Keményebb fellépés veszélyes légiutasokkal szemben

iho   ·   2014.04.12. 11:15
cim

A nemzetközi légi szállítási szervezet, a IATA arra kéri a kormányokat, sürgősen ratifikálják az 1963-as Tokiói Konvenció módosításait, hogy a légitársaságok bátrabban léphessenek fel a „nem a szabályoknak megfelelően viselkedő” utasokkal szemben.

A Tokiói Konvenció biztosítja jelenleg a jogi kereteket ahhoz, hogy egy repülőgép személyzete valamiképp beavatkozhasson abban az esetben, ha egy utas viselkedése veszélyezteti a többi utas illetve a repülés biztonságát. Egy nemrég Montrealban tartott diplomáciai tanácskozáson a IATA elérte, hogy a résztvevő országok delegáltjai megállapodjanak a módosításokról, amelyek értelmében a veszélyes utassal szembeni eljárást kiterjesztik a repülőgép bejegyzés szerinti országa mellett a célország törvényi hatálya alá.

Drámaian megnőtt a veszélyes utasok száma, persze erősen növekedik maga a légiforgalom is

Eddig ugyanis sok utas, aki elkövette a maga cselekményeit egy gép fedélzetén, úgy úszta meg az ezt követő felelősségre vonást, hogy a gép lajstromjel szerint olyan országban lett bejegyezve, ahol erre a cselekményre nem léteznek jogszabályok, viszont eljárást csak annak az államnak a törvényei alapján lehetett kezdeményezni, amelynek az illető gép a felségterületét jelentette.

Mostantól azonban a jelenlévő 110 ország küldötteinek döntése szerint a célállomáson létező törvények hatálya alatt is büntethető, aki nem tartja be a személyzet utasításait és ezzel kockázatot jelent az utasokra és a gépre nézve.

A IATA elnök-vezérigazgatója, Tony Tyler szerint ez az eddiginél sokkal komolyabb elrettentő erővel bírna, amire nagyon is szükség van, mert a fedélzeti erőszakoskodások száma aggasztóan növekszik, Tyler közlése szerint mostanság átlag 300 incidens történik utasszállító repülőgépeken a világban – hetente.

Az Izlandról New York felé tartó gép fedélzetén így sikerült semlegesíteni a dühöngő részeget

A diplomáciai megállapodás, amelynek életbe lépéséhez huszonkét kormány ratifikációja szükséges, kiterjed arra is, hogyan lehet behajtani a deviáns viselkedésű utason az általa okozott károkat. Mint ismeretes dollár-ezrekbe vagy akár tízezrekbe is kerülhet egy légitársaságnak, ha például egy ilyen incidens miatt a járatnak menetrenden kívül kell valahol leszállnia.

Az utasoknak természetesen elenyésző kisebbsége okoz bajokat a gépeken, hangsúlyozza Tyler, ugyanakkor mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy számára is súlyos konzekvenciákkal jár, ha a viselkedésével, a cselekedeteivel veszélyezteti a légiközlekedést.

A szakkomentátorok megjegyzik, hogy az incidensek számának növekedése valamiféleképp természetes is, tekintve magának a légiközlekedésnek a rohamos növekedését. Ugyanakkor ez a folyamat egyben azt is jelenti, hogy sokfelé sokan most juthatnak először a repülés szokatlan élményéhez, ami egyesekből félelem-reakciókat is kiválthat, mint például azon a férfin, aki egy Reykjavík–New York járaton kezdett sikoltozni majd bántalmazni utastársait is azzal, hogy szerinte mindjárt lezuhan a gép.

Ha kényszerleszéállás lesz az incidensből, annak költsége legyen behajtható azon, aki okozta

Az elmúlt hónapokban a budapesti repülőtéren is többször landolt olyan gép, amelyet egy vagy több utas agresszív és veszélyes viselkedése késztetett kényszerleszállásra. Az aviatikusok arra is felhívják a figyelmet, hogy az utasok többsége nem sejti, mennyivel intenzívebben hat az alkohol egy repülőgép fedélzetén, egyrészt a földinél alacsonyabb kabinnyomás, másrészt a bezártság és a tétlen üldögélés következtében.

A IATA ajánlása szerint a veszélyesen viselkedő utast első megközelítésben a leghasznosabb a földön hagyni, vagyis a repülőtéren már fel kell figyelnie például a biztonsági vizsgálatnál, vagy a check-in alkalmazottaknak, ha valaki mondjuk erősen ittasan akar gépre szállni. Ugyanúgy fontos (mivel manapság sokan interneten keresztül csekkolnak be, hogy a kapuk személyzete figyeljen fel a veszélyes utasra. Ez nemcsak azért fontos, mert a földön nem kell attól félni, hogy mondjuk valaki feltépi tízezer méteren a gép ajtaját, hanem mert a repülőtéren még kéznél vannak a helyzetet megoldó helyi hatóságiak.

Az erőszaknak mindig megvannak az előjelei, erre is fel kell készíteni a kabinszemélyzetet

A gépen olyan jelekre érdemes figyelni, mint valakinek az idegessége amiatt, hogy nem használhatja a mobiltelefonját vagy nem dohányozhat, rossz jel lehet, ha egy utas túlságosan hevesen kifogásol valamit a szolgáltatások terén. Semmiképp sem engedhető meg az utasnak, hogy „saját készletéből” fogyasszon alkoholt, és meg kell tagadni tőle a további ital-felszolgálást, ha már részeg, még akkor is, ha az alkoholeladás a légitársaság bevételét növeli...

Külön figyelmébe ajánlja a IATA anyaga a társaságoknak a csoportos utazások résztvevőit, mint akik esetleg hajlamosabbak a veszélyes viselkedésre, az anyag nem mondja ki, de talán a focidrukkerekre gondol. Az esetek kezelésére a szervezet saját légitársasági politika és eljárások kialakítását javasolja, valamint a személyzet felkészítését a veszélyhelyzet kialakulásának megakadályozására és kivédésére. A konkrét módszerekről nincs nyilvános leírás, de az ajánlás hangsúlyozza a zéró-tolerancia elvének alkalmazását.

Az a legbiztonságosabb, ha a kockázatosan viselkedő utas nem is kerül fel a gépre

Érdekes része a IATA-anyagnak az, hogy az utasok számára is kell, hogy legyen elég információ arról, mit tekint a légitársaság szabálytalanságnak, milyen esetekben tagadhatja meg valakinek az utaztatását, és hogy milyen következményekkel jár, ha valaki nem megfelelő módon, sőt, veszélyesen viselkedik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek