Victor Hugo a Tiszán

iho/hajózás   ·   2018.06.10. 08:45
victor_hugo_tisza_hajozas_0

Portálunk hajómegfigyelő-szolgálata szerint ismét utasokat szállító úszójármű tette be hajócsavarját a Tisza magyarországi szakaszára. Az urbanlegend szerint egyszer egy rádióbemondó által rövidítésben félreolvasott, és így Ötödik Hugóként új nevet kapott francia íróról elnevezett szállodahajó Csongrádon volt megfigyelhető a napokban.

A hajó itt Szeged mellett halad a Tiszán (forrás: vasarhely24.hu)

A CroisiEurope tulajdonában álló hajó egyszer már eljutott ennél távolabbra is, 2004-ben Tokajban járt. Ez a cég legkisebb hajója, a méret és a Tisza hajózhatóságának összefüggése nem véletlen. Ennek ellenére a hajó 2013-ban egyszer már a folyó fogságába esett Szegednél, akkor egy hetet kellett várnia az esősebb időre, melynek kivételesen azért örülhettek a hajó utasai, mert tovább haladhattak felfelé a Tiszán.

A hajó kacifántos utat jár be, hogy Nyugat-Európából eljuthasson a Tisza magyarországi szakaszára: Strassbourgtól a Rajnán lehajózik Gustavsburgig, onnan a Majnán felfelé Bambergig, ahonnan Kelheimig a Majna-Duna-csatornát veszi igénybe. A Dunán a szerbiai Titelig tart az út, onnan fordul rá a Tiszára. Itt található a becsei duzzasztó, amelynek zsilipkamrája meghatározza az átbocsájtható hajók legnagyobb méretét, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a Victor Hugo-nál nagyobb hajót Szeged nem fog már látni.

A hajó hossza 82,5, szélessége 9,5 méter, merülése viszont csak hetven centi, tehát egy horgászladikéval vetekszik. Testvérhajójával, a Mona Lisával együtt Belgiumban épült 2000-ben, húszfős személyzete – amelynek nagy része magyar – száz utast szolgál ki.

Itt még Budapesten, korábban...(forrás: hajoregiszter.hu)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Durvul a helyzet Szegeden, végveszélyben a 170 éves Tisza-parti MÁV-örökség

iho.hu   ·   2026.05.19. 14:30

Miután a múlt héten elbontották a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, az 1850-es évek második felében épült MÁV-közraktárak kisebb, 120 méter hosszú épületét, az átgondolatlan lépés kedvezőtlen visszhangjára reagálva az egyetem vezetése már az új kormány közlekedési és beruházási miniszterével tárgyalna kérdésben.

Közút Autóbuszközlekedés

Négyen akarták, végül hárman indultak, de a MÁV-Csoport „nyert”, átmenetileg: eredménytelen a szegedi busztender

iho/közút   ·   2026.04.29. 12:00

Nyolc plusz két évre írta ki Szeged a helyi buszközlekedési szolgáltatásra a közbeszerzési eljárást, de minden pályázó jóval az előre meghatározott kereten felül vállalta volna. Két év múlva írják ki újra a tendert, addig marad a mostani szolgáltató a jelenleg is érvényes feltételekkel.