Oroszok építenek újjá egy szerb vasútvonalat

iho   ·   2015.10.17. 13:45
400px_szerbmozdony

A transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) X-es számú nemzetközi korridorvonala az ausztriai Salzburgból Zágrábon, Belgrádon és a macedóniai Szkopjén keresztül a görög Szalonikibe vezet. A vonal 112 kilométert kitevő szerb szakaszának megújulása most harmadik, utolsó fázisához ért. A munkálatok nyolcvannégy millió dolláros költségét az orosz kormány által biztosított hitelből végzi el az RZSD-leány RZD International.

A X-es számú nemzetközi korridorvonal szerb szakaszának utolsó része orosz segítséggel újul meg, a rekonstrukciót követően a jelenlegi ötven helyett százhússzal mehetnek majd a vonatok<br>(fotó: IRJ)

Az orosz vállalat a 29,5 kilométeres szakaszon teljesen átépíti a pályát és az azt érintő tizennyolc útátjárót, kicserél nyolc kitérőt, valamint helyrehoz tizenkét műtárgyat, köztük egy hetven méter hosszú hidat is. A rekonstrukciót követően a pályasebesség jócskán, a jelenlegi ötven kilométer per óráról százhúszra emelkedhet – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.