Még több csúcsidőn kívüli vonatra lehet kedvezményesen e-jegyet venni

iho/vasút   ·   2018.03.29. 12:18

A MÁV-Start a december 10-i menetrendváltástól ad újabb kedvezményeket az önkiszolgáló csatornákon keresztül megvásárolt vasúti menetjegyekre. Akkor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hozzájárulásával öt százalékkal váltak olcsóbbá a jegyautomatás vásárlások, míg az otthon nyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyek ára a korábbi háromszázalékos engedmény helyett tíz százalékkal mérséklődött. A vasúttársaság egyes alacsonyabb kihasználtságú, legalább száz kilométer távolságra, csúcsidőn kívül közlekedő járataira szóló e-vonatjegyek ára pedig ötödével csökkent. A menetrendi keresőben @ jellel jelölt peremidős vonatokra mintegy hatvankétezer e-vonatjegyet vásároltak az elmúlt négy hónapban, ezzel az utasok már több mint százhatvanmillió forintot spóroltak.

A kedvező tapasztalatok miatt a vasúttársaság az eddigi hetvanhat vonat mellett további hetvenkét csúcsidőn kívüli vonatot jelölt ki, vagyis március 30-tól, azaz nagypéntektől közel megkétszereződik az e-vonatjeggyel húsz százalékkal olcsóbban igénybe vehető járatok száma. A nagyarányú kedvezménnyel a Budapest–Szombathely/Zalaegerszeg, Budapest–Tapolca, Budapest–Balatonszentgyörgy–Nagykanizsa/Keszthely, Budapest–Pécs, Budapest–Eger, Budapest–Sátoraljaújhely, Budapest–Záhony, Budapest–Lőkösháza, Budapest–Szeged, Budapest–Győr és Sopron/Szombathely–Nagykanizsa–Pécs viszonylatokon legalább száz kilométer távolságra közlekedő egyes vonatok utasai élhetnek.

Az ünnepi hosszú hétvégén a várható jelentős utasforgalom miatt a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében is érdemes igénybe venni a jegyértékesítő automatákat és egyéb elektronikus vásárlási lehetőségeket. Az online megváltható és a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható, tíz százalékos kedvezményű e-vonatjegyet a decemberi menetrendváltás óta ötvenhat százalékkal többen váltottak meg, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban. A jegykiadó automaták forgalmára sem lehet panasz, azokból huszonegy százalékkal többen vásárolták meg az öt százalékos engedménnyel árult jegyet. A kedvezmények bérletvásárlásnál nem vehetők igénybe, de a MÁV-Start járatain kívül a GYSEV egyes szolgáltatásaira is érvényesek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek