Több mint száz napra kiveszik az 1-es futópályát

MTI/iho   ·   2018.03.04. 11:15
cim

Tavaly a földetérési zóna 900 méteres szakaszának burkolatcseréjével elkezdődött az 1-es futópálya felújítása, a program második ütemeként most a következő 1400 méteres szakasz felújítása következik. Az érintett pályaszakaszt több mint harminc éve építették. Az 1 milliárd 600 millió forintba kerülő felújításon 350 ember, valamint 250 jármű és munkagép dolgozik majd. A kivitelezők a burkolat cseréje mellett korszerűsítik a fénytechnikai rendszert is, ennek keretében 160 lámpatestet és 90 fénytechnikai aknát cserélnek ki és építenek át a legújabb európai szabványok szerint. Emellett a futópálya lámpasorát ellátó elsődleges áramkör összesen 300 kilométernyi kábeleit is kicserélik.

A munkálatok végén a futópálya délkeleti, ritkábban használt megközelítési iránya is megkapja a legmodernebb műszeres leszállító berendezést (ILS), amely a korábbi műszerekhez képest pontosabban működik és segít a pilótáknak a pálya megközelítésében, illetve a biztonságos landolásban.

A felújítás része a BUD 2020 fejlesztési tervnek, amelynek keretében a Budapest Airport 50 milliárd forintot fordít saját forrásból a repülőtéri infrastruktúra fejlesztésére. Ennek keretében épül a 2B terminál új utasmólója, amely az év közepére készül el. Az ötéves program részeként már átadtak két logisztikai bázist, elkészült a repülőtéri szálloda, és még ebben az évben megkezdik az új légiáru-kezelő központ, a CargoCity építését is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek