Vihar a reptér környékén: leszállás harmadszorra

iho   ·   2015.05.21. 07:45
cim

A Flightradaron figyelő repülésszeretőknek is megmutatkozott szerda este nyolc óra után, hogyan kellett a Cargolux Boeing 747-8-as teherszállítójának megküzdenie az elemekkel. A Bakuból érkező hatalmas gép először északnyugat felől, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 13-as jobb pályáján próbált leszállni, de átstartolt, és egy széles jobbfordulóval a reptér légterét megkerülve a 31-es pályára próbálkozott, de elsőre itt sem sikerült a landolás.

A repülőgépek személyzetének a megközelítés utolsó fázisában az úgynevezett elhatározási magasságon (DH, Decision Height) kell dönteniük arról, elég biztonságos-e a megközelítés a landoláshoz. Feltehetően akkor kellett a Cargolux pilótáknak az átstartolás mellett dönteniük.

Harmadszorra már sikerült a landolás. Mint az gyanítható volt, és ezt Veres Viktor kollégánk, aki a gép forgalmazását is figyelte, megerősítette, az óriási teherszállító személyzete a délről érkező vihar egyik veszélyes kísérőjelensége miatt döntött kétszer is az átstartolás mellett, majd harmadszorra ismét a 31-es jobb pályára tették le végül a pilóták a gépet, és gurultak a rakodáshoz az állóhelyre. Mint azt kollégánk elmondta, és amint ez a radarképen is követhető volt,  több más gép is át kellett, hogy startoljon, más járatok viszont a levegőben várakoztak, amíg jobbra fordult az idő.

A pilóták ugyanis azért szakították meg a leszállást, mert szélnyírást észleltek. Ez a zivatarok közelében tapasztalható időjárási jelenség az egyik legalattomosoabb veszélyforrás, ami egy le- vagy felszálló repülőgépet fenyegethet. A jelenség lényege, hogy a szél iránya és ereje másodpercek alatt megváltozik, a földetéréshez szembeszélbe helyezkedő repülőgép hirtelen hátszélben találja magát, a szárnyakon az áramlási viszonyok radikálisan megváltoznak, a felhajtóerő váratlanul lecsökken, és kritikus esetben a gép átesik. Történik mindez általában olyan kis magasságban, amikor nagyon nehéz kivenni a gépet az átesésből.

A meteorológiai helyzet az időkép.hu radarfelvételén a 747-es érkezésekor: jól látható a dél felől bekúszó zivatar

Régebben jónéhány súlyos balesetet, illetve katasztrófát okozott ez a kevéssé ismert jelenség, például feltehető, hogy a Malév Koppenhága előtt 1971-ben tengerbe zuhant Il-18-asa is ennek lehetett az áldozata. Az elmúlt évtizedekben azonban sikerült alaposan feltérképezni ezt a veszélyforrást, a szélnyírásra mind a repülőgépek rendszerei, mind a repülőtereken működő berendezések általában időben figyelmeztetik a személyzeteket és az irányítókat. A mai gépeken még hangjelzést is (Windshear! Windshear!) kapnak a pilóták.

Ilyenkor a legfőbb teendő pontosan az, amit a luxemburgi társaság pilótái végrehajtottak: meg kell szakítani a megközelítést, és megfelelő hajtóműteljesítménnyel átstartolni, kivinni a gépet a szélnyírásos zónából, ezzel csökkentve minimálisra a baleset kockázatát.

A legelső forgalomba állított 747-8F Ferihegyen<br>(fotó: Somogyi-Tóth Péter)

A Cargolux járatja Ferihegyre az ide rendszeresen érkező repülőgépek legnagyobbikát, a Boeing 747-esének hosszabb törzsű, modernizált változatát, a 747-8F típusú teherszállítót. Sőt, 2011 októberében a típus első forgalomba állított példányát első útján üdvözölhettük a budapesti légikikötőben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.