Weiztől Birkfeldig

iho/vasút   ·   2011.08.27. 15:00
00

A Feistritztalbahn Weiz–Birkfeld vonalát 1911-ben nyitották meg. Már akkor tervbe vették a hosszabbítást, de az első világháború közbeszólt, így a ratteni barnaszénbányához csak jóval később,1922-ben jutottak el a sínek. Az eredetileg elképzelt hosszabbítás Fröschnitzsatteltől a Semmeringbahn felé soha nem valósult meg. A második világégés után a stájer tartományi vasút vette kezelésbe a vonalat. A ratteni szénbányát 1960-ban zárták be, tizenegy évre rá az odavezető vasútvonal forgalma is megszűnt. Ebben az évben indították meg viszont a törzsvonalon a rendszeres gőzmozdonyos közlekedést, amely a személyforgalom 1973-as felszámolása után is megmaradt. 1994-től egy civil szervezet, az U44 Club vette át az üzemeltetést. Némi újjáéledés tapasztalható a vonalon, Weiz–Oberfeistritz között a rabenwaldi bányából talkumot szállító tehervonatok közlekednek.

Indulásra készen a „Weiz”, azaz a 83-180 pályaszámú gőzös<br>A képre kattintva fotógalériánkat láthatják

A weizi állomáson stílszerűen egy kiselejtezett, futóműveitől megszabadított vagont alakítottak ki jegypénztárnak. A kisvasút hétvégéken közlekedő, Weiz névre keresztelt 83.180 pályaszámú gőzmozdonyát 1949-ben gyártották a mai Horvátország területén (a típus a magyar 483-as sorozatnak felel meg) . A kilenc kocsiból álló szerelvény hegymenetben egy óra tizenöt perc alatt teszi meg a közel 24 kilométeres utat völgyhidakon és alagutakon áthaladva Weiz és Birkfeld között. A vagonokból hat utasszállító-, egy biciklis-, egy szerviz-, egy pedig büfékocsi – megfizethető árakkal. A birkfeldi állomáson található a kisvasút fűtőháza és javítóműhelye, ahol több javítás alatt álló kocsi és egy gőzmozdony is látható.  A személyzet tagjai pedig csakúgy, mint ahogy itthon is megszokhattuk, készségesen segítenek az érdeklődőknek.

Kapcsolódó hírek