Csodarepülők orosz módra: látogatás Monyinóban
A szervezők ezen az ünnepen azonban meglepően engedékenyek voltak, a gyerekek szabadon rángathatták a világ legnagyobb helikopterének a botkormányát, de a Tu-144-es szuperszonikus utasszállító gép meglepően ronda huzatú első osztályú üléseiben is bárki helyet foglalhatott (csak a pilótafülkében volt némi felügyelet).
Ilyenkor a környék apraja-nagyja eljön, hogy megnézze, megtapogassa a szovjet repülőcsodákat. Ami különösen érdekessé teszi a helyet, az az, hogy a kiállított légijárművek nagy része prototípus, vagy olyan példány, amiből csak egy, vagy nagyon kevés maradt meg az utókornak. Több mint 170 repülőgépet láttunk, amelyek mindegyike megérdemelne egy hosszabb írást. Most azonban csak egy kis esszenciát szeretnék nyújtani az élményből, kedvet csinálni a látogatáshoz. A megbeszéltek szerint a múzeumban találkoztam Vándor Károllyal, a "Légierő társbérletben" című könyv szerzőjével és baráti társaságával. Sajnos kötött programjuk miatt nem mutathatta be a gépeket élőszóval, de egy kis bevezetőre azért volt lehetőség.
Monyino Moszkvától 40 kilométerre keletre van, az elektricskával, ezzel a megdöbbentően hosszú, széles nyomtávú elővárosi vasúttal valamivel több mint egy óra az út. Persze a távolságok elképzelhetetlenül nagyok, a vasútállomástól majd félóra séta a múzeum, köszönhetően annak, hogy az odavezető út keresztezi a repülőtiszti főiskola területét, így hatalmasat kell kerülni. De minden fáradságot megér a hangulat és megérnek persze a kiállított repülő alkalmatosságok, vagy éppen alkalmatlanságok. (Egy dán ismerősöm egyszer az amerikaiakra azt mondta, hogy "csak nagyban gondolkodnak". Ez valószínűleg még inkább igaz az oroszokra.)
Szemben például az európai és amerikai gyártmányokkal, ezeknek a különleges gépeknek a többsége kifejezetten ronda és (vagy) íjesztő. Talán már gépeik megjelenésével is félelmet akartak kelteni ellenségeikben? Könnyen lehet, de mint tudjuk, a ronda repülőgépeknek sokszor nem igazán megy a repülés, vagy csak nagyon gazdaságtalanul.
Persze ott volt kivételnek a Tu-114-es utasszállító, amit a Tu-95-ös fenyegető ábrázatú bombázóból alakítottak át, és sikerült kifejezetten széppé tenni. Lenyűgöző méretei ellenére is elegáns, bár sajnos az idő vasfoga nem kímélte sem kívül, sem belül - valami anyag rothadhatott benne, mert néhány perc után a rosszullét kerülgetett, és ki kellett menekülnöm a szabadba. A gép 1972 óta van Monyinóban. Nagy kár, hogy nem gondozták méltó módon, ugyanis a belső kidolgozása párját ritkítja. Olyan érzésem volt benne, mintha egy békebeli hajóban ülnék, amire még nem sajnálták az időt s energiát; gyönyörűen kidolgozták a részleteket. A videón jól látszik, hogy az első osztály után lévő konyha szintje a padlóhoz képest magasabbra került. Ennek az az oka, hogy a következő kabinrészből lefelé indul egy lépcső, így a gép hasában helyet kaphatott még egy konyha – alighanem innen szolgálták ki a turistaosztály utasait –, így mindkét szinten elegendő a belmagasság. Külön érdekes volt még, hogy a törzs középső részében első osztályú vasúti kocsikhoz hasonló kupékat helyeztek el mindkét oldalon.
A 114-es után a Mi-12-es felé vettem az irányt. Ez a világ legnagyobb helikoptere, amit "le sem tagadhatna". Negyven tonna hasznos terhet tudott levegőbe emelni, ami elképesztő. A pilótafülkéjében kutyát lehetne sétáltatni, bármelyik mai utasszállító gép személyzete megirigyelné. Mint a videón is látható, a két – különben ritka kényelmetlen – pilótaülés között méterek vannak, a belmagasság is példátlan. Lélegzetelállító: kétszintes a hajózószemélyzet munkahelye. Egy kényelmes lépcsőn felmászva a navigációs kabinba érkeztünk, ami ugyan egy fokkal szűkebb, mint a lenti, de még mindig jóval nagyobb, mint amit elképzeltem. A navigátor a lába alatti plexin keresztül figyelhette, mi történik odalent. A helikopter felépítésében sok hasonlóságot mutat a merevszárnyú repülőgépekkel: két rövid szárnyának végein két-két (a Mi-6-oséval megegyezően Szolovjov D–25VF típusú) gázturbina kapott helyet, amelyek egy-egy hatalmas rotort hajtanak. Mivel ezek ellentétesen forognak, farokrotorra már nem is volt szükség. A monstrum az An-12-es farokrészét örökölte. A szárnyak alatti dúcok csomópontjai építészeti érdekességnek is elmennének.
A Tu-144-es, a Concorde riválisa következett, a Szovjetúnió legendás szuperszonikus utasszállító gépe, mely polgári gépként a világon elsőként lépte át a hangsebességet. Bár a típus több balesetet szenvedett, végül a csillagászatian drága üzemeltetés miatt állították le a gyártását. Ez a példány, mely a CCCP-77106 regisztrációt viseli, 1975-ben készült, és 582 repült óra után, 1980-ban repülték át Monyinóba, állítólag füves pályára. A Google Mapsen jól látszik, hogy valaha volt ott betonpálya, de már egyértelműen csak nyomokban létezik. Jó kérdés, hogy harminc évvel ezelőtt milyen állapotban lehetett. Persze ebbe a repülőbe volt a legnehezebb bejutni, fél óra sorbanállás volt a felejthetetlen élmény ára. A gép számos műszere és berendezése megegyezik a vele teljesen egy időben fejlesztett (és a szuperszonikus projekt miatt sokszor árnyékba került) Tu-154-es berendezéseivel. Igazán meglepő volt azonban, hogy bár a Tu-154-es hajózóülései is páratlanul kényelmesre és ergonomikusra sikerültek, a 144-es pilótaszékei esetében a dizájnra is kiemelt figyelmet fordítottak: a bőrülések megszólalásig hasonlítanak a kortárs Citroen SM és a későbbi CX gépkocsik legendásan kényelmes és szép foteljeire. Azt viszont orosztudásom híján nem tudtam kideríteni, hogy a korábbi évekkel ellentétben most miért volt leengedve a gép orra.
Nyílt nap ide vagy oda, a múzeum talán leglátványosabb darabjait most is csak körüljárni lehetett, sok esetben pedig csak távolabbról csodálhattuk őket. Van itt a Szuhoj T-4 szuperszonikus bombázótól (tíz repült órával) a Beriev Csajkáig rengeteg érdekesség, melyeket felsorolni sem lehet.
A fedélzetükön is meglátogatható gépek közül még három maradt: a gyermekek hatalmas örömére és a magam értetlenségére bárki felügyelet nélkül beleülhetett egy gyönyörű állapotú Jak-30-asba, egy Mi-6-os tűzoltó helikopterbe és egy ős Mi-8-asba. A két hangárban aztán olyan csodákkal találja magát szembe a látogató, amelyek közül mindegyik szintén külön cikket érdemelne meg. Ilyen volt az első fémépítésű orosz repülőgép, az A.N. Tupoljev által tervezett ANT-2, vagy a motoros vitorlázó arányokkal rendelkező, mégis hatalmas méretű, Északi-sarkot átrepülő, gyönyörű ANT-25, de itt látható a Buran űrsikló fából készült makettje és számos, a szovjet űrkutatást érintő, lenyűgöző múzeumi hagyaték is.
A fesztiváli hangulat fokozására az egyik hangár mellett színpadot állítottak, ahol folyamatos énekes-hegedűs show ment a helyi ízlés szerint, rettentő csinos táncoslányok támogatásával. Ez az ünnepi nyílt nap felejthetetlen benyomás marad mindenkinek, aki jelen volt.
Bár évente csak egyszer adódik ilyen lehetőség, az iho/repülés stábja minden repüléshez közeli embernek ajánlja ezt az élményt!
Exkluzív látogatás Monyinoban
Monyinoban, Oroszország legnagyobb és a világ egyik legkülönlegesebb repülőmúzeumában kameránkkal részt vettünk a helyiek számára hagyományos, a nemzetközi közönség számára azonban teljesen ismeretlen augusztusi nyílt napon.
A Moszkva melletti Monyino önkormányzata minden év augusztusában itt, az Orosz Légierő Múzeumában rendezi meg a település napját. Ezen a napon – ami általában a MAKS-szal egy időben van, így remekül össze lehet kötni a két látogatást – lehetőség nyílik három repülőgép és három helikopter belsejébe is bejutni. Ez igazán unikális lehetőség, ugyanis az év többi napján a repülőgépeket szigorúan lakat alatt tartják, így aztán csak elvétve találunk az interneten olyan tudósítást erről hátborzongatóan különleges helyről, amely belső képeket közöl a kiállított repülőgépekről.
A szervezők ezen az ünnepen azonban meglepően engedékenyek, a gyerekek szabadon rángathatták a világ legnagyobb helikopterének a botkormányát, de a Tu-144-es szuperszonikus utasszállító gép meglepően ronda huzatú első osztályú üléseiben is bárki helyet foglalhatott (itt legalább a pilótafülkében volt némi felügyelet).
Ilyenkor a környék apraja-nagyja eljön, hogy megnézze, megtapogassa a szovjet repülő csodákat. Ami különösen érdekessé teszi a helyet, az az, hogy a kiállított légijárművek nagy része prototípus, vagy olyan példány, amiből az az egy, vagy csak nagyon kevés maradt meg az utókornak. Több mint 170 repülőgépet találhat itt az érdeklődő, amelyek mindegyike megérdemelne egy hosszabb írást. Most azonban csak egy kis esszenciát szeretnék nyújtani az élményből, kedvet csinálni a látogatáshoz.
Monyino Moszkvától 40 kilométerre keletre van, az elektricskrával, ezzel a megdöbbentően hosszú, természetesen széles nyomtávú elővárosi vasúttal valamivel több mint egy óra az út. Persze a távolságok elképzelhetetlenül nagyok, a vasútállomástól majd' félóra séta a múzeum, köszönhetően annak, hogy az odavezető út keresztezi a repülőtiszti főiskola területét, így hatalmasat kell kerülni. De minden fáradságot megér a hangulat és persze kiállított repülő alkalmatosságok vagy éppen alkalmatlanságok. Valaki egyszer az amerikaiakra azt mondta, hogy "csak nagyban gondolkodnak". Ez valószínűleg méginkább igaz az oroszokra is.
Szemben az európai és amerikai gyártmányokkal, ezeknek a különleges gépeknek a többsége kifejezetten ronda. Talán már gépeik megjelenésével is félelmet akartak kelteni ellenségeikben? Könnyen lehet, de mint tudjuk, a ronda repülőgépek számára sokszor nem igazán megy a repülés, vagy csak nagyon gazdaságtalanul.
Persze ott volt kivételnek a Tu-114-es utasszállító, amit a Tu-95-ös fenyegető ábrázatú bombázóból alakítottak át, és sikerült kifejezetten a széppé tenni. Lenyűgőző méretei ellenére is elegáns, bár sajnos az idő vasfoga nem kímélte sem kívül, sem belül - valami anyag rothadhat benne, mert néhány perc után a rosszulét kerülgetett, és ki kellett menekülnöm a szabadba. Ez nem csoda, hiszen '72 óta van Monyinoban, viszont nagyon kár, hogy nem gondozták méltó módon, ugyanis a belső kidolgozása párját ritkítja. Olyan érzésem volt benne, mintha egy békebeli hajóban ülnék, amire még nem sajnálták az időt s energiát, hogy gyönyörűen kidolgozzák a részleteket. A videón jól látszik, hogy a első osztály után lévő konyha szintje a padlószinthez képest magasabbra került. Ennek az az oka, hogy a következő kabinrészből pedig lefelé indul egy lépcső, hogy a gép hasában helyet kapjon még egy konyha – alighanem innen szolgálták ki a turistaosztály utasait –, így mindkét szinten elegendő a belmagasság. Külön érdekes volt még, hogy a törzs középső részében első osztályú vasúti kocsikhoz hasonló kupékat helyeztek el mindkét oldalon.
A 114-es után a Mi-12-es felé vettem az irányt. Ez a típus világ legnagyobb helikoptere, amit "le sem tagadhatna". Negyven tonna hasznos tehet tudott levegőbe emelni, ami elképesztő teljesítmény. A pilótafülkéjében kutyát lehetne sétáltatni, bármelyik mai utaszállító gép személyzete megirigyelné. Mint a videón is látható, a két – különben ritka kényelmetlen – pilótaülés között méterek vannak, a belmagasság is példátlan. Lélegzetelállító: két szintes a hajózószemélyzet munkahelye, egy kényelmes lépcsőn felmászva a navigációs kabinba érkezünk, ami ugyan egy fokkal szűkebb, mint a lenti, de még mindig jóval nagyobb, mint amit el lehet képzelni. A navigátor a lába alatt elhelyezett plexin keresztül figyelhette, mi történik odalent. A helikopter felépítésében egész sok hasonlóságot mutat a merevszárnyú repülőgépekkel: a két rövid szárnyának a végein két-két (a Mi-6-oséval megegyezően Szolovjov D–25VF típusú) gázturbina kapott helyet, amelyek 1-1 hatalmas rotort hajtanak. Mivel ezek ellentétesen forognak, farokrotorra már nem is volt szükség, az An-12-es farokrészét örökölte a monstrum. A szárnyak alatti dúcok csomópontjai építészeti érdekességnek is elmennének.
A Tu-144-es következett, a Concorde riválisa, a Szovjetúnió legendás szuperszonikus utasszállító gépe, mely polgári gépként a világon elsőként lépte át a hangsebességet. Bár a típus több balesetet szenvedett, végül a csillagászatian drága üzemeltetés miatt állították le a gyártást. Ez a példány, mely a CCCP-77106 regisztrációt viseli, 1975-ben készült és 582 repült óra után, 1980-ban repülték át Monyinóba. Persze ide volt a legnehezebb bejutni, fél óra sorbanállás volt a felejthetetlen élmény ára. A gép számos műszere és berendezése megegyezik a vele teljesen egy időben fejlesztett (és a szuperszonikus projekt miatt sokszor árnyékba került) Tu-154-es berendezéseivel. Igazán meglepő volt azonban, hogy bár a Tu-154-es hajózóülései is páratlanul kényelmesre és ergonomikusra sikerültek, a 144-es pilótaszékei esetében a design-ra is kiemelt figyelmet fordíthattak: a bőrülések megszólalásig hasonlítanak a kortárs Citroen SM és a későbbi CX gépkocsik legendásan kényelmes és szép foteljeire. Azt viszont orosztudásom híján nem tudtam kideríteni, hogy a korábbi évekkel ellentétben most miért volt leengedve a gép orra.
Nyílt nap ide vagy oda, a múzeum talán leglátványosabb darabjait most is csak körüljárni lehetett, sok esetben pedig csak távolabbról csodálhattuk őket. Van itt Szuhoj T-4 szuperszonikus bombázótól (tíz repült órával) a Beriev Csajkáig rengeteg érdekesség, melyeket felsorolni sem lehet.
A fedélzetükön is meglátogatható gépek közül még három maradt: a gyermekek hatalmas örömére és a magam értetlenségére bárki felügyelet nélkül beleülhetett egy gyönyörű állapotú Jak-30-asba, egy Mi-6-os tűzoltó helikopterbe és egy ős Mi-8-asba. A két hangárban aztán olyan csodákkal találja magát szemben a látogató, amelyek közül mindegyik szintén külön cikket érdemelne meg. Ilyen volt az első fémépítésű orosz repülőgép, az A.N. Tupoljev által tervezett ANT-2, vagy a motoros vitorlázó arányokkal rendelkező, mégis hatalmas méretű, Északi-sarkot átrepülő gyönyörű ANT-25, de itt látható a Burán űrsikló fából készült makettje és számos, a szovjet űrkutatást érintő, lenyűgöző múzeumi hagyaték is.
A fesztiváli hangulat fokozására az egyik hangár mellett színpadot állítottak, ahol folyamatos énekes-hegedűs show ment a helyi ízlés szerint, rettentő csinos táncoslányok támogatásával. Ez az ünnepi nyílt nap felejthetetlen benyomás marad mindenkinek, aki jelen volt.
Bár évente csak egyszer adódik ilyen lehetőség, az iho/repülés stábja minden repüléshez közeli embernek ajánlja ezt az élményt!
