Tervezheti a M2-GHÉV összekötést a Főmterv

iho   ·   2017.01.19. 11:15
00kicsi

A szerződés szerint a Főmtervnek felül kell vizsgálni saját, 2013-ban megszületett megvalósíthatósági tanulmányát, továbbá egy újat is kell készítenie a leendő rákoskeresztúri szárnyvonalról – értesült a HVG. A tervezés keretszerződése nyolc évre szól.

A Budapest északkeleti agglomerációjának számító Gödöllőről, Csömörről, Kerepesről, Kistarcsáról, Mogyoródról és Nagytarcsáról érkező utasok a városkörnyékről ingázók tizenkét százalékát adják a fővárosban, ezen települések lakossága az elmúlt tizenöt évben 150 százalékkal nőtt.

A 2007-ben felújított állomás végét jelentheti az összekötés az Örs vezér terén<br>(forrás: wikipedia)

Az előzetes tervek szerint a 2-es metró vonala a Pillangó utcánál (a felszíni vágánykapcsolat a kocsiszínhez szükséges) újra a föld alá bújna, az állomás az Örs vezér terén, a gyalogosaluljáró alatt épülne meg. Majd újra a felszínen haladna a vonal Rákosfalváig, ahonnan az új, Akadémia-Újtelepig a felszínen vezetett rákoskeresztúri szárnyvonal ágazik ki, a végállomás Rákoskeresztúr központjában lesz.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi is kerül ilyen sokba egy tervezésen? A két, jelenleg teljesen eltérő rendszerű vasútüzem összefésüléséről van szó, különböző vontatási feszültséggel, biztosítóberendezéssel üzemel a metró és a HÉV, a harmadiksínes vagy felsővezetékes áramellátás eltérése csupán a problémák kis szeletét jelenti. Kis túlzással állíthatjuk, hogy az összekötéssel a HÉV-ből csupán a nyomtáv marad, ami eredeti. Az Örs vezér terén épülő új, kéreg alatti állomással a jelenlegi aluljáró is múlttá válik, a helyén (és nem a mostani padlószint alatt) készül el az új műtárgy.

Az átépítés további, városépítészeti kérdéseket is felvet. Az Örs vezér terétől kifelé a jelenlegi vasúti pálya látszólag aszimmetrikus fekvésben fut, valójában azonban a pályatest két oldalán közel azonos hely áll rendelkezésre ahhoz, hogy ott útpálya épüljön ki és ez a sugárút is elnyerje végleges arculatát. Ezeket a problémákat a tervezés során kezelni kell. Nem irigyeljük a Főmtervet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.