Újabb magyarországi szállítások után érdeklődik a Transmashholding

KTMK   ·   2018.12.27. 09:00
transmasholding_metrok0

– Júniusban a Transmashholding, pontosabban a cég leányvállalata, a Metrovagonmas és a BKV között létrejött, a budapesti M3-as vonal metrókocsijainak felújítására vonatkozó szerződésben foglaltaknak megfelelően sikeresen lezajlott a szerelvények leszállítása. A garanciális kiszolgálás ideje még három évig tart. Milyen kulcsfontosságú szempontokat emelne ki a felújítás tapasztalatai alapján?

– Jelenleg a budapesti metróhálózat járműállományának negyvenhat százalékát teszik ki a TMH fejújított szerelvényei. Kétszázhuszonkét kocsi kapott a mi fogalmaink szerint úgynevezett mély felújítást, és a rekonstrukciót követően több mint húsz százalékkal csökkentek a javítási és karbantartási költségek. A végrehajtott munkálatok eredményeként a belső kialakítás, a vezetőfülke teljes felújításon estek át, megtörtént az új elektromos berendezések és modern vezérlési rendszerek beszerelése, kicseréltük a hajtási és fékezési rendszereket. A szerelvények sokkal komfortosabbak és biztonságosabbak lettek az utasok és a vezető számára egyaránt. Jelenleg már a „heti nulla megjegyzés” mutatóhoz jutottunk el. A szakértők tisztában vannak vele, hogy ez a szerelvényeink működésének maximális megbízhatóságát bizonyítja.

Поезд в депо, avagy fővárosi metrókocsik a Metrovagonmas szereldéjében

A felújított szerelvényekre való áttéréssel párhuzamosan az M3 vonal teljes infrastrukturális rekonstrukción esik át. Ez a vonal a leginkább leterhelt, illetve kihasznált Budapesten. Az M3 az egész várost átszeli, azaz a maga nemében a város közlekedési rendszerének névjegye. A Metrovagonmas és a TMH számára ez egy jelentős és nagyértékű projekt, amelynek keretében, egyúttal a magyar főváros közlekedési hálózatának sikeres további fejlődésének érdekében, a legmodernebb innovációs megoldásokat vezettük be.

– Meglátása szerint mennyire volt hatékony a magyar és orosz szakemberek együttműködése?

– Ma a felújított szerelvények fennakadás nélkül közlekednek a budapesti metróhálózaton. A szerelvények felújítása a közös, összetett szakértői munkafolyamat eredménye, mind orosz, mind magyar részről. A Kőér-depóban állandó, mérnökökből és szerelőkből álló brigád dolgozik, stabilan megfelelve a garanciális kötelezettségeknek. Az oroszországi szakemberek állandó együttműködésben vannak a magyar kollégákkal. Kifejezetten az összehangolt munkának és kölcsönös segítségnek köszönhetően értük el eredményeinket.

Andrej Vasziljev, a Transmashholding (TMH) városi közlekedés fejlesztési ágazatának gazdasági igazgatója

– A sajtóban megjelent publikációk szerint a TMH a világ egyik vezető közlekedési járműgyártójaként több mint száz különböző technológiai és mérnöki innovációt fejleszt folyamatosan. Kiemelné ezek közül a legfontosabbakat?

– A TMH a közelmúltban kapta meg az Ivolga villamos motorvonatok új modifikációjára a megfelelősségi tanúsítványt – ezek a járművek a moszkvai elővárosi vasúthálózat átlós vonalain fogják szállítani az utasokat. A technikai megoldások, a komfortérzet és a gazdasági hatékonyság szempontjaiból az Ivolgák nem csupán megfelelnek a legjobb külföldi változatoknak, de sok egyéb paraméter alapján meg is haladják azokat. Az Ivolgák létrehozása a világ kombinált szállítási trendjének felel meg, amely a közlekedési hálózat hatékonysága növelésének fontos eleme.

Egy másik vezető innovációs projektünk, amelyre szeretném felhívni a figyelmüket, az új típusú, „2020” elnevezésű vonat, amelyet a közeljövőben kap meg a moszkvai metróhálózat.

Vissza a jövőbe: a moszkvai metró 2020 elnevezésű szerelvénye

– És melyek a legfontosabbak a holding jelenlegi nemzetközi projektjei közül?

– Jelentős és stratégiai szempontból is fontos projektnek nevezhetjük az 1300 utasszállító vagon leszállítását az Egyiptomi Nemzeti Vasutaknak. A szerződés az orosz–magyar konzorcium által elnyert pályázat eredménye. Kínai, olasz, indiai, spanyol és román gyártók egyaránt részt vesznek benne. A gördülőállomány összértéke meghaladja az egymilliárd eurót. A szerződés teljesítési határideje öt év. Aláhúznám, hogy a magyar fél kulcsfontosságú gyártási és gazdasági partner szerepét fogja betölteni.

– Visszatérve az M3-as metróhoz, a vonal Önöket érintő fejlesztési szakasza lezárult. A Transmashholding érdeklődik egyéb, a magyarországi metróhálózattal, városi vasúttal kapcsolatos közlekedési projektek iránt?

– Az M3 vonal szerelvényeinek felújítási projektje új lökést adott a közlekedési járműgyártás terén Magyarország és Oroszország között folytatott kétoldalú együttműködésnek. Jelenleg három projekt van aktív stádiumban. Ezek:

Ivolga (Sárgarigó): a nagy nyugati gyártók hasonló kategóriájú motorvonataival is felveszi a versenyt

  • Új járművek szállítása az M1 vonalra. A vonal 1896-os megnyitása lehetőséget adott Budapestnek arra, hogy az európai kontinens első olyan városa legyen, amelynek van földalatti vasútja. Tudomásunk szerint, amint Budapest talál rá finanszírozási forrást, kiírják a pályázatot az új szerelvények beszerzésére.
  • A második együttműködési lehetőség elővárosi motorvonatok szállítása a budapesti HÉV-vonalhálózatára, amelynek jellemzője, hogy az egyes a vonalak teljesen önállók, nem keresztezik egymást.
  • Végül lehetőséget látunk új villamosok szállítására is. A budapesti villamosvonalak az elszállított utasszám alapján az autóbuszhálózat után a második helyen állnak, többen utaznak villamossal, mint metróval. A hálózat 1866 óta létezik, és ismereteink szerint a világ egyik legkiterjedtebbje a maga körülbelül másfélszáz kilométeres hosszával.

Összességében minden erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy Magyarország közlekedési hálózatának további fejlesztésébe a lehető leghatékonyabban bekapcsolódhassunk, természetesen kihasználva a magyar partnerekkel folytatott együttműködés minden előnyét.

(X)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek