Újra él a tápéi hajóüzem: Kisfaludy már el is készült

iho/hajózás   ·   2014.03.06. 14:30
szehajo0

Újraéledhet Szegeden a hajógyártás: a KÉSZ Csoporthoz tartozó Mahart Tiszayacht Kft. szeged-tápéi üzeméből csütörtökön túlméretes szállítmányként indult útjára a negyvenöt tonnás, közel százfős Kisfaludy személyhajó fémszerkezete. A tervek szerint idén már több városi kikötő acélszerkezetét, úszóegységeket és hajókat is Szegeden készítenek majd.

A Kisfaludy acélszerkezetének gyártását 2013 decemberében kezdték el. Az úszómű 26 méter hosszú, 9,5 méter széles, tömege 45 tonna. A hajót Siófokon fejezik be – közel 100 férőhelyes lesz és a belsejében egy múzeumot fognak kialakítani –, a tulajdonos elképzelésének megfelelően a nyári hónapokban már a Balaton vizét szeli.

Kisfaludy teste útra készen. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: KÉSZ Csoport - Mahart Tiszayacht Kft.)

Rég volt

A szegedi hajógyártásnak volt olyan időszaka, amikor 360 embernek is adott munkát, ez 1990-re kilencvenre esett vissza, és azóta rohamosan csökkent. Pedig a régióban korábban meghatározó volt a hajógyártás: uszálykészítés és tengeri hajók javítása is folyt Szegeden. Ennek azonban ma nyoma sincs, nagy vízi járművek már jó ideje nem készülnek a városban. A KÉSZ Csoport azonban szeretné felvirágoztatni a szegedi hajógyártást, ezáltal új munkahelyeket teremteni, javítani a régió ipari termelésén.

A Mahart Tiszayacht Kft. szeged-tápéi üzemében jelenleg huszonnégyen dolgoznak. Ők építik a szegedi „Mini Kikötőt” és a hozzá tartozó úszóegységeket is. Szintén itt készül a komáromi Monostori Erőd kikötőjéhez tartozó bejáróhíd és a támdorongok is. Hosszú távú terveik között szerepel sólyapályák (csúsztatógerenda), illetve különböző úszóművek felújítása is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Durvul a helyzet Szegeden, végveszélyben a 170 éves Tisza-parti MÁV-örökség

iho.hu   ·   2026.05.19. 14:30

Miután a múlt héten elbontották a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, az 1850-es évek második felében épült MÁV-közraktárak kisebb, 120 méter hosszú épületét, az átgondolatlan lépés kedvezőtlen visszhangjára reagálva az egyetem vezetése már az új kormány közlekedési és beruházási miniszterével tárgyalna kérdésben.

Közút Autóbuszközlekedés

Négyen akarták, végül hárman indultak, de a MÁV-Csoport „nyert”, átmenetileg: eredménytelen a szegedi busztender

iho/közút   ·   2026.04.29. 12:00

Nyolc plusz két évre írta ki Szeged a helyi buszközlekedési szolgáltatásra a közbeszerzési eljárást, de minden pályázó jóval az előre meghatározott kereten felül vállalta volna. Két év múlva írják ki újra a tendert, addig marad a mostani szolgáltató a jelenleg is érvényes feltételekkel.