Rubik-nap 5: a hullám csodája Dunakeszin

Ha nem tartjuk magunkat szorosan az időrendhez, hanem inkább a dolgok közti logikát keressük, akkor a Rubik-nap előadásainak sorában a meteorológia és a kisgépes repülés kapcsolatáról szóló ismeretek után egy speciális időjárási jelenségről érdemes felidézni az elhangzottakat. Balázs György, egykori Malév-pilóta, vitorlázórepülő a hullámrepülésről, méghozzá a Dunakeszi térségében történt és történő hullámrepülésekről beszélt. No de mi is a hullám?

Egy tavalyi rekordrepülésről beszámolva az iho/repülés egy régebbi riportjában a pilóták egyike így foglalta össze a lényegét: „Különleges meteorológiai viszonyok és terepadottságok közepette a szél energiáját tudjuk úgy hasznosítani, hogy amint a tengeren is kialakulnak hullámok, úgy a levegőben is ki tud alakulni hullám a szél hatására. A hullámnak az egyik felén fölfelé áramlik a levegő, a másikon pedig lefelé. És ha megtaláljuk ezeket a fölfelé áramló légtömegeket, akkor ezekben a vitorlázógép is tud emelkedni.”

Nos, a hullámrepülés jelenti az esélyt arra, hogy a vitorlázórepülők elnyerjék az olyannyira áhított gyémántkoszorút, a teljesítményrepülés követelményei között ugyanis szerepel az ötszáz kilométeres távrepülés mellett az ötezer méteres tiszta magasság elérése is. Megfelelően felkészített gépek kellenek ehhez oxigénpalackkal, megfelelően ellenőrzött, barokamraviselt pilóták – és persze az az időjárási helyzet, amikor beindul a hullám, és érdemes „meglovagolni”.

Mint Balázs György felidézte, a magyar pilóták sok éven át Lengyelországban, Jelenia Gorában repülték a gyémántmagasságukat, aztán egy lelkes csapa felújította és újra megnyitotta a Mátrában a Gyöngyös környéki Pipishegyi repülőteret, ahol azóta minden télen tartanak hullámrepüléseket. Amiről pedig régen nem gondolták, de a szisztematikus kutatás igazolta: itt, Budapest környékén, Dunakeszi zónájában is bizony erős hullámtevékenység tapasztalható megfelelő időjárás esetén a hegyek mögött. Sőt, itt repülték a magyarországi motor nélküli rekordot – a Malév Repülőklub pilótája, Nagy Tibor emelkedett 9100 méter magasra – és az elmúlt 25 évben több mint 200 sikeres, tehát 3000-5000 méter fölötti magassági repülést hajtottak itt végre.

Balázs György elmondta, azért nincsenek Dunakeszin tömeges hullámrepülési alkalmak, mert a helyi pilóták féltik a légterüket. Az itteni sportrepülés Ferihegy közelsége és pályairánya miatt amúgy is igen szoros koordinációt igényel a HungaroControllal, a magasssági repüléseket külön kell egyeztetni. Ha nem helyi pilóták jönnének nagy számban ide hullámot repülni, félő, hogy egyikük-másikuk helyismeret hiányában megsérti valamelyik légtér- vagy magassági határt, és ez súlyos következményekkel járna általában az ezen a repülőtéren zajló repülőéletre.

Mint Balázs György elmondta, ahhoz az axiómához képest, hogy ahol hullám van, ott nincs termik, a dunakeszi hullámrepülések gyakran termikben kezdődnek és 2000-3000 méter magasságtól hullámban folytatódnak. Az előadás nagy része ennek a különleges jelenségnek a magyarázatával foglalkozott, a lényegét a laikus hallgató kb. úgy foglalhatta össze magának, hogy nem nagy, hanem megfelelő alakú hegyek kellenek az erős szél és a légköri stabilitás mellett, hogy megszülessen a levegőnek az a hullámmozgása, ami álomszerű simasággal emeli a boldog vitorlázópilótát és gépét a szokatlan magasságokba.

És – erre is jó egy ilyen konferencia – az előadás nyomán a szünetben kiderült, ami az előadónak is érdekes információt jelentett: a déli országrészben is létezik a jelenség, egy őcsényi résztvevő mesélte el, hogy bizony a Szekszárd környéki repülőtérről felszállva is repültek már az ottani pilóták hullámot.