Fábián Balázs lett a Malév vagyonfelügyelője

iho/repülés   ·   2012.02.02. 16:35
cim

A Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. vezetője lett a Malév vagyonfelügyelője. A magyar állam, a PSZÁF és az OBA által közösen alapított társaság korábban pénzügyi szervezetek el- és felszámolásával foglalkozott, most megkapták a stratégiai jelentőségű vállalatok (vagyis a Malév) felügyeletét is. A cég eddigi legnagyobb munkája a Reálbank ügylete volt.

Balról Fábián Balázs, jobbról Berényi János, a Malév Zrt. elnöke<br>(fotó: MTI)

A légitársaság mostani helyzetében a felügyelő ellenőrzi a cég elszámolásait, a jelenlegi moratórium idején pedig a hitelezők a társasággal szemben nem érvényesíthetik követeléseiket, és fel sem mondhatják a Malévval kötött szerződéseket.

Azt, hogy meddig felügyeli a céget, Fábián Balázs annyit mondott: mandátuma a bíróság döntéséig, illetve a pénzügyi helyzet rendezéséig, vagy – legrosszabb esetben – a felszámolás megkezdéséig tart. A felügyelő hozzátette: ők csak a pénzügyi felügyeletet végzik, a napi ügyek vitelében „a menedzsment van megfeszítve". A társaság értékesítését pedig „a legmagasabb tulajdonosi kör, vagyis a kormány” végzi.

Berényi János, a társaság elnöke szerint a helyzet egyfajta bizonytalanságot is kelt a partnerekben, ezért nem tudja megmondani, hogy a mostani helyzetben meddig maradhat a cég.

A felszámoló bíró még nem hívta össze a céggel kapcsolatos egyeztetést, amely az új csődtörvény miatt kötelező. De a cég reorganizációs tervét csak február 3-án kell bemutatniuk, addig mindenképp van idejük. Az elnök szerint még a keddi sajtótájékoztató után is érkeztek foglalások, de most már egy kicsit csökkenő mértékben.

Ezzel együtt az elnök nagyon határozottan azt mondta: a dolgozók ebben az időben is megkapják a fizetésüket.

Kapcsolódó hírek