Közlekedési múzeumi Fortepan-szenzációk, 1. rész: A Rákosmező világa

Különleges élményhez segíti a laikus érdeklődőket is a Közlekedési Múzeum és a Fortepan, ez a múltunkat talán legérzékletesebben feldolgozó, mindenkinek nyitott fényképtár. Ahogy a közleményük fogalmaz: „a másfél éve megkezdett közös digitalizálási projekt első tavalyi sikere után most hozzávetőleg 1100, az elmúlt hónapokban digitalizált fotót tett közzé honlapján a Fortepan-képarchívum a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményéből, a fotók »intézményi és egyedi, személyes hagyatékokból« származnak.” Kollégám a kollekcióból már kigyűjtött néhány érdekes képet az egykori HÉV-szerelvényekről.

Nos, a repülés szerelmeseinek meghökkentően gazdag gyűjtemény került így nyilvánosságra, portálunk nem is vállalkozhat arra, hogy egyetlen cikkben próbálja bemutatni legalább néhány érdekesebb darabját ennek az új anyagnak: folytatásokban gondolkodunk, nagyrészt a kronológiát követve. Ennek megfelelően első összeállításunk témája a hőskor: Rákosmező. A fotós vagy fotósok most közölt képeinek egy része azon az 1910 júniusában tartott egyhetes nemzetközi repülőversenyen készült, amely Bleriot látogatása, majd az első magyar pilóták, Kutassy Ágoston és a többiek munkássága nyomán egy időre alaposan felpezsdítette a honi pionírok világát.

A verseny fotói közül az egyik legérdekesebb talán az, amin a repülőgépek alig vehetők ki, de mégis nagyon sokat elárul a találkozó hangulatából, ahogy ezek a törékeny szerkezetek a nézők sokasága előtt döngicsélnek a mező felett. Azért is érdekes a kép, mert nyilván a korabeli fotótechnika kezdetlegessége okán, nagyon kevés (ebben a gyűjteményben is) az olyan darab, amely ezeket a gépeket repülés közben örökítette meg. A közelebbi egyébként egy francia Farman-konstrukció.

A kollekció jelentős részben foglalkozik a rákosi konstruktőr-úttörők közül Kolbányi Gézával, akinek a képen látható ötödik gépe volt a legszemrevalóbb, egyben legerősebb. Pilótája, Takács Sándor tanácsai alapján Kolbányi alakította a szerkezetet, az eredmény egy tetszetős monoplán volt.

A Magyar Repülés Története című kötet szerint Takács erősen győzködte a mérnököt, hogy a szárnyat merevítő acélsodronyokat a bekötésnél cserélje kisebb légellenállású acélszalagokra. Ez lehetett az a változás, ami miatt Takács Rákosmező egyik mártírja lett. Ahogy maga Kolbányi leírja a végzetes repülést: „Úgy látszott, minden rendben van, majd minden átmenet nélkül a hangároknál előre buktatta a gépet, teljes gázzal meredek szögben szédületes sebességgel siklott le. Máskor is megtette ezt. A földtől mintegy 40 méternyire egyenesbe akarta hozni a gépet, amely egy pillanatra megtorpant, a szárnyak összecsaptak, a törzs bömbölő motorral előrerohant, Takácsot magával rántva, aki az esés következtében szörnyet halt. Felette, mint az őszi falevelek, lassan himbálózva hullottak le a gépszárnyak.” A drámai beszámolóból azért az is világos, hogy ez lehetett az (egyik) első olyan tragédia, amely a szerkezet túlterhelése következtében következett be, a pilóta által repült manőverek hatására, ami azóta is intő példa minden repülőembernek... Persze akkor a legtöbb konstrukció tervezésekor még nem is számolták, csak becsülték a szilárdságot.

Persze nemcsak az állandó, mondhatni természetes életveszély volt az egyetlen, ami a rákosi pilóták és gépépítők sorsát meghatározta, hanem a pénztelenség, mai szóval a szponzorok ritkasága, sőt, a repülés „bakugrásain” viccelődő sajtó és közvélemény is. A modern magyar irodalom és a magyar aviatika különleges találkozása volt, ahogy Müller Péter Madárember című regényében megörökítette a békéscsabai Kvasz András életét, gépeinek megalkotását, repüléseit, vidéki bemutatóit, és közben a rengeteg kínlódást és nehézséget, amiben a pilótának része volt. És aminek kifejezéseként Kvasz ennek a csinos, viszonylag kis fesztávolságú, kompakt is monoplánnak az oldalára a híres feliratot festette: „Szerencse le!”

Még egy tetszetős, és egyébként messziről felismerhető konstrukcióféle Rákosmezőről: Svachulay Sándor Kolibri, illetve Albatros-sorozata. A jellegzetes tört szárnyak, szebb nevükön sirályszárnyak, a későbbi korok egyes gépein is visszatértek, és Svachulay lakatosmesterként jó barátja volt az anyagoknak, acélcsőből építette gépei többségének vázát, Dobos István repülte őket, és amikor végre komolyabb erővel bíró motort is tudott beleépíteni, a gépe is komoly teljesítményt tudott elérni.

Végül még egy mozgalmas kép a 2010-es verseny és találkozó helyszínén: a Farman mögött ott van a külföldi résztvevőknek emelt hangár, a magyarok nagyrészt maguk építette kisebb és szegényesebb, inkább barakknak tűnő fatákolmányokban dolgoztak a gépeiken. A hölgyek és urak kíváncsian nézik az impozáns madarat: igen, az érdeklődés azóta is óriási a repülés iránt, a körülmények persze nem mindig ideálisak. A fotón jól kivehető Rákosmező nagy hátránya: a homok, a talaj egyenetlensége sok fejreállást, kisebb balesetet okozott. Apropó, vajon hányan tudják, hol is volt ez a tágas térség valójában? Pedig emlékművet is állítottak a helyén...

Hamarosan folytatjuk a sorozatunkat a Közlekedési Múzeum most nyilvánosságra hozott, és a Fortepan archívumban látható képeivel a magyar repülés történetéből, a címszavak: I. világháború, Mátyásföld, Műegyetemi Sport Egyesület, Asboth, és Budaörs.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!