Elektromos csatornarepülés – és a gép, amely nem szállhatott fel

iho   ·   2015.07.10. 13:45
cim

Az E-Fan Calais kikötője fölött

Sikerült a történelmi repülés, igaz, némiképp beárnyékolja az előzmény az Airbus glóriáját. Péntek délelőtt az európai csoport kísérleti gépe, a kizárólag elektromos meghajtással repülő E-Fan az angliai Lydd repülőteréről a La Manche-t átrepülve Calais-ban szállt le, nem sokkal a Bleriot-féle első sikeres csatornarepülés 106. évfordulója előtt.

Mint erről korábban írtunk, az E-Fan kompozit-építésű gép, két üléssel, két, a pilótafülke mögé a törzs két oldalára szerelt elektromos meghajtású légcsavarral, az energiát akkumulátorok szolgáltatják.

A földet érés pillanata

A repülés eseménymentesen zajlott, a gépecskét helikopter kísérte, és a Calais-i hangár előtt egyrészt egy Bleriot-replika, másrészt a következő, nagyobb E-Fan típus mock-up-ja fogadta, az ünneplőkkel és a kötelező pezsgővel együtt.

A repülést élőben közvetítették javarészt a kísérő helikopter fedélzetéről, a pilóta, Didier Esteyne elmondta, hogy a gép tökéletesen működött, valamennyi paraméter a határokon belül maradt, az Airbus képviselői pedig azt hangoztatták, történelmi jelentőségű repülést sikerült végrehajtani, ami persze még csak egy kis lépés az elektromos repülés elterjedése folyamatában.

Az E-Fan az új konstrukció és a Bleriot-gép társaságában

Ami tehát valamelyest zavarja a képet, az az, hogy a szlovéniai Pipistrel cég elektromos repülőgépe eredetileg július 7-ére tervezte a maga Csatorna-repülését, amelynek az előkészítése már több mint fél éve zajlott. Amikor azonban a hatóságok Franciaországban és Angliában is megadták az engedélyt az Alpha Electro Csatorna-repülésére, az Airbus váratlanul bejelentette az E-Fan átkelését. Még váratlanabbul két nappal a Pipistrel-gép tervezett repülése előtt a géphez az elektromos motort szállító Siemens letiltotta, hogy a géppel „hatósági engedély nélkül és a motor gyártójával kötött megállapodás megsértésével” vízfölötti repülést hajtsanak végre.

A gép oldalán ott a Siemens-felirat... Bár ezt a típust nem Siemens-motor hajtja

A szlovénok gépe egyébként egy töltéssel leszállt volna a francia oldalon, és ugyanazzal a töltéssel vissza is repült volna Angliába, ráadásul olyan gépről van szó, amely nem technológiai demonstrátor vagy kísérleti gép, hanem már típusengedéllyel rendelkező, megvásárolható, kiképzésre is alkalmas kétszemélyes elektromos gép. Mint korábban írtuk, a Pipistrelnek korábban is már több sikeres elektromos típusa volt, többek közt az egyetlen ilyen meghajtással repülő négyszemélyes gép.

A Pipistrel gépéből a német cég parancsára a motort ki is kellett szerelni

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.