Tovább késik a C919

iho/repülés   ·   2013.08.08. 12:00
nyito

Zang Janzong elnök szerint az újabb, immár sokadik csúszás oka hivatalosan nem köthető a repülőgéphez vagy annak bármelyik rendszeréhez. Véleménye szerint a kínai Comac gyár hátrányban van a piac évtizedek óta működő, meghatározó szereplőivel szemben. Így a nulláról kezdett C919-es program során a tervezők tapasztalathiánnyal és ezzel összefüggően gyengébb technológiai alapokkal küszködtek. Az elnök véleménye szerint még így is komoly teljesítmény, hogy a program elindításától számított 90 hónapon belül repülni fog az első prototípus. Főleg úgy, ha nem a C919-program 2006-os bejelentését, hanem a Comac 2008-as megalapítását tesszük meg kiindulópontnak.

Mi lesz veled, légikiállítások műanyag csillaga? <br>(fotó: http://dummidumbwit.wordpress.com)

A C919-es eredetileg az Airbus A320-as és a Boein 737NG keskenytörzsű repülőgép-családok ellenfeleként készült volna el. A program folyamatos csúszása miatt azonban mára már az A320NEO és a 737MAX típusokkal egy időben kerül majd piacra a C919, melyek már továbbfejlesztett szerkezettel és ami még fontosabb, új generációs, kevesebbet fogyasztó hajtóművekkel rendelkeznek. Így a C919 várhatóan a politikai ellenőrzés alatt álló hazai, kínai piacon számíthat megrendelésekre, illetve a Kína politikai-gazdasági érdekszférájába tartozó délkelet-ázsiai és afrikai országok légitársaságainál. A most bejelentett, egy esztendős csúszás egyben a sorozatgyártott gépek átadásának 2016-ra ígért dátumát is érinti, de egyelőre nincs új, hivatalos időpont az első gép átadására.

Zang Janzong elnök kiemelte: a Comac vezetésének komoly feladatot jelent a hazai és a külföldi beszállítói lánc kiépítése, kezelése és ellenőrzése, hiszen ilyen tapasztalatokkal a frissen alapított cég nem rendelkezhetett. Komoly munka vár majd a minőségellenőrzés területén is a vállalatra, hiszen az első, saját fejlesztésű, sugárhajtású kínai utasszállító repülőgépről van szó, melyet a világpiacon is értékesíteni szándékoznak, méghozzá a tervek szerint nagy darabszámban. A típusra egyelőre 380 megrendelés érkezett.

A pilótafülke makettje - a XXI. századnak megfelelően faltól falig LCD-kijelzők <br>(fotó: Comac)

Az első, repülésre nem alkalmas, a rendszerek integrációjához használt C919-es első példányához megérkeztek az első alkatrészek. Az Easton-SAMC speciális csöveit részben a már meglévő, de beépített rendszereket még nem tartalmazó földi tesztpéldányba építik be, részben más rendszerekbe kerülnek. A tervek szerint a Comac – az alaposan elcsúszott program miatt – nem egy, hanem két földi példányt használ majd a repülőgép rendszerei elhelyezkedésének, működésének ellenőrzésére.

Kapcsolódó hírek