Titokzatos Raptor-betegség: megvan az ok!

iho/repülés   ·   2012.07.25. 19:04
f22_cim

Sikerült lokalizálni a hibát, ami korábban veszélyes pillanatokat okozott az amerikai légierő legmodernebb harci gépeinek repülésekor, sőt, egy pilóta és egy gép elvesztéséhez vezetett: az F-22-esek rejtélye megoldódott.

Mint arról korábban töbször beszámoltunk, a világ jelenleg legfejlettebb csapatszolgálatba állított, hangsebesség felett utánégető nélkül repülő, alacsony észlelhetőségű és különleges manőverező képességekkel, tolóerővektoros kormányzással rendelkező repülőgépe igen rossz hírbe keveredett, mert pilótái többször oxigénhiányhoz hasonló hipoxia-szerű állapotba kerültek. A Lockheed Martin F-22 létfenntartó rendszerét sok hónapon keresztül hiába vizsgálták, és sor került a repülések időleges leállítására is.

Később a repülési tilalmat feloldották, de a pilóták ájulásos esetei megismétlődtek, még ha nem is vezettek halálos balesethez. Az F-22-esek repülését ezután alaposan lekorlátozták, nem távolodhatnak el fél órányi repülésnél nagyobb távolságra a lehetséges kitérő repülőterektől, és nem emelkedhetnek 44 ezer lábnál magasabbra. Ugyancsak letiltottak sok, nagy túlterheléssel járó manővert, mindezzel a különleges képességű gépek harci értéke jelentősen csökkent.

Az F-22-esek körüli bonyodalom a közvélemény előtt akkor vált igazán ismertté, amikor két Raptor-hajózó a CBS tévétársaság egyik adásában vázolta a helyzetet. Elmondták, mennyire szeretik a gépet és a vele való repülést, de azt is, milyen élmény azt érezni, hogy a pilóta lassan elveszti az eszméletét, és a legegyszerűbb kapcsolásokra is képtelenné válik. A repülőgépvezetők legfőbb vádja az volt, hogy a légierő vezetői úgy állították helyre az F-22-es repülési státuszát, hogy közben nem sikerült megtalálni a veszélyes helyzetek eredetét.

(fotók: Lockheed Martin, US Air Force))

A közvélemény nyomása alatt a jelek szerint alaposabb vizsgálatok indultak el, amelyek eredményeit most vázolta a légierő vezérkari főnöke. Sikerült kizárni azt a feltevést, hogy bizonyos mérgező szennyeződések a pilóták által belélegzett oxigénhez keverednek, viszont kiderült, hogy bizonyos körülmények között nem működik megfelelően egy szelep, ami a nagy túlterhelések elviselésére szolgáló g-ruhák felső részének biztosította a túlnyomást.

Azt, hogy a hiba forrását nem sikerült korábban beazonosítani, Norton Schwartz tábornok, a légierő vezérkari főnöke a Raptorok különleges képességeivel magyarázta: nehéz felfedni olyan problémát, amely 55 ezer lábon 6 G-nél adódik, más repülőgép ugyanis a tábornok szerint ilyen túlterhelésű manővert ilyen magasságban nem tud végrehajtani. A tábornok elmondta: nem egyszerűen technikai kérdésről van szó, hanem arról, hogy egyelőre kevés az adat az emberi szervezet viselkedéséről ilyen extrém repülési körülmények között.

A Raptorokon szeptembertől kezdik meg a hiba végleges kiküszöböléséhez szükséges átalakításokat, a korlátozásokat pedig csak fokozatosan oldják fel. Ahhoz például, hogy a gépek Japánba, a kadenai bázisukra átrepülhessenek, engedélyezett lesz a legközelebbi kitérő reptértől másfél órányira is eltávolodni, de csak úgy, hogy a kisérő tankereken ott utazik majd egy másik F-22-es pilóta, aki ha kell, segít beavatkozni, és a tankereken elegendő üzemanyag kell, hogy legyen ahhoz, hogy az utántöltést a szokásosnál kisebb magasságban végezhessék.

Kapcsolódó hírek