A Feketerigó búcsúja, 800-as repülési szinten

Edwards légibázis, nyitott napok, 1999. október 9.: a hétvége első napjának egyik fő eseményeként egy különleges, eltéveszthetetlen formájú kéthajtóműves repülőgép száll fel a nézők előtt, majd 80 ezer láb magasságra emelkedik, és úgy repül át a híres bázis fölött: a gépet magát nem látni, de hogy a látvány mégis egyértelmű legyen, a pilóta használja az egyik üzemanyag-leeresztő rendszert. A közönség némi várakozás után az ugyancsak jellegzetes kettős hangrobbanás akusztikus élményében részesül: külön keletkezik egy lökéshullám az orrkúpon és egy másik a farokrészen.

A gép ezután alacsonyan is beérkezik a légtérbe néhány áthúzás erejéig, majd következik a látványos leszállás a nagy fékernyővel, aztán a gurulás és a kétfős személyzet tisztelgése nyitott kabintetőkkel. Majd megtörténik a gép szokásos repülés utáni átvizsgálása, amelynek során a műszakiak megállapítják, hogy a vasárnapra tervezett felszállás elmarad az üzemanyagrendszer hibája miatt...

Így lett ez a tizenöt évvel ezelőtti repülés az utolsó alkalom, amikor ezt a világszerte csodált, különös gépet, az SR-71-est a levegőben láthatta bárki is.

A Blackbird, illetve elfogóvadász változata, az F-12A az ötvenes évek végének szülötte, a Lockheed rendkívüli tehetségű konstruktőrének, Kelly Johnsonnak a gyermeke. A világ valaha volt leggyorsabb, a légköri oxigént égető repülőgépe (vagyis nem rakétagép, mint az X-15-ös), ugyancsak a leggyorsabb csapatszolgálatba állított, sorozatban gyártott katonai repülőgép, Mach 3,2-es utazósebességgel, 80 ezer láb feletti szolgálati csúcsmagassággal, amely legalábbis abban a korszakban minden más eszköznél hatékonyabban védte a felderítőt a légvédelem kísérleteivel szemben.

1964 decemberében repült először, harminckét példánya épült, ebből tizenkettő veszett oda különböző balesetekben, de egyet sem sikerült lelőni, noha Vietnamtól, Észak-Koreától, a Közel-Kelet hadszínterein át a Szovjetunió és Kelet-Európa érzékeny célpontjaiig rengeteg felderítő bevetést repült.

Szerencsétlen módon először akkor nyugdíjazták a típust, amikor az első Öböl-háború idején nagy szükség lett volna rá, majd épp többek közt a közel-keleti helyzet bizonytalanságai miatt döntöttek néhány példányának reaktiválásáról. De amikor ez a bizonyos utolsó bemutató megtörtént, már csak két repülőképes példánya volt a gépnek, nem is a légierő, hanem a NASA üzemeltetésében.

Ma a Blackbird becenevű SR-71-esek az F-12A-kkal együtt amerikai repülőmúzeumok kincsei, a szakirodalom pedig azóta is elemzi a különleges konstrukciót. Például a titán-ötvözetből készült sárkányt, amelynek burkolata nagy sebességek hőhatására tágult annyira, hogy ne izzadjon a gép kerozint a résein. Vagy az analóg majd digitális vezérlésű orrkúpokokat, illetve magának a J58-as hajtóműnek a felépítését, amely alkalmas kellett, hogy legyen földközeli lassú repülésre éppúgy, mint a háromszoros hangsebesség feletti tartós utazásra. Ugyancsak ez volt az első gép, amelynek tervezésénél megpróbálták az alacsony észlelhetőségű sárkány kialakítását radarhullám-elnyelő festéssel kombinálni.

Nemkülönben fantasztikus az SR-71-es által felállított és azóta sem megdöntött, csaknem 26 kilométeres magassági és 3529 kilométeres óránkénti sebességrekord. Csak, hogy érzékeltessük, mit jelent ez: amikor 1990-ben az egyik példányt szülőhelyétől végső pihenőhelyére, vagyis a kaliforniai Palmdale-ből Washingtonba repülték, ezt a távot, az amerikai kontinens átszelését a nyugatitól a keleti partig, a gép 64 perc alatt teljesítette, 3451 kilométeres óránkénti átlag(!)sebességgel.

A különleges képességeknek azonban ára volt, méghozzá ugyancsak különleges: egy repült órája a gépnek 85 ezer dollárra rúgott, az évi üzemeltetési költségek a gép hívei szerint 260 millió, ellenfelei szerint 400 millió dollárt tettek ki. Pályafutását ezért kísérték a sikerek mellett állandó viták az amerikai törvényhozásban. Az igazi felhasználóknak, a katonai vezetőknek viszont nemigen voltak kétségeik a gép, mint stratégiai felderítő értékei felől.

Többek közt ezért is tartja magát az a sokak által osztott feltételezés, miszerint létezik az utódtípus, a hatszoros hangsebességgel repülni képes Auróra is, csakhogy ennek létezését nemcsak a potenciális ellenség megtévesztése okán, hanem épp azért kell titkolni, hogy ne kezdődhessen nyilvános vita a fenntartás, üzemeltetés csillagászati költségeiről.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!