Új Igazak: négy férfi, négy nő, a jövő űrhajósai

iho   ·   2013.06.24. 18:15
cim3

Négy férfi és négy nő a szerencsés, vagy inkább alkalmas kiválasztott a NASA következő űrhajós csapatának tagja. Az újoncoknak ráadásul minden idők második legtöbb jelentkezője közül sikerült a bejutásuk, több mint hatezren válaszoltak az űrhivatal felhívására: gyertek és legyetek űrhajósok.

A spaceflightnow internetes portál összesítése szerint eddig összesen 330 űrhajóst képeztek ki amerikai űrhajósnak az elsők, a legendás Mercury-féle hetek, az „Igazak” óta (The Right Staff: az első amerikai asztronautákról készült világhírű riportregény és mozifilm). Legutóbb 2009-ben hirdettek felvételit új űrhajós osztályba, akkor kilenc embert válogattak ki, ők a Shuttle-korszak utáni űrhajós generáció magja.

Irány a Mars! Bár hogy mivel repülnek majd oda az űrhajósok, az még nem világos

A mostaniakról Charles Bolden NASA-igazgató azt mondta, ezek a jelöltek tudják, hogy az űrhivatal nagy dolgokra készül, olyan küldetésekre, amelyek távolabb vezetnek az űrbe, mint bármikor korábban – utalt Bolden a következő lehetséges célpontokra: miközben a jelöltek szívesen részt vesznek a Nemzetközi Űrállomás tudományos munkájában, készek arra is, hogy az első emberek legyenek egy aszteroidán, azután a Marson.

Ami tehát a jelölteket illeti: Josh Cassada 39 éves, korábban a tengerészeti légierőnél repült, Victor Glover 37 éves alezredes, szintén tengerészeti pilóta volt F/A-18-ason, Tyler Hague 37 éves szintén alezredesi rangban, de a légierőnél szolgált, legutóbb az Edwardson, berepülőpilótaként. A 34 éves Christina Hammock a Nemzeti Tenger- és Atomszféra Kutató Központ alkalmazottja.

Az új űrhajós osztály nebulói

Nicole Aunapu Manu 35 évesen őrnagyként repült F/A18-asokat a tengerészgyalogság repülőerőinél. Anne McClain 34 éves, a hadsereg őrnagya, helikopterpilóta, és elvégezte Patuxentben a haditengerészet berepülőpilóta iskoláját. A 35 éves Jessica Meir, aki nyilván egy hosszú expedíció egyik orvosaként jön majd számításba, egy bostoni kórházban dolgozott eddig, Andrew Morgan, 37 éves, ugyancsak orvosi végzettséggel, a hadsereg őrnagya.

Valamennyi életrajzban bőven szerepelnek különféle plusz végzettségek, diplomák, tudományos fokozatok. Láthatóan olyanokat választott ki a hivatal, akiknek fizikai és pszichikai állóképessége mellett nagyon alapos elméleti tudás, tudományos gyakorlat segíti majd a jövendő űrutazások feladatainak megoldását. A kiképzésük augusztusban kezdődik, de hogy a nagyigényű utazásokra, az aszteroida és a Mars felkeresésére mikor kerülhet sor, arról Bolden NASA-igazgató az új űrhajós osztály bemutatásakor nem mondott dátumot.

Egyelőre amerikai űrhajós csak orosz hordozóeszközzel juthat ki az űrbe

Kapcsolódó hírek