Ötven éve: landolás a ködben

Kevesen tudják: a kereskedelmi repülés első, teljesen automata leszállását egy ma már kevéssé ismert, nagyszerű brit utasszállító hajtotta végre. Néhány hete volt ötven éve, hogy a BEA, a British European Airways eljutott idáig, ami ma, a repülőgép, a repülőtér és a személyzet megfelelő kategóriája esetén, normális eljárás, egyben a légiközlekedés fontos részeleme: lehetővé teszi, hogy az aviatika megpróbáljon úrrá lenni az időjárás okozta nehézségeken.

Különösen Angliában, ahol közismerten sűrű és sűrűn jelentkezik a repülőtereken is a köd, de egyébként akkoriban a széntüzelés miatt Nyugat-Európa nagyvárosi légikikötői is sokszor kerültek igen alacsony látástávolságot eredményező ködpárna alá. A légitársaság vezetői olyan technológiákban gondolkodtak, amelyek eredete még a második világháborúra nyúlik vissza, majd az ötvenes években olyan gépekkel próbálkoztak vele, mint a Canberra, vagy a V-bombázók leghíresebbje, a Vulcan.

A polgári gépek közül a legfejlettebb, háromszoros redundanciával működő robotpilótája abban a korban a britek új háromhajtóművesének volt, a Hawker Siddeley HS 121 Trident logikus választás lett tehát. Már létezett az ILS, a műszeres leszállító rendszer, amely rádiójelek útján jelöli ki a gép műszereinek a siklópályát és a pálya tengelyét, ezt kellett a robotpilótával összekapcsolva biztonságos és főképp nagyon pontosan működő rendszerré integrálni ahhoz, hogy a „vakleszállás” megtörténhessen. Miután a ma már bezárt Bradford légibázison hosszan zajlottak a próbarepülések, kétévnyi kísérletezés után állt készen a rendszer arra, hogy a közforgalomban is kipróbálják.

Az első, a pilóták beavatkozása nélkül történt leszállás normál járaton ötven éve, 1965 nyarán történt, egy Le Bourget–Heathrow járaton. A G-ARPR lajstromjelű gép kapitánya Eric Poole volt, az utasok pedig a leszállásról emléklapot kaptak. A leszállító rendszer nem egyszerűen a pályára vezette a gépet, hanem elsőként az utasszállítók világában szépen végrehajtotta a kilebegtetett földetérést is.

A Trident végülis mégsem bizonyult sikeres konstrukciónak, elsősorban a hajtóművek gyengesége volt az, ami miatt alulmaradt a később épített és nagyobb amerikai versenytárssal, a Boeing 727-essel szemben. Viszont technológiailag rengeteg izgalmas újdonságot hozott a konstrukió. A Tridenten alkalmaztak először a pilótafülke hangrögzítője mellett repülési adatrögzítőt is. Egyike volt az első gépeknek, amelyek sugárféket használtak, ráadásul nemcsak leszálláskor, hanem utazómagasságról való süllyedésre is kapcsolhatták alapteljesítményen a pilóták, ezzel lehetővé váltak igen rövid és meredek megközelítések. Viszont nagyon nagy volt a felszálláskor a pályaigénye a gyengécske Rolls-Royce Spey hajtóművek miatt, ezért kellett három a farokrészre belőlük, sőt, a legutolsó változaton még a segédhajtómű helyére beépített kis negyedik is besegített a tolóerő növelésébe nekifutáskor.

A helykihasználás érdekében egy merész és azóta sem igazán elterjedt elgondolással a gép középvonalától jóval balra helyezték az oldalra behúzható orrfutót, igaz, a későbbiekben már nem kellett olyan sok és olyan nagytömegű elektromos berendezést elhelyezni a pilótafülke alatti rekeszbe, mint akkor. A jobb helykihasználás viszont sokszor félreértésre adott okot, amikor gyakorlatlanabb tornyosok rémülten jelezték a gép személyzetének, hogy valami baj van az orrfutóval.

A piaci kudarc feltehetően azon is múlott, hogy nem indult eléggé nagy kapacitással a tervezés: a britek, ki tudja miért, már az előkészítés fázisában maradtak a 70–80 személyes alaptípusnál, aztán néhány év múlva ezt hiába növelték száz fölé, a 727-es már 180–190 üléssel söpörte be a megrendeléseket. Nem találták el az igazán a megfelelő törzsméretet sem, és mint kiderült, a gépen nem túl hosszú szolgálati idő után anyagfáradási jelenségek mutatkoztak, Európában tehát 1986-ban, nyolc évvel a gyártás lezárása után vonták ki a forgalomból az utolsó példányt, 117 elkészülte után. A Kínának eladott több mint harminc gép némelyike azonban még a kilencvenes években is repült. A Trident tehát nem lett üzleti siker, de emlékezetes típusa marad az aviatikának, a sok technikai újdonság mellett épp a vakleszállás bevezetésével a polgári légiközlekedésbe.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!