Közlekedési beruházásokról is tárgyal Kínában a miniszterelnök

iho   ·   2014.02.11. 14:13

Szíjjártó Péter a tárgyalások előtti magyar–kínai vegyesbizottság ülése után újságíróknak elmondta: szerdán írják alá a két ország képviselői azt a megállapodást, amelynek nyomán Budapesten jön létre Kína és a közép-európai országok turisztikai együttműködésének regionális központja. Ez azért fontos, mert – mint mondta – folyamatosan nő a Magyarországra látogató kínai turisták száma. Döntöttek egyúttal arról is, hogy a magyar és a kínai kormány egyeztetéseket kezd a közvetlen légi járat helyreállításának lehetőségeiről – mondta a miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

Kulcsfontosságúnak ítélte ugyanakkor a jövőbeni infrastrukturális beruházásokat. Mint mondta: a kínai kormány is létrehozta azt a munkacsoportot, amely előkészíti a Budapest–Belgrád közötti vasútvonal – kínai részvétellel zajló – modernizálását. Erről a beruházásról már decemberben elkezdődtek a tárgyalások a belgrádi és a kínai vezetéssel.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek