Forgóváz már lesz az IC+-hoz

iho/vasút   ·   2016.04.23. 21:15
400px_icplusz

Ismét egy lépéssel közelebb az IC+-kocsik sorozatgyártása: április huszonharmadikán, szombaton jelent meg a tenderkiírás, amely szerint összesen negyven, járművenként egy kézifékes és egy kézifék nélküli forgóvázra a tart igényt a vasúttársaság. A nettó 2 milliárd 296 millió forint értékű közbeszerzés értelmében a járműbe épített komplett fékrendszert, flexball vezetéket és a kapcsolódó szolgáltatásokat is megrendelik a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+-kocsihoz szükséges járművekhez. A tenderre május ötödikéig adhatják be jelentkezésüket az érdeklődő gyártók, eredményt várhatóan június másodikán hirdetnek. A győztesnek a szerződés megkötésétől számítva huszonnégy hónap alatt kell leszállítania a forgóvázakat a kocsik végszerelésének helyszínére, a Szolnoki Járműjavítóba.

Kiírták a közbeszerzést az első húsz, nemzetközi forgalomra alkalmas IC+-kocsi forgóvázaira (illusztráció: Vörös Attila)

A forgóvázak tulajdonságaiból úgy tűnik, az IC+-sorozat első húsz példánya elsősorban nemzetközi forgalomra készül majd. A további, belföldi felhasználású kocsik sorozatgyártásának finanszírozási szándékáról április hatodikán jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlönyben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek