Egy vagyon volt a migránsok szállítása

MTI/iho   ·   2015.11.12. 10:19

A legnagyobb magyar közlekedési vállalatoknak év végéig várhatóan több mint 2 milliárd forintos többletköltségük keletkezik a kialakult migránshelyzet miatt, amiben az elmaradt bevételek is benne vannak - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára csütörtökön az M1-en.

Fónagy János kiemelte: szeptember 15-ig 1-1,1 milliárd forint volt ez a költség. A feladatok és így a költségek legnagyobb része a MÁV-ra hárult. A vasúttársaságot nemcsak a forgalom növekedése, hanem a Keleti pályaudvar bezárása miatt a nyugat-európai forgalom leállása is terhelte. A MÁV-nak mindezek szeptember 15-ig 700-800 millió forintos többletköltséget jelentettek, és év végéig ez, a jelenlegi feladatok figyelembe vételével, duplázódni fog.

Migránsvonat Zalában. A vonatok közlekedtetésében részt vevő vasutasok húszezer forint Erzsébet utalványt kapnak (fotó: Vörös Attila)

A Volánnak és a fővárosi közlekedési vállalatnak 100-120 millió forintos plusz költsége volt, a Volán több mint 40 busszal, a főváros mintegy 70 busszal vett részt a feladatokban.

Az államtitkár elmondta: a következő időszakban számolni kell azzal is, hogy a kötelező betelepítési kvóta olyan intézkedéseket tesz szükségessé, amelyek anyagi forrásokat is igényelnek.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek