Hosszabb A380: a legnagyobb legyen még nagyobb!

iho/repülés   ·   2012.04.30. 17:05
cim2

Richard Carcaillet szerint az európai gyártó körülbelül 100 ülést szeretne hozzáadni a kétszintes óriásgép jelenlegi kapacitásához, ez lenne szerinte „környezetbarát válasz” a jelenlegi kihívásokra.

A 380-as programigazgatója úgy véli, a világ legnagyobb utasszállítójának még nagyobb változata kevesebb géppel elégítené ki a több utazás, vagyis több férőhely iránti igényt, így elejét venné a légterek és repülőterek fokozottabb zsúfoltságának.

Az ausztrál Ten News tévétársaságnak adott interjújában az Airbus programigazgatója technikai részletekre nem tért ki, viszont a beszélgetés felvezetőjében 2020 hangzott el, mint a forgalomba állítás lehetséges éve.

Már az első 380-as első repülésekor is mondták, hogy lehetne ez az óriásmadár karcsúbb, hosszabb törzsű <br>(fotók: wikimedia, Airbus)

Az A380 annak az Airbus-koncepciónak a jegyében született, amely szerint a légiközlekedés a következő évtizedekben leginkább az óriási központi légikikötők közötti, úgynevezett hub-to-hub forgalomra épül. Az amerikai vetélytárs a kisebb forgalmú, a nagyvárosok direkt összeköttetésére építő közlekedés koncepció, vagyis a point-to-pont repülés bázisán fejlesztette a jóval kisebb Boeing 787-est. Időközben az Airbus is nekiállt a point-to-point koncepciónak inkább megfelelő A350-es, a Boeing pedig a hub-to-hub repülésekhez mérten nagy kapacitású 747i programjának, az A350-es jövőre repül először, a 747i(ntercontinental) a napokban kerül először légitársaságnál forgalomba a Lufthansa gépeként.

Az első prototípus most a gyár próbagépeként a 350-es hajtóművének berepülését végzi – ezt a gépet építik át esetleg hosszú törzsű változattá?

Az A380-as a jelenlegi elterjedtebb hármas konfigurációban, economy, business és első osztályú belső terekkel 4-600 utast szállíthat, függően az adott légitársaság igényeitől. Egy száz üléssel megnövelt kapacitású óriás csak economy-elrendezésben 900 személyt vihet a fedélzeten.

A hosszabb törzs egyébként sok repülésszerető szerint esztétikailag is  segítene a gépen, amely jelenlegi elrendezésében nagy fesztávolsága mellett kicsit tömzsinek tűnik.

Kapcsolódó hírek