Újabb MAX-probléma: zárlatot okozó kábelek?

iho   ·   2020.01.07. 12:00
cim3

Újabb technikai probléma bukkant elő a Boeing keskenytörzsű termékeivel kapcsolatban, egy kábelezési hibáról van szó, amely rövidzárlatot okozhat. A nyilvánosságra hozott adatok szerint kifejezetten a MAX-ról van szó, nem az eddig már sokezer példányban legyártott és repülő 737-esekről.

Az FAA megfogalmazása szerint az új verziókon végrehajtott módosítás következtében két fontos kábel valahol a gépek hátsó traktusában túl közel van egymáshoz, ami potenciális katasztrófaveszélyt jelent, a Boeing szerint még vizsgálat tárgya, hogy milyen szcenárió esetén veszélyeztetheti a gépet az esetleges rövidzárlat.

Egyes megfogalmazások szerint az esetleges rövidzárlat akkor vezethet a gép elvesztéséhez, ha „a pilóták a hibára nem reagálnak megfelelően”. Érdemes hozzátenni, ez bármely géptípus és sokféle hiba esetében bekövetkezhet, mint ahogy a MAX-katasztrófák eddigi vizsgálati adatai is tartalmazzák az ilyesfajta mozzanatot, vagyis hogy a repülőgép személyzete nem tudott megfelelően reagálni a fellépett hibára.

(fotók: Boeing)

A Boeing ügyeivel kapcsolatban kifejezetten ellenséges New York Times „illetékesekre” hivatkozva állítja, hogy a MAX-ok visszatérése a forgalomba emiatt még tovább csúszik. Az FAA ilyet nem állít, a Boeing pedig azt közölte, hogy a probléma megoldható a kábelek közti védőréteggel, a szigetelés módosításával illetve biztosítékok beiktatásával. A hivatalos közleményekből nem derül ki, hírek szerint a kábelek vagy kábelkötegek közelsége a farokrészen lévő kormányszervek vezérlésével kapcsolatban okozhat hibát.

Legutóbbi jelentések szerint a gyártónak a MAX-ügy eddig kilencmilliárd dollárjába került, közben megjelentek jelentések arról, hogy egy-egy légitársasággal megszületett a megállapodás a kompenzálásra.

A Boeing ugyanakkor megerősítette, nem épít le alkalmazottakat illetve nem küld senkit kényszerszabadságra. Mint korábban elmondtuk, a cég ebben a hónapban felfüggeszti a MAX-ok gyártását. A korábbi NG 737-esek gyártása már befejeződött. A Rentonban dolgozó mintegy háromezer embert egyrészt más típusok összeszereléséhez irányítják át Everettbe, a 767-esek és 777-esek gyártósorához, másrészt a mintegy nyolcszáz, elkészült, de a földön Kaliforniában Victorville illetve a Washington állambeli Moses Lake repülőterén várakozó MAX karbantartásával majd a típusengedély visszanyerése után a gépeknek a forgalomba állásra való felkészítésével foglalkozik.

Miközben tehát négyszáz már átadott, de négyszáz, még át nem adott, de elkészült 737 MAX pihen a tároló repülőtereken, az Airbus a tavalyi adatokra hivatkozva jelentette, hogy 863 repülőgép átadásával a világ vezető gyártójává vált.

(fotó: Airbus)

Korábban az Airbus ugyan szintén ezt kommunikálta évről évre, de nem az átadott, hanem a megrendelt gépek mennyisége alapján. A Reuters szerint az európai gyártó még december 31-én délután is pörgette átadási központjait, hogy még 2019-ben átvehessék a gépeket a vevők.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.