Mi mennyi? Légiflották változóban – 1. rész

iho   ·   2015.01.29. 11:15
cim3

Ismét megjelent a légiközlekedés egyik legfontosabb és legérdekesebb összefoglalója, a világ regionális, egyfolyosós és szélestörzsű polgári gépeinek lajstroma, a World Airliner Census. Vagyis a táblázatokból kiderül, melyik gyártmányból, hol és mennyi repül, és a táblázatok adatai bőven nyújtanak csemegéket az olvasónak.

Gyártás közben az A320

De először lássuk a flottavezető típusokat! Az Airbus A320-as gépcsaládjából 2014-ben 5632 példány repült, a rivális Boeing 737-es 600/700/800/900-as változataiból „csak” 4693, de ehhez még jön pluszban 1089 az amerikai egyfolyosós korábbi változataiból (200, illetve a Classic 300, 400 és 500). Vagyis ha az A320-asoknak csak a most gyártásban lévő NG-737-esek a konkurenciái, akkor az európai gép majd ezer példánnyal előbbre van, ha azonban idevesszük a régebbi 737-es típusokat, akkor még mindig a Boeing keskenytörzsűje vezet 5782 géppel, igaz, már így is csak 150 gép a különbség az összes Boeing-737-es és az összes Airbus 320-as változat között.

A 757-es nem akar kimenni a divatból

A legelterjedtebb szélestörzsű a Boeing 777-ese, 1188 példánnyal, utána jön az Airbus A330-as  kéthajtóművese, 1020 géppel. Majd a már nem gyártott Boeing 757-es következik, úgy látszik, a légitársaságok ragaszkodnak a keskenytörzsű, de nagy hatótávolságú típushoz, mert még mindig 812 repül belőle, a 767-esből pedig 795, és közben mindkét típus meglehetősen jól tartja is magát, a 757-esekből csak 4,4, a 767-esekből csak 2,8 százalék került tavaly kivonásra.

Regionális listavezetők: az Embraer...

Még mindig tekintélyes a létszáma a DC-9-eseknek illetve a belőlük fejlesztett MD 80/90-eseknek, plusz a Boeing rövid életű 717-esének, mindezekből összesen 744 szerepel a listán, majd következik az óriásgépek királynője, a Boeing 747-es 585 géppel, aztán az Airbus már nem gyártott négyhajtóműves A340-ese, amelyből 266 repül még, a toplistának ez a típusa mutatja viszont a legerősebb csökkenését, 2013-hoz képest már majdnem 11 százalékkal kevesebb áll forgalomban.

A regionális gépek listáját az Embraer vezeti, a most gyártásban lévő E-jetek a 170-estől a 195-ösöig 1002 példányban üzemelnek, és ehhez még jön a korábbi, farokhajtóműves 135/140/145-ös család 695 géppel. A régebbi piacvezető Bombardier nagyobb regionális családja, a CRJ700/900/1000 összesen 649, a kisebb 100–200-as sorozatok 640 példánnyal szerepelnek a regionális táblázatban.

...és az ATR

Majd következik a „srófosok” listavezetője, az ATR 72, ebből 581 repült tavaly. A Bombardier régebbi légcsavarosai (Dash 8 100/200/300) 451 példánnyal szerepelnek, a most gyártásban lévő Q400-asokból 421 repül. 352 Beechcraft 1900-as dolgozik a kisebb társaságoknál, és csak ezután következik a kisebbik ATR, a 42-es, de így is tekintélyes számmal, 257-tel. Végül a De Havilland 256  Twin Otter kéthajtóműves légcsavarosa repül még a rövid vonalakon.

A következő részben kiemelünk néhány érdekes típust és altípust, amelyek már lassan ritkaságszámba mennek, sőt, van, amelyből már vagy még csak egy példány repül.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek