Az Etihad bevásárolna a LOT-ba?

iho/repülés   ·   2013.08.11. 17:30
nyito

Bár a repülési szakportál forrásai szerint a tárgyalások már előrehaladott állapotban vannak, de még így is hónapok telhetnek el az esetleges üzlet véglegesítéséig. Kérdés, hogy ez a próbálkozás végül szerződéshez vezet-e, hiszen a masszívan veszteséges (a tavalyi pénzügyi évet 38 millió eurós negatív eredménnyel zárták) lengyel nemzeti légitársaság iránt az elmúlt esztendőkben már több légitársaság, befektető is érdeklődött. A privatizáció végül egy esetben sem sikerült.

Lengyelországban is presztízskérdés a nemzeti légitársaság sorsa<br>(fotó: az-aviation.com)

A híreket a LOT szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Az Etihad Airways szóvivője jelezte, „híreszteléseket és spekulációkat eddig sem kommentáltak.” A lengyel Pénzügyminisztérium csak annyit közölt: továbbra is befektetőket keresnek a LOT-hoz, s a lengyel törvények nem engedik meg a légitársaság többségi tulajdonának értékesítését.” Egyben nem zárta ki az EU-n kívüli befektető érkezését, de természetesen az EU jogszabályi környezetét figyelembe véve.
A légitársaság 68 százaléka van a pénzügyminisztérium, 25 százaléka a kormány ellenőrizte TFS Szilézia Regionális Gazdasgági Alap, míg 7 százaléka az alkalmazottak tulajdonában.

Problémás típus, problémás privatizáció <br>(fotó: Boeing)

A cikk által is emlegetett ír Aer Lingus (2,987%), szerb Air Serbia (49%) és a német Air Berlin (29,2%) mellett érdemes megemlíteni, hogy az Ethiad részesedéssel bír az ausztráliai Virgin Australia, (10%) az indiai Jet Airways-ben (24%), az Air Seychelles-ben (40%) és a hírek szerint az ukrán Air Crimea is az Etihad fókuszába került. A légitársaság nem titkolt célja, hogy minél szélesebb ráhordó hálózatot építsen ki az Abu Dhabi repülőtérre koncentrálódó hosszú távú, szélestörzsű járataihoz.
Ebben segíti az Air France/KLM csoporttal kiépített szoros kapcsolat is. Délkelet-Ázsiában ehhez a Garuda Indonesia légitársasággal épített ki szoros kapcsolatokat, a már említett Virgin Australia mellett.

Ma már az Air Serbia is az Etihad-birodalom része <br>(fotó: flynaija.org)

Az EU-szabályozás miatt valószínűleg Lengyelországban is kisebbségi, 49 százalékos tulajdoni arányt vásárolhat legfeljebb az Etihad Airways, hasonlóan az ex-JAT Air Serbiához. A hálózatok és járatok összehangolása, az utasprogramok összekapcsolása mellett előnyt jelenthet a LOT számára az Etihad stabil pénzügyi helyzete, a csoportszinten végrehajtott beszerzések (karbantartási, kiszolgálási szerződések, marketing, értékesítés, üzemanyag) kedvezőbb árszintje is.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.