Világháborús Stukát találtak a Keleti-tengerben

MTI   ·   2012.06.11. 16:16

A ritka második világháborús német harcirepülőgép-típusból mindössze kettő maradt fenn sértetlenül. A hét végén egyebek között az egy tonna súlyú motort emelték ki. Hétfői beszámolók szerint biztosra vehető, hogy egy Junkers Ju 87-es, vagyis Stuka típusú zuhanóbombázó roncsa fekszik a 18 méter mély hullámsírban, de a repülő azonosítására alkalmas jelzéseket egyelőre még nem tudták feltárni. Fegyvert és lőszert nem találtak a fedélzeten.

A szakértők ennek alapján feltételezik, hogy a gép egy olyan egységhez tartozott, amely a háború utolsó szakaszában fedélzeti fegyverzet és bombák nélkül a szövetségesek által ellenőrzött Flensburgba repült, hogy megadja magát.

A repülőt a drezdai Német Hadtörténeti Múzeum megbízásából hozzák fel a tengerből. A restaurálást követően Berlinben állítják majd ki.

A Ju 87-es típust a harmincas évek közepétől egészen 1944-ig gyártották, nagyjából 6000 darab készült belőle. Az egyfedeles, egymotoros, kétszemélyes gépet a spanyol polgárháborúban vetették be először. Úgynevezett precíziós bombázásra, pontosan meghatározott célpontok megsemmisítésére használták.

A pokoli zajt keltő szirénájáról hírhedt Stuka fegyverzete szegényes volt, ráadásul viszonylag lassan repült. Manőverezési képessége gyenge volt, ezért könnyű préda volt a vadászgépek számára. Teljes egészében mindössze kettő maradt fenn, az egyiket Londonban, a másikat Chicagóban állították ki.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.