természetes formájában is ehető. Más ételek víz hozzáadását igénylik, mint például a sajtos makaróni vagy spagetti. A műanyag flakonokba töltött krumplipüré és gravy-szósz, meg a lágy jégkrém nem jelent veszélyt, hogy szétszáll a kabinban, mert ezeket a tubusokból egy szűk nyíláson lehet kiszívni. A csomagolást úgy tervezték, hogy rugalmas és könnyen kezelhető legyen, valamint kevés helyet foglaljon, ha már a szemétre kerül.

Mivel a kalóriaigény jóval alacsonyabb odafent, mint a Földön – hiszen testük súlyát nem cipelik –, így kevesebb alvásra is van szükségük. Amikor eljön a lefekvés ideje, a súlytalanság némileg egyszerűsíti a műveletet. Mivel a „fel” és „le” nem játszik szerepet, bármilyen testhelyzetben képesek aludni. Kevés a hely, tehát a belső tér tervezői függőleges és vízszintes hálóhelyeket is kialakítottak. Az ISS-en az alvóhelyek négyszemélyesek. Az első a fölső hálóhelyet foglalja el, a második az alsót. A harmadik az alsó hely oldalánál helyezkedik el a padló felé fordulva. A negyedik függőlegesen alszik a falhoz rögzítve velcro-pántokkal. Mivel mindannyian súlytalan környezetben vannak, nincs szükség matracokra. Ehelyett az ágyakhoz tűzbiztos hálózsákot rögzítenek. Az asztronauták becipzározzák magukat ebbe, a karjukat általában kívül hagyva. E legénységi szállások minden tagja részére saját fényforrás áll rendelkezésre, kommunikációs állomással, ventilátorral, hangfogó takaróval és lepedővel, ha a hálózsákot túl melegnek tartják. Párnák is vannak.

Néha nehéz elaludni. Sokkal nehezebb, mint a Földön, ahogy mondják, különösen, amikor az alvásidő közepén felébrednek, mert a mosdóba kell menniük, és utána már csak bámulnak ki az ablakon. Többen számoltak be furcsa, sőt rémálmokról. Az összezártság is kemény megpróbáltatás: mindig hallják egymást: valaki motoszkál, nyög, sóhajt, szellent stb. A súlytalanság nem akadályozza például a horkolást sem. Aki pedig az ablak mellett alszik, minden 90 percben átél egy napkeltét, amint az űrhajó megkerüli a Földet. A napfény és a beáradó meleg elég ahhoz, hogy az álmát megzavarja, ha nem visel éjszakai maszkot.

A személyzet összes tagja sosem aludhat egyszerre; valakinek ébren kell lennie vészhelyzet esetére. A földi irányítók döntik el, mikor ki mehet aludni. Ha itt a felkelés ideje, a földiek ébresztő zenét küldenek, vagy meghívják a személyzetet. Az amerikai Skylabre a földi irányítás mindennap mindenkinek egy dalt küldött. Néha egy családtag kéri őket, hogy játsszák le a szerettük kedvenc dalát. Máskor az asztronauták egyéni ízlése szerint akár rock and rollt, countryt vagy westernt, vagy klasszikust játszanak. Az idők jó részében az ébresztő zenék nem szükségesek, mivel az űrállomás személyzete saját órája ébresztésére kel fel, mint ahogy a Földön. Kötelességtudóan.

Ahogy a személyzetnek alkalmazkodnia kell az alvásidőhöz, ugyanúgy a gyakorlás is kritikus része a napi rutinnak. Taposómalom: ergométerek, amiket inkább szobabiciklinek hívnak, fontos részei az asztronauták fitten tartásának. Eme eszközöket már az 1970-es évektől használják, bár sokszor okoztak vibrációt, ami érzékeny kísérleti műszerek leállásához vezetett. Az ellenállás alapján működő, új szerkezetek kizárják a vibráció lehetőségét. Az asztronauták bevetik csontjaikat és izmaikat az ellenállással szemben, ez rendszerint úgy valósul meg, hogy erős gumihuzalok ellen dolgoznak. Ehhez kevesebb mozgás kell, és a vibráció elenyésző.

A kitartó gyakorlás jót tesz a szívnek. Idővel az asztronauták teste úgy válaszol a súlytalanságra, hogy a vér mennyiségét csökkenti. Rendszeres, kimerítő gyakorlás nélkül a szívük szinte elsorvadna, mivel sokkal kisebb mennyiségű vér pumpálására kényszerül. Ez akkor lenne nagy gond, amikor visszatérnek a Földre, és a szívnek hirtelen megint szembe kéne néznie a gravitációval.

A kondíció megőrzése legalább olyan fontos, mint a tisztaság. Ez nyilván sokkal nehezebben kivitelezhető, mint a Földön. A korai űrutazásokról készült tanulmányok szerint néhány mikroba gyorsan szaporodott a súlytalanság körülményei között egy orbitális pályán közlekedő űrhajóban. Arra következtettek, hogy sok fertőző betegség gyorsan elterjedhet a fedélzeten. Azóta ezt a veszélyt már orvosi segédlettel a minimumra csökkentették.

A mikroorganizmusok terjedését megelőzendő az étkezőeszközöket, az ebédlőt, a vécét és az alvóhelyeket rendszeresen tisztítják. A szennyeződések összes potenciális forrását gondosan elkülönítik. Mivel a fedélzeten nincs mosógép, a koszos ruhákat plasztikzacskókba zárják. Ugyanez történik a szeméttel is, meg az összes ételtartóval és evőeszközzel, amiket aztán földi laboratóriumok fognak analizálni, mielőtt megsemmisítik.

Minden űrhajósnak megvan a saját tisztasági csomagja, ami tartalmaz például borotvát, borotvahabot, kézkrémet, fogkrémet, fogkefét, fésűt, körömvágót, dezodort és egyéb személyes tárgyakat, mint otthon. Egy olyan egyszerű művelet, mint a fogmosás azonban kihívást jelenthet a súlytalanság körülményei között. A vizet, amit rendesen szájöblítésre használunk, nem lehet csak úgy kiköpni, mert szanaszét szállna a térben. Erre egy vízcső használatos, amihez egy vákuumszivattyú van kötve, ami elszívja a használt vizet.

Bár a fogmosás viszonylag egyszerű művelet, egyéb higiénés feladatok már időigényesebbek és bonyolultabbak is ebben a közegben. Például a borotválkozás és a hajvágás lassú, fárasztó eljárást jelentenek, mert egy plasztiksátorban kell ezt előadni, amelyben vákuumszivattyú működik, hogy minden apró részecskét eltávolítson. Hiszen egy elszabadult hajszál bár nem látható, de sok kárt okozhat. Bekerülhet egy érzékeny műszerbe és megbéníthatja annak működését. Ennélfogva a legtöbb asztronauta messzire kerüli a borotválkozást és a hajvágást, ameddig csak bírja.

A személyes tisztálkodás mégsem opcionális. A Skylaben egy zárt zuhanybokszban fürödtek. A boksz egy összecsukható henger, tűzbiztos függönnyel és egy fémgyűrűvel, ami a padlóhoz rögzíti. Ha nem használták, az egész láthatatlanul belesimult a padlóba. Ha használták: be kellett lépni a körbe, felemelni a függönyt, és felül beakasztani, majd rögzíteni a mennyezethez. Mindenki három gallon (kb. 11 liter) vizet kapott egy rugalmas csőből a zuhanyfejen át porlasztva, gombnyomásra. A használt vizet vákuum szívta ki a zuhanyzóból egy tartályba, majd onnan a szennyvíztankba. Az ISS-en az asztronauták inkább a gyors, szivacsos fürdést választották, mosdókesztyűkkel vagy vizes törülközőkkel.

A toalett használata kicsit komplikált, viszont elkerülhetetlen. Ez egy kis hely a fal mellett, csak részben takarja ajtó. Aki ráül, rögzíti magát szalagokkal, nehogy elszálljon. Minden, aminek ki kell jönnie, egy ötgallonos műanyag konténerbe kerül. Egy ventilátor gondoskodik az elszívásról, ami a Földön a gravitáció dolga. A termék visszakerül a Földre, analizálják azon célból, hogy megtudják, hogy működik az emberi test súlytalanságban.

Nem minden kényelmetlenség olyan számottevő, mint a fürdő és a fogmosás. Odafent az asztronauták sokkal nagyobb sugárzásnak vannak kitéve, mint a Földön, ahol az atmoszféra ernyőt biztosít minden élőlény számára. A sugárzás főleg a Napból érkezik, különösen, mikor méretes kitörések észlelhetők a felületén.

Az ISS személyzete hat és fél napot dolgozik hetente. Mindennap gondosan tervezett, hogy mindenre legyen idő, és csak minden szombaton van egy fél napjuk lazítani.

Reggel 7-kor kelnek Greenwich-i középidő szerint (ez délután 2 óra Houstonban, és 11 délelőtt Moszkvában).

Nem bízhatnak a szokásos nappalban és éjszakában, hiszen orbitális pályán, óránként 17 ezer mérfölddel repülve tizenhat napkeltét és napnyugtát látnak naponta.

Emiatt kell az ablakokat vagy az arcukat letakarni, ha aludni akarnak.

Felkelés után először a fürdőszoba és a takarítás következik. Ha a toalett és a mosogató minden elszívója jól működik, tizenöt percen belül végeznek, és átmennek a reggelizőhelyre, ahol igen egyszerű reggelit vesznek magukhoz. Ha az elszívás ott nem működik, valaki ottmarad, és akár egész napját azzal tölti, hogy megjavítsa. Reggel 8-kor pontosan megkezdődik a napi tervezés a földi irányítással összhangban: Houston és Moszkva elővezeti a napi feladatokat és válaszol a kérdésekre. Ezután mindenki nekilát a munkájának.

A feladatok talán könnyűek lehetnek az asztronautáknak, de mindegyik nagyjából tizenkét órát tölt naponta kísérletekkel, vagy azok részfeladataival. Az ISS feladata meghatározni, hogyan kristályosodnak a fémötvözetek, amikor lehűlnek a súlytalansági körülmények között. A másik fontos kísérlet a plazmakristályokkal foglalkozik. Ezek mikroszkopikus gömbök elektromos töltéssel, amik taszítják egymást, és az űrbéli eljárás egy szabályos keret struktúráját tudná adni számukra, ami a Földön nem található.

Munka után minden asztronautának van valamilyen háztartási feladata. Például szűrőket kell tisztítani, időszakos ellenőrzést végezni a mentőegységeken, kipróbálni a vízellátást és a vákuumrendszer működését a kibocsátáshoz.

A nap folyamán kétszer – reggel és késő délután – mindenki részt vesz egy egyórás testgyakorláson. Miután leizzadtak a taposón vagy biciklin, megmosdanak törölközőkkel, amik habzásmentes szappannal vagy samponnal vannak impregnálva. Úgy este 7 körül következik a második konferencia Houstonnal és Moszkvával, ahol elmondják a napi eredményeket, mit ettek vacsorára, mit csináltak legszívesebben aznap. Vacsora után mindenkinek több órája marad arra, hogy e-mailezzen haza, fotózzon az ablakból, zenét hallgasson és saját blogjába írjon. Végül 10–11 óra között aludni kell menni.

Ahhoz, hogy az űrben dolgozhassanak, az asztronautáknak magukkal kell vinniük a saját környezetüket, mivel odafent nincs oxigén, és az élethez szükséges semmi más. Az űrhajóban az atmoszféra ellenőrzött, így különleges ruházat sem kell, de ha onnan kilépnek, csak az űrruha védheti meg őket.

A 12 millió dolláros űrruhákat űrsétához használták a Skylaben és használják a Nemzetközi Űrállomáson. Ez egy modulokból álló ruha, olyan komplex, hogy a használónak segítség kell a felvételéhez. Az alsó modul, ami a Lower Torso Assembly (LTA) nevet viselte, tartalmazza a derékmodult, a nadrágmodult és a csizmákat. A darabok szövetből készültek, de fémgyűrűkkel csatlakoznak egymáshoz. A „szövet” kifejezés messze van attól, amit elsőre jelent. Egy réteg uretánnal borított nejlont tartalmaz, rajta dacron, neoprénnel fedett nejlon, öt réteg alumíniummal kezelt mylar, és a külső réteg teflon, kevlár és nomex. Összességében ez a sok réteg képes arra, hogy megtartsa a belső hőmérsékletet és megvédje a testet még a mikrometeoritok becsapódásától is, amik másként átütnék a ruhát, és nyomás-, valamint oxigénvesztéshez vezetnének, ami maga a halál.

Az LTA második része a Hard Upper Torso (HUT) – mondjuk, kemény felsőrész –, amely üvegszálból készült, és kapcsolódik a karmodulhoz, a kesztyűmodulhoz és a sisakmodulhoz. Az elsődleges életfenntartó rendszer (PLSS: Primary Life Support System) a HUT hátuljához kapcsolódik. Ez egy hátizsákhoz hasonlít, és ellátja az űrhajóst oxigénnel és elektromos töltéssel. A PLSS ellenőrzi a légnyomást a ruhában, valamint az oxigén és víz hőmérsékletét, amely áthalad a ruhán, hogy az embert hűtse. A HUT gondoskodik a páratartalomról, a szagok és a szén-dioxid elszívásáról a ruha belsejében, valamint tartalmazza a kommunikációs felszerelést és számos szenzort. Egy másodlagos oxigéntartály csatlakozik a PLSS aljához vészhelyzet esetére, valamint egyéb életfunkciók biztosítására. A HUT tetején az asztronauták egy kijelző és ellenőrző modult is viselnek, amely tájékoztatja őket a PLSS állapotáról.

Az Apollo űrsisakjait nagyon erős polikarbonátból és kevlárból alkották, ezt csatlakoztatták az űrruhához nyomásbiztos nyakgyűrűvel. Korábban a sisakokat szorosan rögzítették, és az ember fejével együtt mozogtak, viszont a Skylab sisakjait úgy rögzítették, hogy az ember feje szabadon foroghat bennük. Az űrben mozgás során az asztronauták külső ellenzőt viseltek a polikarbonát sisak fölött, hogy megvédjék a szemüket az ultraibolya-sugárzás ellen, és megőrizzék az arcuk hőkomfortját.

Egészségkárosító kockázatok?

Az űrhajósok nemcsak akkor vállalnak rizikót, amikor egyáltalán űrhajóssá válnak és beülnek egy rakétába, ami akár fel is robbanhat, vagy egy űrállomásra kerülnek, ahonnan talán soha többé nem térnek vissza, hanem mindezzel együtt a rák fokozott kockázatát is vállalják. Dr. Francis Cucinotta, aki igazgatója a Space Radiation Health intézetnek (mondjuk: űrsugárzás-egészségügyi központ, persze az űrsugárzás már messze van az egészségtől), amely a NASA Johnson Space Centerben, Houstonban működik, szóval ő azt mondja: – A fiatalabb nők lényegesen sebezhetőbbek sejt- és szövetszinten az űrből érkező sugárzás tekintetében. A legnagyobb a mell-, a petefészek- vagy méhrák veszélye.

Dr. Cucinotta hozzáteszi, hogy a férfitest általában kevésbé érzékeny a sugárzásra, de azért egy negyvenöt éves asztronautát a NASA már csak maximum 250 napra enged az űrbe.

A veszélyt még nem sokan látják tisztán sajnos. A European Space Agency (Európai Űrügynökség) számára írt tanulmányokban szerepel: „Az űrbéli sugárzás hosszú távú hatása az emberi testre még mindig ismeretlen.” Erre válaszolt dr. Paul Todd, a Gravitációs és Űrbiológiai Amerikai Társaság elnöke ily módon: „Ez nem egy könnyen megoldható tudományos probléma.”

Amikor az asztronauták elhagyják a jól árnyékolt környezetüket, és kilépnek az űrbe, potenciális sugárzásnak teszik ki magukat. Több okból van szükség arra, hogy az űrhajón kívül végezzenek munkát. Új modulokat kell csatlakoztatniuk, javításokat végezniük. Az ISS tervezése szerint mindez legalább 1400 óra űrbéli munkát jelent, ami szinte ugyanannyi idő, mint az ISS élettartama.

Az űrhajó elhagyása előtt az asztronauták felveszik túlnyomásos űrruhájukat, amely nagyjából hat órára védheti meg őket a külső hatásoktól. Az ISS fedélzetén az űrruháknak ujjmelegítőik vannak, hogy kézügyességük jobb legyen, rádiójuk van több csatornával a kommunikációhoz, sisakba épített világításuk, belső ellenőrző rendszerük, amely védi őket a hőmérséklet-ingadozástól, ultraibolya-sugárzástól, és még a mikrometeoritoktól is. Űrséta esetén a súlytalanság nagy előny, mivel a minden eszközzel felszerelt űrruha 220 fontot nyom (100 kg) a földön.

Kilépés előtt az asztronauták egy légkamrába lépnek, ami légmentesen el van zárva az űrállomástól. Amikor minden levegőt kipumpáltak, két fontos dolog történik. Először lehetőségük van a gázkeverék-eltérést beállítaniuk az űrruhájukban. Másodszor fokozatosan alkalmazkodniuk kell az űrállomáson lévő atmoszferikus nyomáshoz képest a drámaian alacsony űrben lévő nyomáshoz. Nagyjából negyven perc múlva az ajtó kinyílik az űr felé, az asztronauták egy nejlonpórázzal az állomáshoz kötve megkezdhetik munkájukat. Hogy megelőzzék még a lehetőségét is, hogy ez a póráz elszakadjon, a NASA mérnökei egy jetmeghajtású visszahúzó szerkezetet fejlesztettek ki, ami az űrben „kószáló” személyzetet visszarepíti az állomásra.

Az űrséták soha nem történnek jó ok nélkül, és soha nem gondos előkészítés nélkül. Az ISS asztronautája, Don Pettit így szól erről: – Semmi nem történik hirtelen. Több nap előkészület kell egy űrséta megszervezéséhez. A legapróbb részlet is fontos. Megtisztítjuk a sisakellenzőket, és vékony rétegben ködgátlót fújunk a belső felületére. Ha ez túl sok, elhomályosítja a látást, ha túl kevés, párásodhat. Muszáj jól látni odakint.

Odakint az űrben az asztronautáknak lassú mozdulatokkal kell dolgozniuk, a kezüket, ujjaikat használva. A mozgás azért lassú, mert a testes űrruha a huzalok és madzagok százait tartalmazza, amiknek épen kell maradniuk. Az űrséta nem arról szól, hogy kalandozzunk, és ha valami félresikerül, meg is szakítjuk. Jerry M. Linenger így írja le: – Minden kar- és lábmozdulat nagy megfontolást és tervezést igényel. Rengeteg a buktató, és egyetlen hiba is katasztrófához vezethet. Egy hasadás elég ahhoz, hogy magába szívjon az űr hatalmas vákuuma, és az elképzelhető legfájdalmasabb halált hald. A tüdődből kiszív minden levegőt egy pillanat alatt. A vér forrni kezd az erekben, és a belső szervek felrobbannak. Egy űrjárónak muszáj kötődnie az űrhajójához. Második esély nincs."

Az űrállomások harmincéves történelme már világosan megalapozta az ember élet- és munkaképességét az űrben. Asztronauták tucatjai éltek ott immár több ezer napig, és ezzel letették az alapjait az űrben élő űrhajósok űrkutatásának.