Új magánűrhajó repül az űrállomás felé

iho   ·   2013.09.19. 15:00
cim

Felbocsátották a második olyan amerikai magánűrhajót, amely teherszállítási feladatokat hajtana végre és részt venne a Nemzetközi Űrállomás fenntartásában. Az Orbital Sciences Cygnus nevű szerkezete egy Antares hordozórakétára szerelve startolt a virginiai Wallops Island űrközpontból, és a tervek szerint vasárnap dokkol az ISS-hez.

Startol az Antares/Cygnus Vrginiából

A hosszú repülési idő arra szolgál, hogy az űrhajó meghajtását és irányítórendszerét biztonságosan kipróbálják, még megfelelő távolságban a sérülékeny űrállomástól.

Mint arról korábban többször beszámoltunk, a Cygnus űrhajó azután indul próbaútjára, hogy vetélytársa, a kaliforniai SpaceX Dragonja már teljesítette az első igazi kereskedelmi küldetését. A Hattyú fedélzetére egyelőre csak olyan hasznos terhet pakoltak, kb. 700 kilót, ami nem létfontosságú az űrállomás és lakói számára, tehát ha valami gond adódik, például nem sikerül a megközelítés vagy a dokkolás, nem okoz problémát, hogy a szállítmány nem jut el az állomásra.

Így szerelték a teherűrhajót a hordozórakétára

A másik hátránya a Cygnusnak, hogy a Dragonnal ellentétben nem újrafelhasználható: ha sikeresen összekapcsolódik az űrállomással, akkor nem fog hasznos terhet, kísérleti anyagokat és hasonlókat visszahozni a földre, ahogy a Dragon tette, hanem a légkör sűrűbb részeibe érve elég, vagyis valójában az űrállomáson felhalmozott szemetet, szennyezőanyagokat távolítja el ily módon a fedélzetről. A SpaceX eközben sikeres kísérleteket végez arra nézve, hogy ne csak a Dragon űrhajó, hanem a földre hajtóművei révén visszaereszkedő hordozórakéta is újra felhasználható legyen.

A Cygnus az űrben: az Orbital Sciences fantáziaképe

Az Obama elnök által jóváhagyott koncepció szerint a föld körüli térségben elvégzendő feladatokat, beleértve az űrállomás kiszolgálását, fokozatosan át kellene vennie a Dragonnak és a Cygnusnak, vagyis a magánszektor űreszközeinek, a későbbiekben teljesen felszámolva az amerikai űrhajózás jelenlegi függését az orosz rendszerektől. Természetesen mindkét amerikai űrhajó esetében készül már az emberek szállítására alkalmas változat is. A koncepció lényege, hogy ha a magánűrhajók átveszik az űrállomás ellátását, ezzel a NASA egyfelől az ISS-en végzett tudományos tevékenységre, másfelől a bolygóközi kutatásokra és esetleges repülésekre koncentrálhat.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek