Késik a Qatar Álomgépe, Al Baker fenyegeti a Boeingot

iho/repülés   ·   2012.10.02. 19:50
qatar_cim

Mint arról akkor beszámoltunk, a nyári Farnborough-i repülőszalonon a Boeing új kompozit-utasszállítója, a 787-es a Qatar Airways színeiben repült, sőt, a szakma megtekinthette a teljesen berendezett gépet belülről is. Innentől kezdve mindenki biztos volt abban, hogy a korábbi bejelentéseknek megfelelően az első példányt augusztusban átadja a gyár a felhasználónak, ősszel pedig a Doha-központú légitársaság forgalomba is állítja.

Ehhez képest az átadás csúszik, a Qatar nagyhatalmú és igen szókimondó főnöke pedig most először nyilvánosan is nekiment az amerikai gyártónak a csúszás miatt. A légitársaságnak az átadás és a forgalomba állítás késése miatt át kell alakítania korábbi terveit. Az első gépnek egyébként még szeptemberben kellett volna a Doha–London vonalon bemutatkoznia, és további öt példányt kellett volna a Qatarnak még az idén átvennie.

Látványos és a Boeing részéről szokatlan légibemutató Farnborough-ban – de hová tűnt azóta ez a készenek látszó 787-es?

Al Baker a Flighglobalnak nyilatkozva elmondta, a következő hónapokban a 787-esek beállítása kapcsán (nyilván vagy az új gépekkel, vagy az új gépek révén felszabaduló kapacitás révén) öt új járatot indított volna be a légitársaság. Al Baker szerint ez a késés a Qatar későbbi  terjeszkedési elképzeléseit is befolyásolja, mindezt a vezérigazgató a társaság számára csalódást keltő fejleményként értékelte.

Al Baker szerint a Qatar Airways a Boeing kénye-kedvére vált kiszolgáltatottá a növekedési terveit illetően, a vezérigazgató úgy fogalmazott, sosem gondolták  volna, hogy így bánik az amerikai gyártó a légitársasággal.

A Qatar első Álomgépe már a nyár elején repült

Végül elhangzott Al Baker szájából az a fenyegető mondat is, miszerint mivel még mindig nem tudni az átadások pontos dátumát, a légitársaságnak „számba kell vennie mindenféle opciót”, megoldási lehetőséget. A súlyos kijelentés furcsa háttere, hogy mindeközben a csúszás okairól sem a Qatar Airways, sem a Boeing oldaláról nem hangzottak el eddig konkrétumok.

Egy a gyártóhoz közelálló blog szerint a gyártósorról már lekerült 787-esek szokásos utólagos korrekciós munkálatain túl a Qatar gépeinek késését a repülőgép internetes rendszerének problémája okozza.

Kapcsolódó hírek