Vízre szállt az óriás kínai kétéltű

iho   ·   2018.09.05. 16:15
cim2

A világ legnagyobb amfíbiája, az AG600-as tavaly repült először, de még csak egy szokványos szárazföldi pályáról emelkedett el az ilyenkor használatos futóművek használatával, de a gép legfontosabb jellemzője mégis csak az, hogy a vízre is leszállhat és a vízről is felemelkedhet, a most következő teszteknek tehát hatalmas a jelentősége a típus további sorsát illetően.

Két éve adtunk hírt először erről a teljesen hazai konstrukcióról (egyben tisztáztuk a hidroplán és az amfíbia közti különbséget). Az AVIC gépének méretei ebben a kétéltű kategóriában valóban egyedülállóak, a kínaiak kedvenc hasonlata szerint leginkább egy Boeing 737-esnek felel meg, természetesen egészen más elrendezésben. A törzs 37 méter hosszú, a fesztávolsága 38,8 méter, maximális felszálló tömege 53,5 tonna, maximális utazósebessége 500 kilométer óránként, és négy, szintén hazai gyártású légcsavaros gázturbinája segítségével 12 órát repülhet leszállás nélkül. Komoly a kapacitása mentőgépként és tűzoltóként egyaránt, persze ezeket a tervezett adatokat a berepülés során még igazolni kell.

(fotó: Alert5)

A mostani tesztsorozat céljaira a gépet Csuhanból átrepítették a belső-kínai Csingmen repülőterére, amely közvetlenül egy nagy kiterjedésű víztározó mellett fekszik, adottak tehát a körülmények, hogy a kétéltű a szárazföldről a vízre gurulhasson és vissza is persze. Ellenőrizni kell a törzs vízállóságát, és a gép vezethetőségét a felszínen, az első próbálkozások szerint az amfíbia stabilan viselkedik a hullámokon is.

Ha mindent rendben találnak, az első vízről való felszállás még idén végrehajtható, hangzik az AVIC közleménye, amelyhez egyébként egyelőre a gyártó nem mellékelt fotót vagy videót a vízen úszó gépről, amennyiben felbukkannak a neten, ezekkel szívesen kiegészítjük ezt a beszámolót... Addig is íme egy felvétel a gép érkezéséről Csingmenbe:

A manapság ritkaságszámba menő konstrukció jelentőségét feltehetően a különleges kínai stratégiai törekvések adják, az intenzív terjeszkedési politika a tengeri övezetekben, beleértve kínai–japán és a kínai–malajziai területi viták eldöntését például az egyik kérdéses sziget átalakításával légi és tengeri bázisként. Ugyanakkor a kelet- és dél-kínai tengeri övezet ellenőrzéséhez fontos eszköz lehet az amfíbia, egyrészt még ki nem épített bázisokhoz közel leszállva szállítógépként, másrészt szükség esetén valóban kutató-mentő feladatokra, a tervezők célja az volt, hogy a méretes gép komoly viharok közepette, erős hullámzás ellenére is képes legyen leszállni és fedélzetére venni kimentendő embereket.

Tűzoltó repülőgépként mindössze húsz másodperc alatt 12 tonnányi vizet képes felvenni a tartályaiba. Tervezője az AG600 képességeit egyebek mellett azzal jellemezte, hogy üzemanyag-felvétel nélkül tud a gép Hainanról a malajziai Sarawakhoz tartozó, de Kína által magának követelt egyik távoli szigetre és onnan Hainanra visszarepülni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek