Új társaság Budapesten – a régi új színekben, új modellben

iho   ·   2018.11.10. 12:00
cim

Az október 28-i csendes start után csütörtökön hivatalosan is elindult az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON első járata a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre. Az ünnepélyes járatindításon a francia nagykövet mellett részt vett az Air France KLM regionális vezérigazgatója, a Budapest Airport vezérigazgatója és a JOON vezérigazgatója is, adja hírül a reptérkezelő.

A téli menetrend kezdetétől a korábban az Air France által üzemeltetett járatokat – naponta háromszor – immár a 2017-ben indított JOON repüli a magyar és a francia főváros között. A járatok természetesen továbbra is a már megszokott kényelmes átszállási lehetőségeket biztosítják az Air France és KLM kiterjedt útvonalhálózatára, hangzik a Budapest Airport közleménye.

Ha ugyanaz a menetrend, továbbra is Air France számmal jegyzik a járatokat, vajon mit jelent, hogy a francia nemzeti légitársaság színei helyett ezek a kék-fehér madarak jelennek meg most már a ferihegyi betonon is? (Az ünnepség főszereplője, a F-GKXY lajstromjelű 320-as 2009 óta repül az Air France flottájában, tavaly októbere óta tartják nyilván a JOON gépeként.)

A JOON az egyik friss példája annak, ahogy a nagy európai légitársaságok hibrid leányvállalatokkal oldják meg azt a nehézséget, hogy az Európán belüli járatokat nehéz gazdaságosan fenntartani, pláne, ha a hagyományos cégek árfekvése nem igazán felel meg az utazóközönség jelentős részének.

A JOON a nem is olyan rég elterjedt kifejezéssel élve hibrid társaság (hasonlóan a Lufthansa-féle Eurowings-hez): egy járaton, egy gépen belül ajánlja a repülést a hagyományos társasági szintet elváró, többet fizető prémium-utasoknak és az olcsó utazásokat kedvelő, a fedélzeti ellátás szintjére nem annyira érzékeny közönségnek. A JOON ezen belül is a fiatalokat célozza. Vagyis a számukra valóban kellemes tarifákat ajánl a társaság, amely tavalyi indulásakor elsősorban az üdülőhelyi turizmus kiszolgálására alapozott, az olyan erre specializálódott társaságok versenytársaként, mint a Thompson illetve az azóta megszűnt Monarch.

Érdemes felidézni a hivatalos nyitás alkalmával közzétett nyilatkozatot a Budapest Airport vezérigazgatója részéről. Jost Lammers így fogalmazott: „Biztosak vagyunk benne, hogy a magyar utazók körében is népszerű lesz a légitársaság, amely fiatalos, lendületes arculatával és szolgáltatási színvonalával valami egészen újat kínál a piacon. A JOON megjelenésével tizenhat százalékkal nőtt az utasok rendelkezésére álló férőhelyek száma a Budapest–Párizs-vonalon. Erre a bővítésre biztosan lesz is kereslet, hiszen a két főváros között évente mintegy hatszázezren utaznak, és ez az utasszám folyamatos növekedést mutat; az idei év végére elérheti a hétszázezer főt is.”

Miután a JOON az Air France által korábban is használt A320-asokat repülteti a JOON színeiben, a kapacitás növelése nyilván a fedélzeti ellátást csak pénzért kínáló, gyakorlatilag diszkont modell szerinti economy-osztály radikális bővítése volt, a háromféle tarifa természetesen meghatározza a feladható illetve kabinba felvihető csomagok számát is.

Ami a vonalakon lévő konkurenciával szemben a JOON fiatal utasai számára döntő lehet, az a fedélzeti elektronika, ami vagy érintőképernyőket, vagy az utas saját kütyüjén elérhető fedélzeti streaming-szolgáltatást jelenti. Ez különösen fontos azokon a hosszútávú járatokon, amit a társaság indított és indít az ugyancsak az Air France-tól örökölt, négyhajtóműves A340-eseken. És ehhez járul még a fiatalos-sportos, a megszokottnál lazább öltözet, amit a kabinszemélyzeten láthatunk.

A JOON Budapest mellett most nyitott Madrid, Prága, Stockholm, Manchester, illetve hosszú távon Quito és Saint Martin felé. A társaság az adatbázisok szerint most tizenhat géppel repül, köztük négy a szélestörzsű, nagy hatótávolságú A340-es. Az Air France összesen harminc ilyen gépet használt, de mára csak kettő maradt a flottájában: az anyacég szemlátomást ezt a típust átirányítja a JOON-hoz, nyilván annak jegyében, hogy a megfelelő árpolitikával tele töltött járatok gazdaságosan üzemeltethetők, annak ellenére, hogy a típust használó társaságok nagy része már kisorolta a flottájából a nem annyira  olcsón fenntartható négyhajtóműveseket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek