Atlanti átkelés, leszállás a mocsárra

iho   ·   2014.06.16. 16:15
cim

Néhány hete már kísérletet tettünk az első óceánrepülés körüli szokásos félreértések tisztázására. Nem Lindbergh volt az első, aki átrepülte az Atlanti-óceánt, neki 1927-ben először sikerült – leszállás nélkül és egyedül. 1919 májusában tudtak valakik először egyáltalán átkelni a nagy vízen, az amerikai haditengerészeti repülők NC-4-es repülő csónakjaikkal, pontosabban csak az egyik gép ért végül célba a három közül, több leszállással.

Akik pedig először, nem egyedül, de leszállás nélkül tudták átrepülni az óceánt: 95 évvel ezelőtt két brit pilóta, a repüléstörténet egyik híres párosa, Alcock és Brown.

Brown és Alcock: Új-Fundlandtól Íroroszágig, először leszállás nélkül

És az sem véletlen, hogy ez a néhány tavaszi hét 1919-ben egyszerre két világra szólóan fontos, repüléstörténeti jelentőségű kísérlet időszaka lehetett, az első átrepülésé, és az első leszállás nélküli átrepülésé. A nagy világégés csak vagy fél éve zárult, a béke pedig azt jelentette, hogy a világháború végére már alaposan felduzzasztott és megerősített repülőerőknek nem akadt olyan nagyszabású feladatuk, mint az európai frontokon, viszont adottak voltak azok a célok, amelyeket már a háború előtt kitűzött maga elé az aviatika: azt, hogy a repülés a nagy távolságok legyőzője, a kontinensek közti kapcsolatok fontos eszköze legyen.

Az egyik kritikus mozzanat: a felszállás St. Johnsnál, nehéz géppel

Ne felejtsük el, azt a díjat, amit az első, leszállás nélkül teljesítő óceánrepülők átvehettek, még a világháború előtt írta ki a repüléssel erősen fertőzött Daily Mail. De hogy az átkelésnek mekkora a jelentősége, azt az is mutatja, hogy a díjat a brit kormány légügyi államtitkára adta át, Winston Churchill.

A megfelelő gépet is nyilván a maga módján a háború produkálta, hiszen a Vickers Vimy a háború utolsó szakaszának sikeres bombázója volt: logikus választás egy hosszú repülésre, amelyhez a bombaterhelést benzinre lehetett váltani.

Az utolsó kritikus mozzanat: leszállás és szerencsés fejreállás

Hogy ez a gép mennyire alkalmas volt erre, azt mutatta, hogy egyáltalán nem csak az óceánrepülésben remekelt: egy ilyen géppel sikerült először (teljesen ausztrál személyzetnek) eljutni Angliából Ausztráliába, és 1920-ban egy ilyen géppel próbálták meg az első Anglia–Dél Afrika repülést, más kérdés, hogy az első példány csak Egyiptom déli részéig, a cseregép csak Dél-Rodéziáig jutott el. Ugyanakkor polgári változata egyike volt az első igazi kereskedelmi gépeknek, amellyekkel megkezdődött a légiközlekedés máig tartó korszaka a húszas évek elején.

Alcock katonai pilóta volt a háborúban, Brown elsősorban mint navigátor volt kiemelkedően tehetséges. Alcock mint hadifogoly kezdte tervezni a nagy repülést, és a háború után ő kereste a Vickers céget, amely egyébként már tervezte, hogy a Vimyt benevezi az óceáni versenybe.

Az eredeti gép ma Londonban látható

Az óceáni légjárásnak megfelelően a start a „túloldalon”, Új-Fundlandon, St. John városánál a Lester’s Field repülőtéren volt, június 14-én, mintegy 3900 liternyi benzinnel a tartályokban. Kellett is a kétszer 360 lóerő, hogy a nehéz gépet időben felemelje a földről, a későbbi próbálkozásoknak is ez volt a legkockázatosabb pillanata. Tizenhat órányi repülés után bukkantak fel előttük az ír partok, közben olyan problémájuk is volt, hogy elfagyott a sebességmérőjük. A leszállásuk végülis szerencsésnek mondható: ahhoz képest, hogy zöld mezőnek néztek egy növényekkel benőtt mocsaras területet, és a laza talajon a gép fejre állt, ők megúszták sérülések nélkül.

A replika, amivel sikerült megismételni a nagy repülést

John Alcocknak azonban nem tartott sokáig a szerencséje, berepülő pilótaként Rouen közelében repülőbalesetben vesztette életét, mindössze fél évvel az óceánrepülés után. Arthur Whitten Brown a Vickers alkalmazásában maradt, a háború alatt visszatért a légierőhöz és alezredesként navigációt oktatott a RAF-személyzeteknek, 62 évesen halt meg 1948-ban, gyógyszer-túladagolás következtében. Gépük ma is a London Science Museum féltve őrzött kincse, de közben több, mai motorokkal működő replikája is épült, amelyek egyikével két, ugyancsak bátor pilóta 2005-ben megismételte Alcock és Brown útját. A pilóták egyike Mark Rebholz, a másik a földet leszállás nélkül egyedül körülrepülő Steve Fosset volt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek