Bízni az oroszokban, vagy vissza az űrsiklót?

iho/repülés   ·   2011.10.15. 08:00
STS-1_Approach_cr_1

A NASA emberes űrrepüléssel foglalkozó vezetője egy kongresszusi bizottság előtt kijelentette: bízik abban, hogy az augusztusi, kudarcot vallott teherűrhajó-indítás ellenére az oroszok biztonságosan és megbízhatóan eljuttatják a következő személyzetet a nemzetközi űrállomásra.

William H. Gerstenmaier arról biztosította a tudományos, űrkutatási és technológiai albizottságot, hogy az oroszok kellőképp informálták a NASA-t az augusztusi fellövéskor bekövetkezett incidensről és a jelek szerint megtalálták a hiba okát, ugyancsak komoly lépéseket tettek azért, hogy a hiba ne következzen be újra. A NASA biztos abban, hogy az orosz partnerek behatárolták a problémát és visszatérhetnek a repülési tervhez, mondta Gerstenmaier.

Gyártási hiba okozta az orosz rakéta augusztusi kudarcát


A kongresszusi meghallgatáson elmondták: a 3 tonnányi utánpótlást szállító Progressz 44 teherűrhajó rakétájának harmadik fokozatában az előzetes tesztek során odakerült szennyeződés okozta az elégtelen üzemanyag-áramlást.

A sikertelen kilövés azért volt nagyon komoly probléma, mert a harmadik fokozat gyakorlatilag megegyezik azzal, amely a személyszállító űrhajókat állítja föld körüli pályára. Ugyanakkor a Szojuz jelenleg az egyetlen elérhető eszköz a NASA számára is a személyzetek felküldésére és lehozására, mióta az űrsiklókat nyáron végleg kivonták a forgalomból.

A NASA szakemberei ugyanakkor megfelelőnek találják az oroszok intézkedéseit, például a gyártási folyamatok kritikus mozzanatainak fokozott felügyeletét, ellenőrök mellett videofelvételekkel is. Ilyen kritikus pont például a fokozatok összeszerelése. A következő Szojuz űrhajót, fedélzetén két orosz és egy amerikai űrhajóssal, november közepére tervezik felbocsátani, és december vége felé is szükséges lenne egy indítás.

A kongresszusi politikusok közül azonban többen szkeptikusan nyilatkoztak egyáltalán arról a helyzetről, hogy az amerikai űrhajósok feljuttatása az űrállomásra most már kizárólag orosz űreszközökön múlik. Egyikük, a republikánus  Sandy Adams Orlandóból, akinek egyébként a választókerületében van a Kennedy űrközpont, úgy fogalmazott: miközben az Egyesült Államoknak nincs saját kapacitása, olyan hordozórakétában kellene reménykednie, amelyik gyártási hibák miatt mondott csődöt legutóbb.

Űrhajósok és politikusok is mondják: vissza kellene hozni az űrsiklókat

Egy texasi képviselő pedig megismételte, amit korábban az elsőként holdra szálló Neil Armstrong is javasolt egy washingtoni testület előtt: ne múzeumokba vigyék az űrsiklókat, hanem állítsák újra szolgálatba őket! A NASA képviselői szerint három-négy évvel ezelőtt még lehetett volna dönteni az űrrepülőgépek szolgálati idejének meghosszabbításáról, most azonban ez már gyakorlatilag nem lehetséges.

A NASA szerint a jelenlegi személyzetnek elég tartaléka van ahhoz, hogy akár az egész jövő évet az űrállomáson töltse. Ha másképp nem megy, az ISS-t egy ideig emberek nélkül, távirányítással is lehet működtetni, de ez nagyon távoli eshetőség, mondta az űrügynökség egyik vezetője a kongresszusi meghallgatáson.

Meddig marad a Szojuz az egyetlen eszköz, amivel személyzet repülhet az ISS-re?

Kapcsolódó hírek