Bombardier-bajok, lelép az elnök, mínusz 32 CSeries?

iho   ·   2015.04.10. 16:15
cim7
Mike Arcamone, a repülőgépgyártó ágazat vezetője elhagyja a kanadai céget, alelnöke, Pierre Alaray pedig nyugdíjba vonul, adta hírül a vállalat, a vezetést pedig az a nagy tapasztalatú üzletember, Fred Cromer veszi át, aki a hatalmas lízingcég, az ILFC élén töltött mindeddig hat évet. A távozók motivációiról a közlemény igen szűkszavú, Arcamone azonnal lelép, Alary utódját még keresi a Bombardier. A cégcsoport nemrég kinevezett elnök-vezérigazgatója, Alain Bellemare a jelek szerint marad a posztján. Új stratégiai agyközpont segíti a vezetést, ennek vezetője egyébként az Airbus North-America korábbi főnöke volt.

A repülőgépgyártó ágazat egészén végighullámzó változások gyaníthatóan összefüggnek a Bombardier vezető programját ért újabb kudarccal. Mint korábban megírtuk, az egyik jelentős megrendelő, akinek vásárlása a gyártó számára mindenképp komoly presztízs, a Qatar Airways nemrég lemondott arról a tervéről, hogy az új utasszállító, a CSeries megrendelői közé lépjen.

Most viszont egy már fix megrendelést aláíró partner, az orosz Ilyushin Finance Corporation vezérigazgatója nyilatkozott úgy a Flightglobalnak, „átgondolja lehetőségeit a programban való részvétel dolgában”, ami igen komolyan eltérő hang, mint ahogy Alexander Rubcov tavaly év elején bejelentette cége harminckét gépes megrendelését.

Ha az oroszok tényleg elállnak a vételtől, az azt jelenti, a típus harmadik legnagyobb vásárlója esik ki a sorból, folytatódik a portál összeállítása. Az IFC belépése a megrendelők közé pedig igen jó visszhangot keltett 2014 februárjában, más kisebb érdeklődőket is felbátorított a szerződéskötésre, ráadásul azért is roppant fontos pillanata volt az új utasszállító programjának, mert a rendkívül ígéretes orosz piacra történt ezzel a régóta várt betörés.

Rubcov azonban világossá tette, hogy egyrészt őt is türelmetlenné tette a várakozás, a gép fejlesztésének újabb és újabb csúszása, bár ezt annak a szájából, aki csak tavaly lépett a megrendelők közé, amikorra az igazán nagy késések már gyakorlatilag lezajlottak, elég nehéz ugyanúgy elhinni, mint a Qatar-vezér Al Baker türelmetlenségét, aki viszont ott bábáskodott a koncepció megszületése körül. Rubcovnak azonban más érvei is vannak, és gyanítható, ezek még fontosabbak lehettek, mint a programmal való elégedetlenség: az orosz végek egyrészt az Oroszországgal szemben elrendelt szankciók, másrészt a rubel gyengülése miatt egyre rosszabb pozícióba kerülnek a nyugati partnerekkel való üzletkötésekkor. Vagyis miközben az orosz lízingcég vezére elismeri, hogy a Bombardier új típusának most már igazán nagyszerű a teljesítménye, a protopéldányok csak kis mértékben túlsúlyosak, a paraméterek többségét hozza a gép, a vétel pénzügyi alapjai rendültek meg. Ugyanakkor az IFC attól tart, ami az elmúlt évek, hónapok történetének ismeretében nem meglepő, tehát hogy a Cseries első példányainak szolgálatba állítása megint késik.

A legutóbbi bejelentések szerint a 100-as változat az eredeti 2013-as dátum helyett 2016-ban kezdheti meg kereskedelmi repüléseit, a hosszabb 300-as változat pedig fél évvel később. A késés mellett az oroszoknak van még egy fontos tényező: a moszkvai vezetés a nyugatiakkal való szembenállás jegyében erősen szorítja a légitársaságokat arra, hogy az európai és amerikai típusok helyett válasszák az orosz gépeket, jelesül az egyetlen új típust, amely most orosz gyártótól hozzáférhető. A moszkvai kormány komoly állami támogatást nyújt a Szuhoj-gép programjának, és ebből részesülnek a vásárlók is, ezért lenne előnyös az Ilyushin Finance számára is, ha a kanadai helyett az orosz gépet választja. A gond csak az, hogy a Cseries egy kategóriával nagyobb az Superjetnél, sőt, az igazán ütőképesnek tartott 300-as változat már abszolút más géposztály, sokkal inkább a közepes nagyságú egyfolyosós Boeingok és Airbusok kihívója lenne.

A Bombardier azt remélte, hogy a gép szolgálatba állításának idejére a rendelések száma eléri a 300-at, ez adna reményt arra, hogy az eladások révén behozhatók a fejlesztési költségek, igaz, a cég ezt még akkor számolta így, amikor még jóval kisebb volt a csúszás, tehát jóval kevesebb volt az tervezetthez képest plusz ráfordítás összege. A jelenlegi rendelésállomány azonban egyelőre csak 243, ebből jönne le az oroszok által lekötött 32 példány.  Az IFC az ügyben legkésőbb nyáron, a párizsi repülőszalonon jelenti be végleges döntését.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek