Öröm Oromnál

iho/vasút   ·   2020.01.13. 12:00
400px_orom_2019

Az újévi munkaszüneti napok és az ortodox karácsony elmúltával újult erővel indult be a vasútfelújítás a tavaly százharminc éve átadott Szabadka (Subotica)–Zenta (Senta)–Óbecse (Stari Bečej) vasútvonal Szabadka és Zenta közötti szakaszán. A munkálatok 2019 májusában gyorsultak fel, azóta jó pár kilométernyi pálya épült át. A kivitelező gépei és emberei jelenleg már Zentán táboroznak, onnan vonulnak ki a nyílt pályára.

Jól halad a Szabadka és Zenta közötti pályaszakasz felújítása. Orom állomása már majdnem teljesen kész. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Tripolszki Talibor)

Időközben Orom állomás szinte teljes egészében elkészült: mind a három vágány teljes felújításon esett át, mindössze néhány kisebb simítás maradt még hátra.

A rekonstrukció akkor nyer majd értelmet, amikor a tervek szerint 2020 márciusától teljes vágányzár lesz a Budapest–Belgrád fővonal délvidéki, Újvidék (Novi Sad) és Szabadka közötti szakaszán, és akár az átépítés nyomán megnövekedett, huszonkét és fél tonna engedélyezett tengelyterhelésű Belgrád–Pancsova (Pančevo)–Nagybecskerek–Beodra–Csóka (Čoka)–Zenta–Szabadka útirányon közlekedhetnek majd a Balkán és Közép-Európa közötti, terelt tehervonatok.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek