Felrobbant az észak-koreai rakéta

iho/repülés   ·   2012.04.13. 16:36
korea-to-launch-long-range-missile-april-13-2012_cim

Kudarccal végződött az az észak-koreai rakétakísérlet, amelynek terve nemzetközi felháborodást és ellenállást váltott ki, és amit a Biztonsági Tanács egy korábbi határozata is tiltott. Washingtonban a Fehér Ház szóvivője a BT-határozat betartása mellett arra figyelmeztetet: „elképzelhetetlen”, hogy az Egyesült Államok teljesítse Észak-Korea a tervezett élelmiszer-segélyezését, ha Phenjan megsérti alapvető nemzetközi kötelezettségeit.

Az aggodalmak és tiltakozások ellenére a kommunista állam a fellövés mellett döntött, de a szerkezet nem sokkal indítás után, még a koreai partok közelében felrobbant és a Sárga-tengerbe zuhant.

A kínai hírügynökség fotói néhány órával a kilövés előtt készültek

Az Unha 3 Phenjan bejelentése szerint egy 100 kilós műholdat állított volna pályára, azonban a start után egy-másfél perccel darabjaira szakadt és úgy esett a tengerbe.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rakétakísérlet miatt ezekre a napokra számos biztonsági intézkedést léptettek életbe azok az országok, amelyek légterét érintette volna a rakéta pályája: kínai, japán, fölöp-szigeteki, dél-koreai és egyéb légitársaságok járatait kellett átirányítani más útvonalakra, a Fülöp-szigetek északi része körzetében ugyancsak riadóztattak a hatóságok.

Friss jelentések szerint vagy a rakéta első fokozata hibásodott meg, vagy az irányító rendszer, aminek következtében a hordozórakéta eltért a pályájától, és ezért a földről kellett kiadni az ilyenkor szokásos robbantási parancsot. A China Daily szakértői szerint az is megtörténhetett, hogy az első fokozatot a kiégése után nem sikerült leválasztani a másodikról.

A kommunista állam most harmadszor próbálkozik olyan rakéta indításával, amely a propagandája szerint  békés űrkutatási célokra épült, ugyanakkor a földi megfigyelőállomások nyomát sem találták az állítólag pályára állított műholdaknak. Ami vagy azt jelenti, hogy azok az indítások sem sikerültek, vagy azt, hogy valójában nem is a műholdak pályára állítása volt a cél.

A külvilágot ugyanakkor azért is aggasztják Észak-Korea rakéta-próbálkozásai, mert az különösen nagy veszélyt jelentene, ha az agresszív diktatúra a maga nukleáris fegyverkezési terveihez megfelelő hordozóeszközt, interkontinentális támadórakétát lenne képes fejleszteni.


Kapcsolódó hírek