Air Race, Abu-Dzabi: 84 ezredmásodperc döntött!

iho   ·   2015.02.15. 11:15
cim

Gyönyörű környezet, némi szélirány-változással<br>(fotók: Red Bull Air Race, Facebook)

Meglepően kis különbséggel a birt Paul Bonhomme nyerte az idei Red Bull Air Race sorozat első futamát. Az Abu-Dzabiban tartott versenyen a 30 fok feletti hőmérséklet és különösen a változó szélirány tette próbára a versenyzőket, akiknek a selejtezők és a döntők között alaposan át kellett tervezniük a stratégiájukat.

A második Matt Hall háromnegyed méteres wingletekkel felszerelt gépében mindössze 0,084 másodperccel repülte lassabban a mindent eldöntő utolsó menetet, mint a brit vetélytárs, és az ausztrál nyilatkozataiban jelezte is, frusztráló volt a számára, hogy ilyen kis különbséggel – gyakorlatilag egy géphossznyival – szorult a második helyre, amikor pedig ő már a dobogó csúcsra gondolt.

Matt Hall és az ő wingletes gépe

Csalódás volt a két tavalyi nagyágyú, a bajnok brit Nigel Lamb és a második osztrák Hannes Arch negyedik és ötödik helye. Arch legalábbis dobogós helyet várt volna magától, hogy ez nem sikerült, azt arra vezette vissza, hogy túlságosan erősen fókuszált a büntetőpontok elkerülésére: érthető, hiszen tavaly a legutolsó körében rontott, nem sikerült vízszintes szárnyakkal venni egy kaput, és ez a világbajnoki címébe került.

Besenyei Corvusa: gyengélkedett a motor, mégis meglett a hetedik hely

A versenysorozat magyar „keresztapja”, Besenyei Péter igen elégedett volt a hetedik hellyel, hozzátéve végig motorproblémákkal küszködött, ehhez képest jó az eredménye. A selejtező napján hajnali négyig dolgozott a csapat, hogy rendehozza a motort, de aztán ahogy az előfutamokat repülte, Besenyei elmondása szerint a motornak egyszerre olyan lett a hangja, mint a traktornak. Kénytelen volt egy pillanatra lenézni a műszerfalra, és ez elég volt ahhoz, hogy egy kicsit elvonja a figyelmét a pályától. A szárnyon még mindig van változtatni való, de ez a magyar versenyző szerint nem biztos, hogy végrehajtható a következő verseny előtt.

Végeredmény

1. Paul Bonhomme (GBR)
2. Matt Hall (AUS)
3. Pete McLeod (CAN)
4. Hannes Arch (AUT)
5. Nigel Lamb (GBR)
6. Yoshihide Muroya (JPN)
7. Besenyei Péter (HUN)
8. Nicolas Ivanoff (FRA)
9. Matthias Dolderer (GER)
10. Martin Sonka (CZE)
11. Francois Le Vot (FRA)
12. Michael Goulian (USA)
13. Juan Velarde (ESP)
14. Kirby Chambliss (USA)

A következő futam május közepén, Japánban lesz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek