Változások Hajdú-Bihar megyében

Szöllősi Roland   ·   2011.12.10. 19:00
00

Éjszakai vonat a fővonalon, sűrítés a mellékvonalon

100 Budapest–DebrecenNyíregyháza vasútvonal: beindul az éjszakai közlekedés Debrecen és Budapest között

Budapestről eddig az utolsó Debrecenig közlekedő vonat 20.28-kor indult. December 11-től azonban a 6008-as számú sebesvonat Püspökladány helyett Debrecenig közlekedik, Budapest-Nyugati pályaudvarról 22.28-kor indulva. Az éjszakai vonat kiváló hazajutási lehetőséget nyújt a késő estig tartó fővárosi rendezvényeken részt vevők számára, vagy akár a Budapesten túlról érkező utasoknak. Az első Budapest-Nyugati pályaudvarig közlekedő sebesvonat is Debrecenből indul. A hajnali vonattal a cívisvárosból – szemben a jelenlegi első járat 7.37-es érkezésével – 5.57-re már Budapestre lehet érkezni. A fenti – naponta közlekedő – járatpár meghosszabbításával a MÁV-Start Zrt. kibővített eljutási és hazajutási alternatívát kínál Debrecen és Ferihegy között is: Debrecen–Ferihegy érkezik: 5.35.Ferihegy–Debrecen indul: 22.48.

101 Püspökladány–Biharkeresztes–(Nagyvárad) vasútvonal: sűrű közlekedés, mezőpeterdi megállással

Továbbra is órás ütemes lesz a közlekedés Püspökladány és Biharkeresztes között csúcsidőben. Változás, hogy 2011. december 11-től a nemzetközi intercity vonatok Mezőpeterd állomáson is megállnak, javítva ezzel a környező települések belföldi és nemzetközi kapcsolatát. Püspökladány és Biharkeresztes között az intercityken pótjegy nélkül lehet majd utazni.

106 Debrecen–Sáránd–Nagykereki vasútvonal: minden idők legjobb menetrendje

A MÁV-Start kínálati menetrenddel várja utasait. A szolgáltató mindamellett, hogy a hivatásforgalmú utasai igényeihez igazította a 106-os vasútvonal menetrendjét, munkanapokon a reggeli csúcsidőben két új járatot is indít. Reggel negyvenpercenként indul majd vonat Nagykerekiből a megyeszékhelyre. (Érkezések Debrecenbe: 4.58., 6.00., 6.40., 7.20., 8.00.) További változás, hogy a Debrecenből eddig 7.10-kor induló vonat 7.21-kor, a 12.40-es járat 12.55-kor, míg a 19.40-es negyed órával hamarabb, 19.25-kor indul Nagykereki felé.

A 106-os vonal élénk forgalmához igazodik az új menetrend<br>(a szerző felvételei)

108 Debrecen–Füzesabony, 110 Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka: közvetlen járatok a szatmári pálinkától az egri borokig

A 2010 decemberében bevezetett Fehérgyarmat–Mátészalka–Debrecen–Eger viszonylatú közvetlen járatok népszerűnek bizonyultak. A MÁV-Start ennek megfelelően továbbra is közlekedteti átszállásmentes járatait.

Bz-kígyó vár indulásra Debrecenben

109 Debrecen–Tiszalök: összhangban a hivatásforgalommal

Debrecenből, az eddig 20.07-kor induló személyvonat 21.02-kor fog indulni Tiszalök állomásra. További pozitívum, hogy az egyik tiszavasvári üzem dolgozóinak az igényeihez (műszakvégzéséhez) is igazodott az új menetrend. További változás, hogy a 22.55-kor induló, Hajdúnánásig közlekedő személyvonat korábban, 22.38-kor hagyja el Debrecent.

117 Nyíregyháza-Tiszalök: üzemidő-bővítés sűrítéssel

A Nyíregyházáról 3.30-kor Tiszalökre induló járat megszűnik. Helyette viszont – görögszállási átszállással – két új hazajutási lehetőség is lesz Nyíregyházáról 16.39-es és 22.39-es indulással. Mindemellett Tiszalökről szintén két új járat indul Nyíregyházára 14.30-kor és 16.30-kor.

A teljes 2011/2012-es MÁV menetrend itt elérhető.

Tovább bővíti kínálatát a Hajdú Volán Zrt.

Miskolc–Polgár–Debrecen–Hajdúszoboszló autóbuszvonalon a Miskolcról kilenc órakor induló 213-as számú járat csak munkanapokon közlekedik. Munkaszüneti napokon új járat közlekedik Miskolc–Debrecen viszonylatban 10.20-kor.

A Debrecen-Hajdúsámson autóbuszvonalon a Sámsonkert, forduló elnevezésű megállóhely érintésével közlekedő járatok a továbbiakban Sámsonkert, Szűcs utca elnevezésű megállóhely érintésével közlekednek.

A Nyíracsád–Vámospércs–Debrecen autóbuszvonalon a Vámospércsről 6.45-kor induló 658-as számú járat öt perccel korábban közlekedik. Munkanapokon új járat közlekedik Nyírmártonfalva–Debrecen viszonylatban 6.20-kor.

Bővül az autóbuszjáratok menetrendje Hajdú-Biharban<br>(fotók: Istvánfi Péter)

A Penészlek–Fülöp–Vámospércs[–Debrecen] autóbuszvonalon a Nyírábrányból 6.20-kor induló 102-es számú járat Fülöptől közlekedik hat órakor.

A Debrecen–Katihíd–Létavértes[–Bagamér] autóbuszvonalon munkanapokon új járat közlekedik Debrecen–Létavértes viszonylatban 8.25-kor, vissza 8.50-kor.

A Létavértes–Bagamér–Vámospércs autóbuszvonalon a Bagamérból 15.00-kor induló 11-es számú járat negyed
órával később közlekedik.

A Debrecen–Földes[–Nagyrábé] autóbuszvonalon az eddig Hajdúszovátról 4.45-kor induló 252-es számú járat Földestől közlekedik 4.25-kor. A Debrecenből 19 órakor induló 259-es számú járat 15 perccel korábban és Földesig közlekedik. A Hajdúszovátról 19.30-kor induló 242-es számú járat Földestől közlekedik 19.35-kor. Tanítási szünetben munkaszüneti napokon új járat közlekedik Debrecen–Földes viszonylatban 18.50., Földes–Debrecen viszonylatban 19.40. órakor.

A Hajdúszoboszló–Debrecen autóbuszvonalon a Hajdúszoboszlóról 15.35-kor induló 604-es számú járat tíz perccel korábban és Ebes érintésével közlekedik.

A Püspökladány–Nádudvar–Hajdúszoboszló[–Debrecen] autóbuszvonalon a Nádudvarról 14.55-kor induló 544-es számú járat munkanapokon Ebes érintése nélkül közlekedik.

A Debrecen–Nagyhegyes autóbuszvonalon a Debrecenből 22.40-kor induló 165-ös és a Nagyhegyesről 4.45-kor induló 140-es számú járatok a továbbiakban a 4451-es vonalon meghosszabbított útvonalon közlekednek.

A [Debrecen–]Nagyhegyes–Balmazújváros–Tiszacsege autóbuszvonalon a Debrecenből 6.05-kor induló 133-as és 233-as számú járatok tíz perccel később közlekednek.

A Tiszacsege–Balmazújváros–Debrecen autóbuszvonalon a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon új járat közlekedik Tiszacsege–Debrecen viszonylatban 17.40-kor.

A Debrecen–Hajdúböszörmény autóbuszvonalon a Debrecenből 15 órakor induló 757-es és a 17.25-kor induló 797-es számú járat öt perccel, a 18 órakor induló 799-es számú járat tíz perccel később közlekedik.

A végtelen rónákon

A Debrecen–Hajdúböszörmény, Bodaszőlő autóbuszvonalon munkanapokon új járat közlekedik Debrecen–Bodaszőlő között 10.40-kor, Bodaszőlő–Debrecen viszonylatban 11.20-kor.

A [Debrecen–]Hajdúböszörmény–Polgár autóbuszvonalon a Polgárról 14.45-kor induló 746-os és a 18.25-kor induló 142-es számú járat öt perccel később közlekedik.

A Hajdúszoboszló–Nagyhegyes–Balmazújváros autóbuszvonalon a Hajdúszoboszlóról 6.15-kor induló 11-es számú járat húsz perccel korábban és Balmazújvárosig, az Elepről 6.45-kor induló 168-as számú járat 15 perccel korábban és Balmazújvárostól közlekedik. A Hajdúszoboszlóról 16.35-kor induló 199-es számú járat 25 perccel korábban közlekedik.

A Hajdúböszörmény–Balmazújváros autóbuszvonalon a Hajdúböszörményből 6.50-kor induló 1-es számú járat
öt perccel, a Balmazújvárosról 6.20-kor induló 2-es számú járat tíz perccel korábban közlekedik.

A Tiszaújváros–Polgár–Tiszacsege–Egyek autóbuszvonalon iskolai előadási napokon új járat közlekedik Tiszacsege–Tiszaújváros között 6.10-kor, vissza 13.10-kor.

Kapcsolódó hírek