Közlekedési múzeumi Fortepan-szenzációk, 2. rész: Háborúból sportrepülésig

Folytatjuk sorozatunkat a Közlekedési Múzeum és a Fortepan nemrég közreadott, fantasztikus kollekciójának néhány további csemegéjével. Az első részben Rákosmező pionírjai gépeiről láthattak néhány felvételt, a magyar repülés következő nagy korszaka az I. világháború, ami egyben meghozta a magyar repülőgépgyártás első nagy korszakát is: azt a ma már kivételesnek tekinthető állapotot, amikor hazánkban több helyen és nagy sorozatban készültek repülőgépek. Így sorakoztak például büszkén égnek emelt orral (lásd farokkerék) az Albertfalván dolgozó UFAG (Ungarische Flugzeugfabrik Aktien Gesellschaft) Brandenburgjai. Nem volt épp a legfürgébb jószága az első világégésnek, nem annyira légiharcra, mint inkább felderítésre volt jó, a sebességét olyan apróságok is meghatározták, mint a kissé ormótlan hűtő légellenállása a felső szárny fölött.

A következő fotó már korábban is látható volt a Fortepan-oldalon, de érdemes ideidézni, mert eléggé különleges gépet mutat, legalábbis különleges jelzéssel: a Tanácsköztársaság légierejének állományából, 1919-ből. Érdemes megjegyezni: a kommunista hatalom repülői nem a kommunista hatalmat, hanem az ország területét próbálták védeni az észak és kelet-délkelet felől támadó külföldi intervenciós csapatokkal szemben, és olyan  nagyszerű pilóták is szolgáltak a kötelékében, mint Endresz György, vagy akár az egykori tábori pilóta, a későbbi önálló magyar légierő egyik megalapozója és első parancsnoka, Háry László.

Az együléses (egyes változataiban kétüléses) Aviatik Berg vadászt az aszódi Lloyd és a mátyásföldi MÁG is gyártotta. Jól kirajzolódik a képen az első világháború gépeinek sok jellegzetessége: a kétfedeles elrendezés a harmincas évekig maradt meghatározó a harci gépek tervezésében, a háború vége felé már elterjedt a légcsavarkörön át tüzelő, szinkronizált fegyverzet, a motor burkolata már érezteti a törekvést, hogy legyen kisebb légellenállása a gépnek. Gyors kis vadászgép, a légiharc követelményeinek megfelelően fordulékony, utolsó változatai kifejezetten erősek, 225 lovas Daimler motorokkal.

Ugorjunk néhány évet: az Antant tiltásai után a lassan (a szó szoros értelmében) levegőhöz jutó hazai aviatika egyik legfontosabb centruma a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület volt, olyan kiemelkedő tervezőkkel, pilótákkal, mint Rotter Lajos, Lampich Árpád és Bánhidi Antal. Lampich egy korai, remekül sikerült alkotása az L-2 Róma volt, utóbbi nevét azután kapta, hogy ez a mindössze 18 lóerős gépecske egyik távrepülő világrekordja felállításakor egészen az olasz fővárosig jutott. Ma is létezik egy remek replikája, de ez a fotó egy kevéssé ismert modernizálásról árulkodik, a motor burkolatot kapott, a hengereket azonban továbbra is a levegő hűti, a légcsavarkúp szintén áramvonalassá teszi az apróságot.

Bánhidi repülte Lampich kismadarát egészen Svédországig, Bánhidi és Lampich konstruálta az első hazai fejlesztésű iskolagépet is, számítva arra, hogy azért lesznek új pilótanemzedékek, akiket meg kell tanítani repülni.

A következő pihenő gép: Bánhidi örökérvényű alkotása, a Gerle. Ez a 13-as számú gép volt az, amellyel Bisits Tibor navigátor részvételével a konstruktőr-pilóta körberepülte a Földközi-tengert. De ami igazán különleges, a műegyetemi konstruktőr olyan gépet hozott össze, amely egyaránt volt alkalmas ilyen bravúros távok megrepülésére, és ugyancsak bravúros műrepülésre a repülőtér fölött. (Bánhidi hajtott végre először a magyar pilóták közül vezetett orsót.) Szenzációs gép volt, és a mi örömünkre, akárcsak a Rómának, a Gerlének is repül replikája a Goldtimer Alapítvány üzemeltetésében (egészen pontosan most várja a tavaszt és a motorcserét). Ennek a szép, békés fotónak a báját talán a gépre akasztott haube adja: mintha a pilóta ezzel is nyugtatgatná égre törő madarát, nyugi, mindjárt megint repülünk.

Végül, legyen arca is a főszereplőknek: a szárnyak mögött kalapban Kaszala Károly, egykori világháborús pilóta, szintén repülte a Rómát és Lampich műrepülő gépeit, a légcsavar előtt Lampich Árpád, az ő L-4-es együlésesét gépét tankolják, mellette bőrkabátban, nyilván felszállás előtt pilótaként Bánhidi, aki mintha egy olajos dobozt tartana a kezében. A kép Mátyásföldön készült, én azért Lampichék helyében rászóltam volna a mukira a kerítés mögött, jó, jó, van még néhány méter közte és a gép között, de azért inkább ne cigarettázzon, miközben töltik a benzint, a kor szokása szerint a felső szárnyba szerelt tartályba.

A következőkben a két világháború közti magyar repüléstörténet néhány fontos és ugyancsak különleges epizódját idézzük a képek alapján: a műegyetemiek és az óceánrepülés találkozását, illetve azt, miképp kapcsolódott mindez Asbóth Oszkárhoz, akit a helikopter feltalálójaként emlegetnek, kérdés, joggal-e.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!