Nem lesznek focipályák a reptér helyén Dunakeszin

iho   ·   2013.07.26. 16:30
cim2

A testület csütörtöki ülésén kellett, hogy döntsön arról a sportrepülőket igen rossz hangulatba hozó javaslatról, miszerint a most ismét leállított repülőtér területén hozzanak létre valamiféle fociparadicsomot, tíz pályával.

Az ülésre dunakeszi polgárok és sportrepülők tüntető csoportja is érkezett, és végül sikerült is bejutniuk a terembe, előzőleg pedig petíciót adtak át az alpolgármesternek. Ebben a Pele Egyesület tagjai azt követelték, hogy augusztustól korlátozások nélkül és véglegesen engedélyezzék a repülőklubok működését, vonják vissza a repülőtér helyett sportterületté történt besorolást, vonják vissza a klubok működését hétvégére megtiltó reptérrendet, és tárgyalások nélkül utasítsák vissza az UTE sportklub kérését a tíz focipálya létesítésére. Végül a testület leszavazta a tervet, épp azzal az indokkal, hogy ha az UTE épít bázist, akkor ezzel úgymond „elszívja a levegőt a helyi Kinizsi sportklub elől”. Ahogy a dunakeszi Hírhatár portál megfogalmazta, ezzel tehát a repülőtér megmenekült az azonnali halálos ítélet alól. Viszont továbbra is életben tartja azt az elképzelést, hogy a sportrepülőtér területén egy uszodát is magába foglaló sportkomplexumot létesít, és a petíció pontjaira sem született válasz. Amint a petíció beterjesztője, Fári János a Facebookon hangsúlyozta, a focipályák leszavazásának  nem volt oka sem az ökoszisztéma, sem a sportrepülés fenntartása.

Üres repülőtér...

Az ülésen történteket Molnár György, a Dunakesziért faebook-csoport kezdeményezője az iho/repülés számára így foglalta össze: „Az önkormányzat leszavazta a tíz focipálya ötletét, amit én amúgy is viccnek tartottam, hiszen annyira valószerűtlennek, hogy ilyesmit valaki egyáltalán kitalálhat a repülőtérre! Majd lehetővé tették, hogy más helyszínt keressünk a mezőre megálmodott sportkomplexumnak, amit én egyszerűen csak sportkombinátnak nevezek. Az önkormányzat ígéretet tett arra is, hogy azon lesz, a repülés mihamarabb újra indulhasson.” Molnár utalt arra az indítványra, amit a testület el is fogadott, hogy a korábban javasolt, és ugyancsak a reptér területén létesítendő sportkomplexumnak maguk a tiltakozók keresnek más alkalmas helyet. „Ha az önkormányzat nem fogad el más helyszínt a szakemberek bizonyítékai ellenére sem, akkor a már előkészített népszavazás fog pontot tenni az ügy végére. Bízunk az elhangzottakban, de természetesen a puskaport száraz helyen tartjuk.”

Szerinte a mostani sikert az magyarázza, hogy a polgármester látja: az emberek a repülőtér és a repülés megmaradását szeretnék. „Az a cél, hogy legyen megbékélés végre, és hogy a lehető legtöbb boldog ember legyen a városban, az önkormányzat figyelt az emberek szavára, a polgármester is. Az igazi demokrácia felé tett fontos lépés ez, ami történt”.

...bezárt hangár

Nem túl optimisták azonban a repülőtérről egyelőre továbbra is kitiltott sportrepülők. Gönczi Péter, a magyar vitorlázórepülő válogatott keret edzője az iho/repülésnek elmondta: eddig semmiféle hivatalos lépés nem történt a repülőtér működésének újraindítására, változásról sem kaptak értesítést. A Malév Klub motorosai Gödöllőn, a vitorlázórepülők Budaörsön próbálnak átmenetileg repülési lehetőséghez jutni. Itt van a nyár közepe, a szezon, amire annyit készültünk, és nem repülhetünk – mondta keserűen a gyémántkoszorús pilóta. Vámosi Miklós, a másik repülőklub, az Opitz vezetője az iho/repülésnek elmondta: a testületi ülés előtt volt megbeszélés a reptér újbóli megnyitásáról, de ezt a polgármester ismét különféle feltételekhez kötötte.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.