Magyarok irányítják Koszovó légterét

iho/repülés   ·   2012.06.19. 11:37

A Pristinába irányuló repülőgépeken kívül polgári gépek nem használhatják az egykor Jugoszláviához tartozó terület fölötti légteret, immár 13 éve. A NATO már 2003 óta kereste a technikai lehetőségét annak, hogy miként tudnák a polgári repülés számára megnyitni ezt a légteret – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a magyar megbízás bejelentésekor.

Az államtitkár hozzátette: 2011. július 21-én kapott Magyarország – Olaszországgal, Macedóniával és Albániával együtt – megkeresést a feladat ideiglenes ellátására. Idén áprilisban az országok pályázatai alapján Magyarországot választotta az Észak-Atlanti Tanács a légtér irányítására.

Magyarországon a légiforgalmi irányítás a kizárólagos állami tulajdonban álló HungaroControl feladata, nekik épp kapóra jött a pluszmunka, hiszen februárban eltűnt a magyar légtérből a Malév forgalma. Ugyanakkor a technikájuk megvan hozzá, nyereséges működésük során pedig egy kiképzőbázist is létrehoztak, ahol más országok számára vállalják irányítók kiképzését és tréningjét.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára elmondta: a Koszovó feletti áthaladással a légijárművek rövidebb útvonalon, kisebb károsanyag-kibocsátással tudnak majd céljuk felé haladni.

Ugyan csak tavasztól kell ellátni a feladatot, a szükséges adatokat már januárban betáplálják rendszerükbe – tette hozzá Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója. Mint mondta, a koncepciójuk már készen áll, az adatok is megvannak, egészen olyan részletekig, hogy melyik radarok és rádióadók adatait szeretnék megvásárolni a biztonságos irányításhoz. A feladat ellátáshoz szükséges fejlesztéseket a koszovói irányításból származó jövedelem fedezi majd, így a munka megkezdése nem jár pluszköltséggel – mondta a vezérigazgató. Hozzátette: mivel még nem minden szerződést írtak alá, ezért nem tudni biztosan, mennyibe is fog kerülni. 450-500 gépmozgással számolnak naponta a koszovói légtérben, ez nagyjából a magyar gépmozgások egytizede. A vezérigazgató szerint egy 3-5 éves időszakban látják el a feladatot, ez volna az ideális, de akár hosszabb ideig is tudják vállalni a feladatot. Budapesten körülbelül 50 irányító dolgozik majd ezen a területen. Hozzátette: egyszerre körülbelül 15 fő dolgozik majd a balkáni terület irányításán, de a műszakok rotációja miatt háromszor ennyi irányító kiképzése szükséges.

Kapcsolódó hírek