Endresz halála: római zuhanás, méltatlan utójáték

Egy nagy diadal, és egy nagy tragédia. Endresz György és Magyar Sándor 1931-ben szenzációs óceánrepülést hajtott végre, amikor Justice for Hungary névre keresztelt Lockheed Sirius típusú gépükkel nem egyszerűen átjutottak a nagy vizen, hanem a legmélyebben és a legpontosabban repültek be az európai kontinens szívébe. Ha nincs egy rosszul vagy rosszkor állított benzincsap, akkor a tervek szerint Mátyásföldön érnek földet, a köhögő, elhallgató motor miatt azonban Bicske határában kellett letenni a gépet, a puha talajon a Sirius előrebukott és elgörbült a légcsavarja. A diadal így is teljes volt, és a magyar pilóta méltán volt egyik szívesen várt, megbecsült meghívottja kevesebb mint egy évvel később az óceánrepülők római kongresszusának.

Mivel Magyar Sándor közben visszatért Amerikába, Endresz Bitai Gyula navigátorral startolt ma nyolcvan éve, 1932. május 21-én Mátyásföldről a kijavított Siriusszal. Rómába érve azonban bekövetkezett a tragédia: a Littorio repülőtér megközelítésekor a gép a földnek csapódott, kigyulladt, a benne lévők életüket vesztették. A hír megrázta a magyar közvéleményt, és világszerte nagy visszhangot keltett.

A magyar filmhíradó is beszámolt az utolsó repülésről és a temetésről.

És persze azonnal megindultak a találgatások is, vajon egy olyan nagy tudású pilóta, mint Endresz, hogyan is zuhanhatott le, mi lehetett a baleset oka?

Nos, a legvalószínűbb az akkori magyar hatóság vizsgálata szerint is, az alacsony bejövetel közben történt földnek ütközés volt. Endresz a Siriusból nagyon keveset láthatott előre, a hatalmas motor a hosszú orrban teljesen kitakart mindent, a pilóta ráadásul kifejezetten hátul, a szárny kilépőélének vonalában kapott kabint. Endresz feltehetően nem érzékelte, hogy a reptér felé eső lejtő, amely felett süllyedt, nem egyenletes a gépe alatt, hanem teraszos kiképzésű, ráadásul a reptéren földmunkákat is végeztek. A gép az egyik verzió szerint egy teraszkiszögellést, a másik magyarázat szerint egy a munkákból ottmaradt földhalmot kapott el a futóval. Beperdült, a szárnya majd a törzse is a talajnak ütközött.

Az akkori magyar sajtó és a közvélemény egy része nem elégedett meg ilyen egyszerű magyarázattal, és nem volt képes belenyugodni, hogy az, akit hősként ünnepeltek egy évvel korábban, és persze azóta is, esetleg hibázhatott a római megközelítésnél. Voltak, akik a navigátor-rádióst tették felelőssé, az ő verziójuk szerint Bitai nem húzta be idejében a gép hasa alá lógatott drótantennát, ez akadt el egy légvezetékben és rántotta le a gépet. A vizsgálat azonban kiderítette, hogy ilyen vezeték egyszerűen nem is létezett a gép pályája alatt.

Ennél a magyar repüléstörténet számára még alantasabb volt az a vita, amit Asbóth Oszkár robbantott ki: a helikopter állítólagos feltalálója, akinek a szerkezete valójában soha nem tudott önállóan, stabilan repülni, azzal vádolta a budapesti Műegyetem mérnökeit, hogy amikor a bicskei kényszerleszállás után a Sirius légcsavarját javították, valamit ők hibáztak, és valójában a hidegpréseléssel helyrehozott légcsavartoll törése okozta a hősök halálát.

A műegyetemiek bevádolása annál is inkább furcsa volt, mert épp az egyik ottani kiváló repülőmérnök, Bánhidi Antal volt az, aki az 1931-es óceánrepülést körültekintő, alapos munkával műszakilag előkészítette, ő felügyelte Amerikában a gép átépítését, alkalmassá tételét a nagy repülésre. És persze részese volt a kényszerleszállás után a gép javításának is. Viszont az érthetővé tette Asbóth vádjait, hogy a műegyetemi mérnökök korábban, a húszas évek végén meglehetős szkepszissel kommentálták viszont az ő helikopter-kísérleteit, mint ahogy bebizonyosodott, hogy az Asbóth-féle szerkezeten alkalmazott, mereven bekötött rotorokkal ez a repülési forma nem is valósítható meg.

Aztán, amikor a Sirius roncsait Budapestre szállították, egyértelművé vált, hogy a légcsavar tollainak egyike sem tört el, hanem tövestül szakadtak ki a légcsavaragyból az ütközés következtében. Utólag még azt sem lehetett megállapítani, melyik volt az a légcsavartoll, amit Bánhidiék javítottak. Vagyis Asbóth alaptalanul vádolta szakszerűtlen beavatkozással a műegyetemieket.

A tragédiát tehát megtetézte egy rosszízű, szomorúan magyaros, méltatlan vita, amiről e sorok írójának a bevádolt műegyetemi főszereplők egyike, a kiváló repülőgéptervező, az első magyar repülő olimpiai bajnok Rotter Lajos mesélt még a hetvenes évek végén. Erről a korabeli sajtóban is hullámzó zajló szerencsétlen utótörténetről persze ma már kevesen tudnak, és talán ez így is kell, hogy legyen: a két magyar pilóta nyolcvan éve bekövetkezett római balesete, majd az országos gyász, és a világszerte érzékelt megrendülés volt az igazi drámai lezárása a magyar óceánrepülés nagy történetének.