Menesztették a LOT vezérét, kezdődnek az elbocsátások?

iho/repülés   ·   2012.12.14. 14:00
cim4

Menesztették a lengyel nemzeti légitársaság vezérigazgatóját. Marcin Pirog leváltásával egyidőben jelentették be, hogy a LOT 400 millió zlotyi, vagyis 127,3 millió dollár pénzügyi segítséget kap a varsói kormánytól, de az első részlet átutalásának feltétele, hogy a légitársaságnál kezdődjön el a költségcsökkentési program, ami egyben alkalmazottak százainak elbocsátását jelenti.

Mint azt az iho/repülés már a Malév és a CSA esete kapcsán is többször közreadta, az uniós szabályok csak abban az esetben teszik lehetővé a légitársaságok állami támogatását, ha a pénzt nem üzemeltetésre, hanem modernizációra, szerkezetátalakításra fordítják.

A LOT ügyeit mostantól az igazgatótanács tagja, a 45 éves Zbigniew Mazur veszi át, aki korábban bankok, befektetési csoportok és pénzügyi tanácsad cégek vezetésében dolgozott, mielőtt a LOT-csoport egyik alvállalatának, a LOT Services kiszolgáló cégnek a vezetője lett. Pályája egyik sikeres mozzanata volt a vállalat alkalmazottaival való sikeres megállapodás, feltehetően erre a képességére most is nagy szükség lehet.

A LOT a 767-esek leváltására szerzett be új típusú nagy hatótávolságú gépeket

Pirog leváltásának indokaként a pénzügyi nehézségekkel küszködő légitársaság gyenge „külső és belső” teljesítményét jelölik. A LOT kereskedelmi igazgatója, Michal Jaszczyk korábban úgy nyilatkozott, hogy a társaság rövid távon feltétlenül fenntartja működését, de hosszú távon mindenképp „hatalmas változások” szükségesek.

Az ATW online arra emlékeztet, hogy a társaság már jó ideje keres befektetőt, de a Turkish Airlines és a Lufthansa elutasította a részvételt a talpraállításban. A Turkish elnöke azzal hárította el az ajánlatot, hogy a török társaságot most saját expanziója köti le, valójában azonban feltehetően az igazi ok az, hogy a LOT uniós légitársaságként az európai szabályozás keretében működik, és ez komoly akadály egy Unión kívüli befektető számára.

A varsói kormány legutóbbi állásfoglalása szerint a privatizációra 2014 végéig kerülhet sor. A kabinet egyik tisztségviselője egy hírügynökségi nyilatkozatában elismerte: a légiközlekedési iparág mostani globális helyzetében nem lesz könnyű vevőt találni a légitársaságra.

A gazdaságos 787-esek beállításával azonban nem oldódnak meg a cég súlyos pénzügyi problémái

A LOT 2011-ben 145 millió zlotyis veszteséget halmozott fel, igaz, erre az évre már profitot prognosztizál, az utasszám az első hat hónapban tíz százalékkal, 2,3 millióra emelkedett. A 93 százalékban állami tulajdonban lévő légitársaság az elmúlt 12 évben összesen 2,8 milliárd zolyti veszteséget termelt, és ennek a periódusnak a során 10 vezérigazgató váltotta egymást.

A társaság a Pirog leváltásáról szóló bejelentéssel egyidőben azt közölte, hogy haladéktalanul megkezdődik a szerkezetváltási terv megvalósítása, amelyenek révén a LOT ismét nyereségessé válik. Mindenesetre a vezérigazgatóval együttt távozik a légitársaság szóvivője és PR-főnöke is.

Mint arról beszámoltunk, a lengyel nemzeti légitársaság november közepén ünnepélyesen fogadta a varsói repülőtéren első Boeing 787-esét, és még decemberben várható a következő gép átadása. Az új típusból a társaság öt példányt állít a következő hónapokban forgalomba. A LOT a típus első európai felhasználójaként komoly hatékonyságnövekedést vár a régi 767-eseket leváltó modern, alacsony fogyasztású gépek forgalomba állításával.

Kapcsolódó hírek